Én is jogászdíjas vagyok! – Interjú az adatvédelem kategória győztes csapatával


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikksorozatunkban beszélgetéseket olvashatnak a 2019-es Jogászdíj kategóriáinak győzteseivel. A tizenegyedik rész a VJT & Partners Ügyvédi Iroda csapatáról szól.

Az adatvédelem kategória címvédőjeként üdvözölhetjük Önöket, mit jelent az irodájuk számára a Jogászdíjon történő megmérettetés? Mit gondolnak, miért van szükség egy ilyen lehetőségre manapság?

Dr. Várady Endre (V. E.): A Jogászdíjat egy nagyon színvonalas eseménynek tartom, ahol a szakma legjobbjai méretik meg magukat rendkívül erős pályázatokkal, ezért nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy másodszor is győzelmet arattunk. Közös, örömteli pont, hogy irodánkhoz hasonlóan a Jogászdíjnál is központi szerepe van az innovációnak, amelyre az ügyvédi szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek is egyre fogékonyabbak.

Dr. Belényi Andrea (B. A.): Irodánkat az ügyfélközpontú szemlélet jellemzi, és az elmúlt két év pályázataiban is ezt hangsúlyoztuk. Fontos megemlíteni emellett, hogy az adatvédelem terén az elmúlt években véghez vitt projektjeinket példaértékűnek és értékteremtőnek tartjuk, emiatt is gondoltuk úgy, hogy érdemes pályáznunk.

Hogy érezték magukat a díjátadón, milyen várakozásokkal érkeztek, és milyen élményekkel távoztak a Hilton Budapest City-ből?

V. E.: Nagyon jól éreztük magunkat a rendezvényen. A várakozásunk egyértelmű volt, azért jöttünk, hogy hazavigyük a díjat. Természetesen izgultunk, de az a remény élt bennünk, hogy reális esélyünk van a győzelemre. Hittük, hogy egy nagyon erős pályázatot nyújtottunk be.

B. A.: Izgultunk, hogy vajon megvédhetjük-e a címünket. Az „segített át” bennünket ezen a ponton, hogy nagy meglepetésünkre rögtön az első kihirdetett kategória volt a miénk. Mire feleszméltünk, már ki is mondták az irodánk nevét. Volt szerencsém a színpadon egy rövid beszédet mondani a csapat nevében, ez különösen felemelő érzés volt.

A 2019-ben győztes pályázatuk az egészségügyi adatkezelés témakörére épül. Miért pont ezt választották?

V. E.: Azért esett erre a választásunk, mert egyrészt a téma az egész magyar társadalmat érinti, másrészt a rendelők és egyéni orvosok részéről tömeges igény jelentkezett a GDPR-megfelelésre. Szerettünk volna egy olyan terméket kidolgozni, ami például szolgálhat az egész szakma számára.

B. A.: Elsődleges szempont volt, hogy széles szakmai rétegnek nyújtsunk könnyen elérhető, teljes körű segítséget. Az egészségügyi szolgáltatók kevésbé értenek az adatkezeléshez, nem is várható el, hogy a jogi ismeretek terén a legmagasabb szinten legyenek. Számukra az adatkezelés egy járulékos kötelezettség. A szoftverünk e kötelezettség teljesítésében segít és könnyíti meg a munkát.

Miben áll az Önök által kifejlesztett projekt lényege és legfőbb innovációja?

V. E.: Röviden összefoglalva az innováció lényege, hogy a digitalizáció adta lehetőségeket kihasználva és az orvosok igényeit felmérve kialakítottunk egy szoftveres megoldást, ami egyrészt teljes körű, emellett azonnali is, hiszen a kérdőív kitöltése után perceken belül megkapja a felhasználó a teljes, testreszabott GDPR-megfelelési csomagot.

B. A.: A felhasználónak egy online kérdőívet kell kitöltenie, ami legfeljebb félórát vesz igénybe. A kérdőív kifejezett célja, hogy felmérje, hogy a praxisnak milyen területeken kell fejlesztenie az eljárásait ahhoz, hogy megfeleljen a jogszabályi elvárásoknak. A kitöltést követően a szoftver értékeli a válaszokat és az értékelés alapján elkészíti az adatvédelmi megfeleléshez szükséges, testreszabott dokumentumcsomagot, amely a kitöltést követően perceken belül megérkezik a kitöltő e-mail-címére. A kérdések megválaszolása nem igényel jogi ismereteket, a kitöltőnek csak a saját praxisa működését kell ismernie. A megoldásunk a gyógykezelési célú adatkezelés megfelelőségének megteremtését támogatja. Az általunk tartott interaktív, kis csoportos adatvédelmitisztviselő-képzés pedig teret biztosít a szakmai eszmecserének és nagyon jó kiegészítésnek bizonyul a szoftver által biztosított anyagok mellé.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget a szoftver megalkotása során?

