Erkölcstelen és hálátlan örökösök kitagadása

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szerző alábbi írásában az erkölcstelen életmód folytatását, valamint a durva hálátlanságot, mint az öröklésből történő kitagadási okok megítélését veszi górcső alá a bírói gyakorlat alapján.

A kötelesrész az örökhagyó legközelebbi rokonainak és házastársának a törvény szerint járó minimumrészesedése az örökhagyó vagyonának terhére, amely igénynek az örökhagyó által megvalósítható kioltása egyedül a kitagadás jogának gyakorlásával következhet be. A kitagadás okait a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 7:78. §-a pontosan meghatározza, az erkölcstelen életmód kötelesrészre jogosult általi folytatása az egyik magatartás ezek közül, amelynek fogalmát a törvény nem adja meg, ezért a jogalkalmazásra hárult a feladat, hogy meghatározza annak jellemzőit, ismérveit és elhatárolási elemeit más magatartásoktól. A durva hálátlanság a kitagadási okok új kategóriája, amelynek tartalommal való kitöltése számos kérdést felvet majd a jövőben.

Az erkölcstelen életmód kitagadás alapjául szolgáló mivolta már a Werbőczy István által 1514-ben készített Tripartitumban is feltűnt, azonban mai formájában a Magyarországon is hatályban volt Osztrák Polgári Törvénykönyvben jelent meg elsőként, ahol a „folytat” kitétellel tette egyértelművé a jogalkotó, hogy csak azzal a magatartással valósíthatja meg a kötelesrészre jogosult örökös a kitagadási magatartást, amelyet hosszabb időn át folyamatosan tanúsít, tehát egy garázda cselekmény elkövetése vagy vétségért való egyszeri elítélés a kitagadásnak nemigen lehet alapja. A régi Ptk.-hoz (1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről) fűzött kommentár szerint tekintettel arra, hogy az erkölcstelen életmód definíciójával nem foglalkozik a törvény, mindig a közfelfogásnak megfelelően kell megítélni, milyen életmód tekinthető ilyennek. A kommentár szerint különösen az alkoholista, garázda, bűnöző életmód, a nemi erkölcs szabályainak rendszeres és súlyos megsértése azok, amelyekből a kötelesrészre jogosult erkölcsi felfogásának züllöttségére lehet következtetni.

A régi Ptk. kommentárjának némileg ellentmond a gyakorlat, így például a Legfelsőbb Bíróság 410/2001. számú polgári elvi határozatában kimondta, hogy önmagában a túlzott mértékű rendszeres italozás nem minősül erkölcstelen életmódnak, így kitagadási okot nem valósít meg, ugyanis az alkoholizmus nem egyszerűen szeszes italok rendszeres fogyasztása, hanem alkoholtartalmú italok mértéktelen fogyasztása következtében kialakult szenvedélybetegség, ami testi és pszichikai tünetekkel jár együtt. A Legfelsőbb Bíróság szerint az erkölcstelen életmód folytatásának megállapításához azt kell bizonyítani, hogy a kitagadni kívánt örökös az italfogyasztással együtt járó olyan magatartást tanúsított, amelyből erkölcsi felfogásának züllöttségére lehet következtetni és ez az életmódjává vált, amely folyamatosan megnyilvánuló aktív jellegű többletmagatartást feltételez. Ugyancsak a Kúria szerint –  Pfv. I. 20.181/2014. – a kábítószerezés, az alkoholizmus, a játékgép-szenvedély, a munkakerülés, a tanulmányok folytatásának hiánya és a szülői segítségnyújtás elutasítása bár a kitagadást megalapozó okok, külön-külön mégsem feltétlenül minősülnek erkölcstelen magatartásnak. Továbbá megállapította a Kúria azt is, hogy figyelemmel kell lenni arra is, hogy az örökhagyó mennyiben hatott közre a kötelesrészre jogosult erkölcstelen életmódjának a kialakulásában, ugyanis amennyiben a szülő a gyermekeivel – éppen akkor, amikor erkölcsi elhajlása kezdődik – semmiféle – sem személyi, sem vagyoni – kapcsolatot nem tart fenn, és semmiben nem teljesíti nevelői – főként erkölcsi nevelői – kötelezettségeit, a gyermek erkölcstelen életmódjára hivatkozással nem tehet érvényes kitagadási végintézkedést (BDT2011. 2493.). Hasonló megállapításra jutott a Somogy Megyei Bíróság korábbi, 21.P.20.065/2008/86. számú határozatában, amikor kimondta, hogy noha a kitagadott gyermek súlyos problémákkal küszködött és fiatal éveitől kezdődően alkoholos drogfüggőség alakult ki nála, valamint politoxikománia – az alkohol kombinálása altatókkal és nyugtatókkal –, amelyek miatt nehezen tudott beilleszkedni, az édesapja egy ideig anyagilag támogatta fiának eme életmódját, nem gyógyíttatta, így kimondható, hogy az örökhagyó mint szülő nem mindig és nem mindig megfelelően gondoskodott gyermekéről.

