Elítélték a műtárgyakat elsikkasztó volt főmuzeológust


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bűnösnek mondta ki a bíróság és két év, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönre, valamint 250 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a főmuzeológust, aki műtárgyakat sikkasztott – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.

A közlemény szerint jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emeltek vádat a hatvannégy éves egykori főmuzeológus ellen, akit a bíróság – egyelőre nem jogerősen – elítélt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság helyt adott a polgári jogi igénynek is, és több mint 2,5 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt.

A vádlott egy budapesti múzeum raktárából 2016 őszétől 2017 októberéig húsz kisplasztikát, hetvenhárom metszetet és ötvenhat festményt tulajdonított el a rábízott gyűjteményből. Ezek a műtárgyak 20. századi művészek alkotásai, de voltak köztük ismert és ismeretlen művészek 18.. és 19. századi festményei, rézkarcai, litográfiái is – írták.

A vádlott a műtárgyakat egy VII. kerületi régiségboltba vitte, ahol legalább 3,1 millió forint vételárra tett szert. Az összesen mintegy 30 millió forint értékű alkotásokat – egy kisplasztika kivételével – a rendőrség megtalálta, lefoglalta és visszaszolgáltatta a múzeumnak.

Az ítéletet a vádlott és a védő tudomásul vette, az ügyészség három nap gondolkodási időt kért.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.