Folytatja a bíróság a Czeglédy Csaba elleni eljárást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Csongrád Megyei Főügyészség indítványának helyt adva a Czeglédy Csaba elleni büntetőeljárás folytatásáról döntött a Szegedi Ítélőtábla – közölte az ügyészség helyettes szóvivője.

Serfőző Katalin elmondta, a táblabíróság mindenben osztotta az ügyészség álláspontját, és a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás folytatására utasította a Szegedi Törvényszéket.

A Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 emberrel szemben.

Czeglédy Csaba a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, ezért – a választási eredmény jogerőssé válásáig – mentelmi jog illette meg. A politikus mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta, ezért a bíróság május 9-én megszüntette az ellene indult büntetőeljárást. A döntés ellen a főügyészség fellebbezést jelentett be, amelyet a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség annak indokaival egyezően fenntartott és a Szegedi Ítélőtáblától az eljárás folytatását kérte.

A Human Operator Zrt. ügyében készült vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A Szegedi Törvényszék május 16-án – egy eljárásjogi okok miatt elkülönítve tárgyalt ügyben – már jogerős ítéletet hozott egy közvetve a Human Operator Zrt. alvállalkozójaként működő makói iskolaszövetkezet vezetője ellen. A férfit két év két hónap börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság.

A törvényszéken az ügy előkészítő ülése június 20-án kezdődött el. A bíróság négy vádlottról hozott – hármuk esetében jogerős – ítéletet. A Human Operator Zrt. egy munkatársát bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság. A nőt a bíróság három év három hónap börtönbüntetéssel sújtotta, kimondva, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra. Három egykori iskolaszövetkezeti vezető esetében is ítélet született, őket másfél és három év közötti börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság, egyiküket kizárva a feltételes szabadság lehetőségéből.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az okosbörtön, ahol nem lesz szükség kulcsra

Milyen lesz az okosbörtön-technológia a büntetés-végrehajtás rendszerében? Erről tartott előadást a Ludovika Szabadegyetem legújabb eseményén Biczó László b.v. dandártábornok.

2024. március 27.

Új uniós Ajánlás a hamisítás elleni küzdelem hatékonyságának és a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok érvényesítésének megerősítésére

Az Európai Unió Bizottsága 2024. március 19-én ’hamisítás elleni uniós eszköztár’ (EU toolbox against counterfeiting) néven Ajánlást fogadott el az online és offline környezetben elkövetett hamisítások elleni küzdelem erősítése, valamint a szellemitulajdon-jogok hatékonyabb védelme céljából.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.