Fontos megjegyzendő, hogy a jogalkotó a régi Ptk. hatályba lépésétől kezdve immár nem közerkölcsöt említ. A korábbi szabályozás szerint a közfelfogáshoz kapcsolt közerkölcs vagy más néven konvencionális erkölcs esetében a bírónak nem a saját erkölcsi nézeteit kifejtve, hanem a társadalom többségi felfogásában jelen lévő közerkölcs alapján kellett keresnie a helyes választ. Nyilván könnyebb az értelmezőnek azzal érvelni, hogy az adott magatartás nemcsak szerinte rossz vagy nem helyes, illetve meghatározott szankciót vonhat maga után – kitagadást –, hanem azt a társadalom többsége is megvetendőnek tartja. Azzal, hogy a jogalkotó a régi Ptk. óta már nem a közerkölcs kategóriáját használja, azt juttatja kifejezésre, hogy az erkölcstelen életmód kategóriája a társadalmi változásokhoz idomul, azokkal együtt folyamatosan formálódik, az erkölcsös vagy az erkölcstelen életmódfelfogás nem feltétlenül ugyanaz minden egyén, család esetében vagy minden élethelyzetben, ezért azt konkrét esetről-esetre kell megvizsgálni és a fogalom meghatározását nem lehetséges egy zárt körbe sűríteni, a törvényhez fűzött kommentár is csak a legjellemzőbb eseteket sorolja fel. Így például a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 8.P.20.878/2008/66. számú határozatában érvényesnek találta annak a házastársnak a kitagadását, aki ugyan a tanúk és az örökhagyó végrendeleti nyilatkozata szerint is „ivott, de nem mértéktelenül”, azonban bizonyításra lelt, hogy az emlőrákkal küzdő örökhagyó áttétes állapotának nagy fokú romlása nagyrészt annak volt tulajdonítható, hogy az saját magát és a közös gyermekeket évek óta kevés rokkantsági nyugdíjából próbálta fenntartani, éheztek, nélkülöztek, mert a férj, ha alkalmi munkával keresett is egy kis pénzt, azt italra költötte.

A züllött erkölcsi felfogással együtt járó aktív jellegű többletmagatartással kapcsolatban érdekes a Legfelsőbb Bíróság Pf. II. 21006/1988. számú határozata, amelyben rámutatott arra, azzal, hogy a kitagadott gyermek az örökhagyóval szemben italozó, munkakerülő életmódjának eredményeként felelőtlen, közönyös passzív magatartást tanúsított, megvalósította a kitagadási magatartást, mert ez az életmód nemcsak az örökhagyó szerint, de a közfelfogás szerint is olyan mértékben erkölcstelen és elítélendő, amely a kitagadást kétséget kizáró módon indokolttá tette. Láthatóan az erkölcsi kategória megítélése a gyakorlatban vegyes, többször ellentmondásosnak tűnik. A 2013-as Ptk.-hoz fűzött kommentár szerint az 1959-es Ptk.-ból változatlanul átvett kitagadási okokkal kapcsolatban a jövőben is figyelni lehet a korábbi bírói gyakorlatra, azonban az erkölcsi normák folyamatos társadalmi változása azzal jár, hogy ez a kitagadási kategória a jövőben valószínűleg változni, színesedni fog.

