Előzetes kannabisz-termesztésért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pécsi Járásbíróság elrendelte két pécsi férfi letartóztatását egy hónapra termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklásának alapos gyanúja miatt – olvasható a bíróság.hu-n.

A nyomozás eddigi adatai szerint a két gyanúsított, az egyikük tulajdonában álló hétvégi telken, közösen kannabisz növényeket termesztett. A rendőrség ebből az ingatlanból, és a gyanúsítottak tartózkodási- és, egyikük munkahelyéről, valamint egy személygépkocsi hátsó üléséről kannabisz növényi töveket, frissen szüretelt és száraz, kannabisznak tűnő növényi maradványokat foglalt le.

A gyanúsítottak egyike – hasonló bűncselekmény elkövetése miatt – büntetett előéletű, felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt áll. Alaposan feltehető, hogy, szabadlábon hagyásuk esetén a gyanúsítottak a bizonyítást tárgyi bizonyítási eszköz, elektronikus adat megsemmisítésével, meghamisításával vagy elrejtésével veszélyeztetnék, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követnének el.

A bíróság határozatát az ügyész, a gyanúsítottak és védőik is tudomásul vették, így az véglegessé vált.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.