Felfüggesztett börtön embercsempészésért és közokirathamisításért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vádlott a kíséretében lévő fiú igazolására egy olyan menekültek részére kiállított belga útlevelet adott át a rendőröknek, amelyben nem a fiú fényképe szerepelt.

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság elsőfokon 1 év 6 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett
– börtönbüntetésre ítélte azt az iraki-belga állampolgárságú nőt, akit embercsempészés és közokirathamisítás bűntette miatt állítottak a bíróság elé.

Az ítélet szerint a vádlott 2019. június 15-én Athénból érkezett a budapesti Liszt Ferenc Repülőtérre egy kiskorú fiú társaságában. A vádlott a fiú igazolására egy olyan menekültek részére kiállított belga útlevelet adott át a rendőröknek, amelyben nem a fiú fényképe szerepelt.

Az ítéleti tényállást a rendőri jelentések (az elfogásról és az intézkedésről), valamint az okmányvizsgálatról készült jelentés, a szakértői vélemény és a vádlott beismerő vallomása támasztották alá.

A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott büntetlen előéletű, három kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, valamint azt, hogy beismerte tettét és őszinte megbánást tanúsított.

Az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be


Kapcsolódó cikkek

2019. június 13.

Biztonságosabb személyazonosító okmányok

„Az EU a személyazonossággal való visszaélés visszaszorítása érdekében szigorúbb biztonsági szabályokat vezet be a személyazonosító igazolványok tekintetében. A Tanács a mai napon elfogadta azt a rendeletet, amely biztosítja, hogy az uniós polgárok személyazonosító igazolványai, valamint az uniós polgárok és uniós állampolgársággal nem rendelkező családtagjaik számára kiállított tartózkodási okmányok biztonságosabbá váljanak.
2019. május 15.

A családegyesítő által szolgáltatott hamis információk

Az alábbiakban a szerző az EUB egy holland ügyben hozott ítéletét[1] ismerteti. A vonatkozó irányelv szerint a harmadik országbeli állampolgár elveszíti huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállását, ha annak megszerzése hamisított dokumentumokkal történt, még akkor is, ha erről nem volt tudomása. Ám ez nem jár automatikus kiutasítással.