A jogalkotó az új Ptk. hatálybalépésével lényegesen változtatott a kitagadás jogintézményén, ugyanis alapvetően módosította az ahhoz vezető okokat, így újdonság a kitagadási okok körében a „durva hálátlanság” kategóriája is, amely tanúsítása miatt a nagykorú leszármazó – tehát más nem – tagadható ki az öröklésből. Ez a kitagadási ok felölelni hivatott mindazt az esetkört, amely kívül esik a büntetőjogilag értékelhető magatartások és a törvényes tartási kötelezettség megszegésének kategóriáján – ezekre már találunk szabályokat. A Ptk. hatálybalépése óta nem telt el sok idő, így egyes jogintézményei esetében kialakult bírói gyakorlatról még nem beszélhetünk, elvétve találunk néhány bírói ítéletet, amely a témában érintett egyes kérdéseket taglalja. Ilyen terület a kitagadás is, az új kitagadási okok esetében jelenleg kevés még a közzétett bírósági határozat, vagy komolyabb, a joggyakorlatot befolyásoló bírósági döntés, a durva hálátlanság miatti kitagadásra pedig ma még nem találunk semmilyen gyakorlati anyagot. A durva hálátlanság kategóriája vitathatatlanul erkölcsi tartalommal és ebből adódóan szubjektív jellemzőkkel bír, ezért valószínűleg majd csak konkrét esetenként, az ügyek részleteit megvizsgálva mondható ki a kitagadási ok megalapozottsága vagy annak hiánya. Mindezek mellett, ahogyan az erkölcstelen életmód folytatásának esetében is, minden bizonnyal a közfelfogásban gyökerező megítélésnek is nagy szerepe lesz a döntések meghozatalában, nemcsak egyedül az örökhagyó szubjektív megítélésére bízza a jogalkotó az örökségtől való teljes megfosztást.

Véleményem szerint a jogalkalmazásban már régóta felmerült kívánalom a durva hálátlanság kitagadási okként történő kodifikálása, ugyanis például a közjegyző előtt végrendelkezni akaró ügyfelek egyik leggyakoribb kitagadást megalapozottnak gondolt indoka az szokott lenni, hogy őket a nagykorú gyermekük nem látogatja, nem gondozza, az unokákat nem engedi hozzájuk, annak ellenére, hogy ők a szülői kötelességeiknek maradéktalanul eleget tettek annak idején, kitagadni szándékozott gyermeküknek mindent megadtak, őt erkölcsileg és anyagilag egyaránt támogatták. A durva hálátlanság megfoghatatlansága és tágnak tűnő értelmezése kapcsán ellenben felmerülhet a kérdés: vajon erre hivatkozva könnyebb lesz-e kitagadni? Lévén, hogy a törvény nem adja meg a fogalom definícióját, a kitagadási kategória fogalomkörének peremei túlságosan homályosak, abba sokféle élethelyzet beleképzelhető, emiatt úgy tűnik, hogy azok csak az adott eset keretei között határolhatóak be, ezért a bíróság feladata lesz minden egyes ügyben a fogalmat tartalommal kitölteni és eldönteni a magatartásról, hogy megalapozza-e a kitagadást vagy sem. Érdemes megjegyezni, hogy a durva hálátlanság bizonytalan kategóriája egyik európai ország polgári törvénykönyvében sem szerepel, esetleg a hatályos Osztrák Polgári Törvénykönyv (ABGB) kitagadásra vonatkozó rendelkezései között találunk hasonlót, amely szerint kitagadható az a kötelesrészre jogosult, „aki kifogásolható magatartásával az örökhagyónak súlyos lelki, érzelmi fájdalmat okozott” (770. §. 4. pont), azonban az ezzel kapcsolatos joggyakorlat nem túl széles körű.

Mindenesetre a kitagadás súlyos jogkövetkezményének megvalósulásához elengedhetetlen, hogy az örökhagyó kitagadásra vonatkozó rendelkezése érvényes végintézkedésben nyerjen formát, tehát végrendeletben, öröklési szerződésben vagy halál esetére szóló ajándékozás formájában, akár közjegyző előtt tett közvégrendeletben, akár írásbeli magánvégrendelet útján, valamint a végintézkedésben valamelyik, a Ptk.-ban felsorolt kitagadási okot kifejezetten meg kell jelölni, e feltételek hiányában a kitagadás érvénytelen lesz.

Releváns jogszabályhelyek:

1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről 663. § (1) bekezdés, 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 7:78. §, Legfelsőbb Bíróság 410/2001. számú polgári elvi határozata, Legfelsőbb Bíróság Pfv. I. 20.181/2014. számú határozata, BDT2011. 2493., Somogy Megyei Bíróság 21.P.20.065/2008/86. számú határozata, Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 8.P.20.878/2008/66. számú határozata, Legfelsőbb Bíróság Pf. II. 21006/1988. számú határozata;

---