Elutasították a Dózsa György úti baleset gyanúsítottjának óvadékindítványát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen elutasította a Fővárosi Törvényszék a budapesti Dózsa György úton történt halálos baleset gyanúsítottjának enyhébb szabályok szerinti bűnügyi felügyeletére és óvadék megállapítására irányuló védői indítványt – tájékoztatott a törvényszék.

A törvényszék október 16-án közölte, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság enyhébb bűnügyi felügyeletet és 7,5 millió forintos óvadékot állapított meg a Dózsa György úti baleset gyanúsítottjának ügyében. Akkor azt írták: M. R. továbbra is megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben Budapesten, az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpáros sérelmére, akit ezután még bántalmazott is. 2017. május 15-én pedig a Dózsa György úton a megengedett sebességet jelentősen meghaladva közlekedett, amikor összeütközött egy szabálytalanul elé beforduló másik gépjárművel. A balesetben ketten meghaltak, többen súlyosan megsérültek. Kitértek arra is: „a gyanú szerint az is megállapítható, hogy 2017. május 15-ét megelőzően M. R. kábítószert fogyasztott, bár ez a vezetési képességére nem volt kihatással”.

A törvényszék szombaton azt írta: az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a kényszerintézkedés általános feltételei a gyanúsított vonatkozásában fennállnak. Helyesen hivatkozott arra is, hogy a kihallgatása után újabb, szabadságvesztéssel büntetendő, szándékos bűncselekmény miatt eljárás indult. Akárcsak arra, hogy tekintettel a gyanúsított többszörösen büntetett előéletére és életvezetésére megalapozottan feltételezhető, hogy ha szabadlábon marad, újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint azonban a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölésére az elsőfokú végzés rendelkezései még az óvadék alkalmazásával sem alkalmasak. Az elsőfokú végzésben meghatározott területen belül ugyanis a gyanúsított szabadon mozoghat és a jogkövetés saját elhatározásán alapul, ami az eljárás eddigi adatai alapján kétséges. A törvényszék szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott önkéntes és a jövőre vonatkozó jogkövetését arra is alapozta, hogy az utóbbi hónapokban nem merült fel adat arra vonatkozóan, hogy a szabályokat megszegte volna.

A törvényszék szerint az a tény, hogy a gyanúsított korábban a házi őrizet szabályait megszegte – ami miatt rendbírságot szabtak ki vele szemben – további kétségeket vet fel az önkéntes jogkövetését illetően.

A másodfokú bíróság rögzítette azt is, hogy bár az elsőfokú bíróság utal a gyanúsított személyi és vagyoni helyzetével arányos mértékű óvadék megállapítására, annak összege tekintetében nem vizsgálódott, a gyanúsított vagyoni helyzetét nem tárta fel és nem támasztotta alá. Így nem volt abban a helyzetben, hogy megalapozottan döntsön, milyen összegű óvadék letétele mellett alkalmazható enyhébb magatartási szabály.

A törvényszék mindezekre tekintettel megváltoztatta az elsőfokú bíróság 7,5 millió forint óvadékot és enyhébb bűnügyi felügyeletet elrendelő végzését, és elutasította a védőnek a bűnügyi felügyelet megszüntetésére, valamint óvadék megállapítására és enyhébb magatartási szabályok előírására vonatkozó indítványát.

A végzés jogerős – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.