Először kapott kártérítést háborús nemi erőszak áldozata Boszniában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Először fizette ki két, háborús erőszakért elítélt férfi a bíróság által megítélt kártérítést áldozatának Bosznia-Hercegovinában – közölte értesülését a Balkan Insight című oknyomozó újságírói portál kedden.

A boszniai bíróságok már több mit kéttucat esetben hoztak elmarasztaló ítéletet olyan férfiak ellen, akik az 1992-1995-ös boszniai háború idején nemi erőszakot követtek el civil nőkön. A bíróság több esetben is azonnali anyagi kártérítést is megítélt a sértetteknek, így a hosszadalmas polgári perek – amelyek a bűnösség kimondása után a kártérítésért folytak – elkerülhetők lettek. Mindezidáig azonban egyetlen elítélt sem fizette ki a megítélt kártérítést. Most viszont két elítélt összesen 30 ezer konvertibilis márkát (több mint ötmillió forint) fizetett ki kártérítésként az áldozatának.

Az áldozat ügyvédje kijelentette, nehéz volt biztosítani, hogy valóban fizessenek, az esetek 95 százalékában ugyanis az elítéltek azt állítják, nincs pénzük a kártérítésre, és nincs semmilyen jogi lehetőség arra, hogy behajtsák az ilyen jellegű tartozásokat. Gyakran előfordul, hogy az elítéltek már korábban másra ruházzák át ingatlanjaikat vagy elajándékozzák értékeiket, hogy ne kelljen fizetniük.

A boszniai háborúnak több mint százezer halálos áldozata volt, és mintegy egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2017. december 27.

A hágai főügyész sajnál egyes felmentéseket

Alapvetően elégedett a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) munkájával Serge Brammerz, a testület főügyésze, mindazonáltal a Vecernje Novosti című belgrádi napilapnak adott szerdai interjújában kijelentette: sajnálja, hogy az NT felmentett egyes horvát, koszovói és jugoszláv vádlottakat.

2017. december 22.

Befejezte működését a hágai Nemzetközi Törvényszék

Megtartotta záróünnepségét, ezzel befejezte működését csütörtökön a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT), amely az egykori Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekményekért felelős személyek megbüntetésére jött létre.