Nyolc és fél évet kapott csecsemőgyilkos anya


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nyolc év hat hónap börtönre ítéltek első fokon egy nőt, aki Érden 2015 végén megölte újszülöttjét, majd a holttestet több mint egy évig rejtegette – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.


A közlemény szerint a vádlott 2015-ben lett terhes, ezt azonban eltitkolta a családtagjai elől, akik a súlygyarapodását pajzsmirigybetegségének tulajdonították.

A vádlott a lakhelye előtti bokorban adott életet a gyermeknek. Amikor a csecsemő felsírt, a nő betömte a száját, összekötötte a lábát, zacskóba és körülbelül húsz szemeteszsákba tette, majd a holttestet egy vászontáskában először szekrénybe, később a használaton kívüli kutyaólba rejtette.

A holttestet a család 2017 januárjában találta meg, akkor értesítették a rendőrséget. 

 

A bíróság tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés miatt ítélte el az asszonyt. Az ügyész súlyosításért a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. 

Az ügyészség indítványozta a vádlott előzetes letartóztatását és a két élő gyermekével kapcsolatos szülői felügyeleti joga megszüntetését, a bíróság azonban elegendőnek tartotta a lakhelyelhagyási tilalmat és meghagyta szülői felügyeleti jogait.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. július 14.

A munkáltató felelőssége a bekövetkezett kárért

A munkáltató az őt terhelő bizonyítási kötelezettség folytán akkor sem zárható el annak bizonyításától, hogy a kárt kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta, ha a balesetnek nem volt szemtanúja. A bíróság a szükséges különleges szakértelem hiányában nem dönthet a munkáltató kárfelelősség alóli mentesüléséről – a Kúria eseti döntése.

2022. július 8.

Az azonnali jogvédelem

Amennyiben az alperes döntése végrehajtható rendelkezést (magatartásra, cselekvésre, tűrésre kötelezést) nem tartalmaz, azonnali jogvédelem keretében a végrehajtás felfüggesztésének nincs helye – a Kúria eseti döntése.