EUB: csak az utazási irodától lehet visszakövetelni egy meghiúsult út repülőjegyeinek árát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Azoknak az utasoknak, akiknek joguk van az utazásszervezőjüktől követelni repülőjegyük árának visszatérítését, nincs lehetőségük a légitársaságtól is kártérítést kérni, ez ugyanis indokolatlan, a légitársaság kárára történő túlbiztosításukat eredményezné – közölte döntését az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdán.

Az ügy előzménye, hogy egy holland utazási irodánál magánszemélyek repülőutat foglaltak, amelynek árát az irodának fizették ki. A légi járat működtetéséért felelős társaság az utat törölte. Az utazási irodát időközben fizetésképtelennek nyilvánították, ezért a repülőjegyek árát nem térítette vissza. Az utasok a holland bírósághoz fordultak, amely a járattörlés miatt átalány-kártalanítás megfizetésére kötelezte a légitársaságot, azonban nem foglalt állást a repülőjegyek árának visszatérítésére irányuló kérelmekről.

A holland bíróság arra kívánt választ kapni, hogy az utas kérheti-e a jogaira vonatkozó rendelet alapján a repülőjegy árának az utazásszervező cégnek fizetett visszatérítését a légi fuvarozótól.

Az uniós bíróság ítéletében hangsúlyozta: a szervezett utazásokra vonatkozó irányelv alapján fennáll a visszatérítéshez való jog, azt azonban kizárja, hogy az utas a légi fuvarozótól is követelhesse a repülőjegye árának visszatérítését. Ez az érintett utas indokolatlan, a légi fuvarozó kárára történő túlbiztosítását eredményezné, a légitársaság ebben az esetben ugyanis ki lenne téve annak a kockázatnak, hogy viselnie kellene az utazásszervezőt terhelő felelősséget is.

Hozzátették, ez a megállapítás arra az esetre is vonatkozik, amikor az utazásszervező a repülőjegy árát fizetésképtelensége miatt nem tudja visszatéríteni, és a visszatérítés biztosítékáról sem gondoskodott.

A bíróság arra emlékeztetett, hogy az uniós irányelv szerint az utazásszervezőnek megfelelő biztosítékkal kell rendelkeznie, hogy fizetésképtelenség esetén a befizetett összegeket visszatérítse. Kiemelték: egy nemzeti szabályozás csak akkor alkalmazza helyesen az uniós irányelvben foglalt kötelezettségeket, ha rögzíti, hogy az utazásszervező fizetésképtelensége esetén hatékonyan biztosítja az utasok számára az általuk befizetett teljes összeg visszatérítését. Ennek hiányában az érintett utast mindenképpen megilleti az a lehetőség, hogy az uniós jog megsértésével okozott kár megtérítése érdekében az adott tagállammal szemben keresetet indítson – szögezte le az uniós bíróság.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.