V. E.: Nem volt könnyű a jogi és informatikai logikát összhangba hozni, mert előbbi szabadabb jellegű, az informatikai nyelvnek pedig világos és szűk keretei vannak, és ebbe nem volt egyszerű beilleszteni a tartalmat. A kérdéseket úgy kellett kitalálnunk már az elején, hogy ha később módosításra van szükség, ne boruljon fel az egész rendszer.

B. A.: Az egészségügy működését is ismernünk kell, ez egy széles körű, részletes szabályrendszer. Saját magunk számára is egy hatalmas gondolatkísérlet volt modellezni, hogy az elejétől a végéig miként zajlanak a folyamatok.

Milyen visszajelzéseket kapott a fejlesztésük?

B. A.: Már a fejlesztés közben is teszteltük a szoftvert az egészségügyben dolgozókkal. Az ottani visszajelzések igazán értékesek voltak számunkra. Kifejezett célunk volt, hogy az egészségügyi dolgozók nyelvét beszéljük, a lehető legérthetőbben fogalmazzunk számukra. Leszögezhetjük, hogy már előzetesen látszott, hogy kizárólag egy teljes körű megoldásra van felhasználói igény. Ezért az értékelő riport mellett a felhasználó megkapja azokat a dokumentumokat, nyilvántartás-mintákat is, amelyek használata szükséges a jogszabályi megfeleléshez.

Miért válhatott az adatvédelem mára ennyire „felkapott” területté?

V. E.: Pár évvel ezelőtt még nagyon a jövő zenéjének tűnt a GDPR, az adatvédelem egy elvont és távoli dolognak látszott. Senki sem vette komolyan. Utána viszont, a „GDPR-félelem” időszakának kezdetén egyértelművé vált, hogy ez a terület mindenkit érint. Napjainkban a fogyasztók és a munkavállalók is előszeretettel „nyúlnak” adatvédelmi érintetti jogokhoz mint lehetséges jogi fegyverhez. Az is világossá válik, hogy az adatbiztonságra többet kell áldozni, hiszen az adatvédelmi incidensekből nagyon komoly anyagi és reputációs károk származhatnak.

B. A.: Az érintettek sokkal tudatosabbá váltak. Az embereket elkezdte foglalkoztatni, hogy az adatainkkal kvázi fizetünk, jelentőségük van. A hatósági eljárások pedig adatkezelői oldalon jelentenek fenyegetettséget. Mindezek felszínen tartják a témakört.

Mit üzennének a jövő pályázóinak?

V. E.: Aki komolyan veszi a Jogászdíj értékeit, bátorítjuk a pályázásra. Ez egy nagyon jó iskola, akkor is, ha ezen értékek ápolását nem csak évente egyszer kell végezni, hanem érdemes a mindennapi munkánkba beépíteni. Úgy gondolom, hogy a kezdeményezés az egész szakma számára fontos üzenetet hordoz.

B. A.: Bárki, aki úgy értékeli, hogy a kiírást megelőző hónapokban volt olyan projektje, ami a szakma számára példaértékű és hasznosítható lehet, mindenképpen pályázzon. Nagyon jó érzés ott állni a színpadon díjjal a kezünkben, és egy adott projektre úgy gondolni, hogy annak külső szemlélők számára is van értéke.

A Jogászdíjról, a további nyertesekről és a 2019-es díjátadóról többet megtudhat, ha ellátogat a Jogászdíj hivatalos weboldalára ide kattintva!


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Fűszerezett érvelési bajnokság – Rekordok a 9. Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyen

Kozma Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ötödéves joghallgatója nyerte a kilencedik alkalommal megrendezett, idén több rekorddal is szolgáló Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyt, ami e nehéz jogászi műfaj kiváló művelőjének, a 2013-ban fiatalon elhunyt ügyvédnek állít emléket. A rangos megmérettetésre története során először nem csak az összes hazai jogi karról – ráadásul rekordszámban – jöttek nevezések, hanem a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről is érkezett pályázat.

2024. március 27.

A mesterséges intelligencia által generált tartalmak vízjelezése: megoldás vagy látszatmegoldás?

A generatív mesterséges intelligencia (generative artificial intelligence – GAI) felemelkedése elkerülhetetlenül maga után vonja a használatával létrehozott félrevezető tartalmak terjedését is. Nagyrészt az erre való reagálásként egyre inkább a közbeszéd tárgyává válik a mesterségesen generált tartalmak (szövegek, videók, hanganyagok) explicit jelölésének problémája. A készülőben lévő szabályozások kapcsán komoly kérdés azok betartatása, nem beszélve a technológia rosszindulatú felhasználása során keletkező tartalmak azonosíthatóságáról.