Emlékülés – 60 éves az ügyvédi közösség Keszthelyen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A rendezvény első részében a 60 évvel ezelőtti Keszthelyi Ügyvédi Munkaközösség alapító tagjaira emlékeztek a résztvevők. A zsúfolt díszterem hallgatóságát előbb Ruzsics Ferenc Keszthely polgármestere, majd Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte.   A keszthelyi ügyvédség 60 éves történetéről dr. Iglódi Endre, a rendezvény szervezője és életre hívója tartott jól sikerült előadást. Első gondolatként kiemelte, hogy 1945-ben csupán 9 ügyvédi kamara működött az országban, Zalaegerszegen és Veszprémben akkor még nem volt kamarai szerveződése az ügyvédeknek. 1955. július 14-én a…

A rendezvény első részében a 60 évvel ezelőtti Keszthelyi Ügyvédi Munkaközösség alapító tagjaira emlékeztek a résztvevők.

A zsúfolt díszterem hallgatóságát előbb Ruzsics Ferenc Keszthely polgármestere, majd Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte.

A keszthelyi ügyvédség 60 éves történetéről dr. Iglódi Endre, a rendezvény szervezője és életre hívója tartott jól sikerült előadást. Első gondolatként kiemelte, hogy 1945-ben csupán 9 ügyvédi kamara működött az országban, Zalaegerszegen és Veszprémben akkor még nem volt kamarai szerveződése az ügyvédeknek.

1955. július 14-én a Keszthelyi Ügyvédi Munkaközösség az 1875-ben alakult Győri Ügyvédi Kamara keretein belül kezdte meg tevékenységét az alábbi hét alapítótag összefogásának és munkájának köszönhetően: dr. Piller Artur, dr. Medgyasszai Béla, dr. Kenéz József, dr. Szollár László, dr. Pintér István, dr. Károly Béla és dr. Dér Ferenc alapította meg a közösséget a kor kívánalmainak megfelelően.

A saját székhellyel nem rendelkező első ügyvédi munkaközösség vezetője dr. Piller Artur volt, de a munkaközösség az 1956-os események nyomán 1957. január 1-jétől megszűnt, az alapítók magánügyvédként tevékenykedtek tovább. Ezen átmeneti időszak nem tartott sokáig, 1958 májusában újraszervezték a Keszthelyi Ügyvédi Munkaközösséget dr. Dér Ferenc irodájában.

Dr. Iglódi Endre anekdotákkal gazdagított előadásában kiemelte továbbá, hogy a hat fővel 1958. július 1. napjával a Győri Ügyvédi Kamara berkein belül újraalakult Keszthelyi Ügyvédi Munkaközösség 1991. szeptember 30-ig működött.

1964-ben a keszthelyi mintát követve megalakult a Veszprémi Ügyvédi Kamara berkein belül a Tapolcai Ügyvédi Munkaközösség, s ezzel immár országosan 140 ilyen munkaközösség létezett. 1969-ben az országban már 1474 ügyvéd tevékenykedett, ebből 124 fő női ügyvéd volt.

1979-ben a megyei közigazgatási határváltozások okán Keszthely városa Zala megyéhez került, s a munkaközösség is a Zala Megyei Ügyvédi Kamara berkein belül folytatta tevékenységét.

Dr. Iglódi Endre előadásában kifejtette, hogy 1983-ban a 25 éves folyamatos működés idején már 8-an dolgoztak a Keszthelyi Ügyvédi Munkaközösségben: Bodnár János, Iglódi Endre, Matyók Mária, Mészáros János, Simon Ferenc, Szenes Sándor, Széll Irén és Pusztai Imre. E 25 év alatt összesen 17 tagot számlált a közösség.

  1. szeptember 30-ával a törvényi rendelkezéseknek megfelelően megszűnt a Keszthelyi Ügyvédi Munkaközösség és kialakultak az egyéni ügyvédi praxisok és ügyvédi irodák.

Előadásának zárógondolataként dr. Iglódi Endre elmondta, hogy a szakmai emlékülés napján Keszthelyen 40 fő ügyvéd és 5 fő ügyvédjelölt tevékenykedik.

Dr. Szabó Gyula a Zala Megyei Bíróság nyugalmazott elnökhelyettese és névrokona dr. Szabó Gyula a Veszprém Megyei Ügyvédi Kamara korábbi elnöke emlékezett az elődökre. Utóbbi 1959-ben Keszthelyen kezdte ügyvédjelöltként pályáját, s előadásában kifejtette, hogy az alapítók mind szakmailag felkészült emberek és a város megbecsült polgárai voltak, közülük akadt, aki Keszthely Városért elismerésben is részesült.

A szünetet követően a szakmai emlékülés II. részében előbb dr. Baranyi Bertold budapesti ügyvéd szólt a kodifikációról és az új, több mint 2 tucat ügyvédet érintő szabályozásról.

Dr. Homoki Péter kollégája pedig az e-ügyintézésről tartott előadást kifejtve, hogy hiába tudunk egyre többet róla, mindig újabb ismeretanyagokra lesz szükség e témakörben.

A Zalaegerszegi Törvényszék bírái és a megyei főügyész ismertette a saját területükön e témakörben felvetődő napi kérdéseket és gyakorlati témaköröket.

Bár a rendezvény apropója helyi évforduló volt, mégis jól mutatja az érdeklődést, hogy a Kamarai elnökök közül dr. Havasi Dezső, dr. Halmos Tamás, Pongráczné dr. Csorba Éva, dr. Varga Attila és dr. Török Ferenc is hozzászólt a különböző témákhoz.

A jól szervezett rendezvény dr. Kovács Kázmér a MÜK elnökhelyettese és dr. Fekete Tamás MÜK főtitkár zárszavával ért véget. Utóbbi jelezte, hogy a 75. évfordulón is remélhetőleg hasonlóan színvonalas előadások és ilyen népes hallgatóság lesz jelen Keszthelyen.


Kapcsolódó cikkek

2018. augusztus 30.

A másodfokú bírósági eljárás az új Be.-ben – II. rész

Jelen cikkünkben a másodfokú büntetőeljárást illetően a megalapozatlanságról, ezen belül is a teljes és a részleges körűről írunk. Egyebek mellett arról, hogy szélesedett a másodfokú bíróság reformatórius jogköre.