Felfüggesztett börtönt kaptak emberkereskedelemért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ügy elbírálása során az új büntetőeljárási törvény egyik fontos, az eljárás egyszerűsítését és gyorsítását szolgáló újítását, az egyezség lehetőségét alkalmazták.

Emberkereskedelem miatt ítélte el 2018. november 12-én a Miskolci Törvényszék azokat a vádlottakat, akik a sértettet egymás között eladták, hogy aztán prostituáltként dolgoztassák.

Az ítélet szerint a sértett nő, akinek nem volt hol laknia, 2017 nyarán ismerőséhez, az I. r. vádlotthoz költözött. Az együttélés során a továbbra is rossz anyagi helyzetben lévő sértett elárulta az I. rendű vádlottnak, hogy régen prostituáltként dolgozott, majd elkeseredettségében arra kérte, segítsen neki kuncsaftokat találni. Az I. rendű vádlott a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva úgy döntött eladja őt, ezért 2017. június 25-én éjjel egy ismerőse, a III. rendű vádlott közvetítésével találkozót beszélt meg a vevővel, a II. rendű vádlottal. A találkozó során a vevő meg akarta nézni, hogy milyen „árút” kínál számára az eladó. A találkozót a közvetítő szervezte, melyet követően a vevő 250.000,- forintért megvette a sértettet, hogy későbbi prostitúciós tevékenységéből hasznot húzzon. A vevő 2017 júliusában Németországba vitte a sértettet azért, hogy ott prostituáltként dolgozzon.

A vádlottak a bűncselekmény elkövetését már a nyomozás során beismerték, a tárgyaláshoz való jogukról lemondtak és egyezséget kötöttek az ügyészséggel a büntetésről is. A törvényszék az ügyészség és a vádlottak egyezségét jóváhagyta, a vádlottakat emberkereskedelem miatt 1 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

A bíróság ítélete jogerős. Az ügy elbírálása során az új büntetőeljárási törvény egyik fontos, az eljárás egyszerűsítését és gyorsítását szolgáló újítását, az egyezség lehetőségét alkalmazták. Az eljárási törvény ugyanis lehetőséget biztosít arra, hogy az egyezségnek megfelelő bírói döntés egyszerűsített eljárási rendben megszülessen. Eszerint az ügyészség és a terhelt még a vádemelés előtt egyezséget köthet a bűnösség beismeréséről és annak következményeiről. Az egyezséget jegyzőkönyvbe foglalják, és a vádirattal együtt küldik meg a bíróságnak. A bíróság megvizsgálja az egyezséget és az egyezségkötés körülményeit, ha az megfelel a jogszabályi előírásoknak és összhangban áll az ügyiratokkal, valamint a vádlott az egyezséggel egyező vallomást tesz, a bíróság az egyezséget jóváhagyja, majd ítéletet hoz. A bíróság garantálja az egyezség törvényességét, de az ítéletben az egyezségen alapuló vádirat tartalmától, az egyezségben rögzített büntetéstől, intézkedéstől nem térhet el.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.