Frissülnek a civil nyomtatványok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2019. december 23. napjától a beszámolók már csak az aznap közzétett legfrissebb verziószámú nyomtatványokon nyújthatók be.

Az OBH tájékoztatása szerint 2019. december 20. napjával megújul a civil szervezetek beszámolóival kapcsolatos tájékoztató menüpont, valamint 2019. december 23. napjával a beszámolók benyújtásához szükséges nyomtatványokat is frissítik.

A nyomtatványok frissítése elsősorban a kitöltést egyszerűsítő formai változásokat érinti.

I.    A „P” jelű, papír alapú benyújtáshoz szükséges nyomtatványok megszűnnek, a továbbiakban a papír alapú és az elektronikus benyújtás ugyanazon a nyomtatványon történik.

II.    A nyomtatványok frissítését követően a már elkészített beszámolók a korábbi verzión olvasáshatók és kinyomtathatók lesznek, de az elküldéshez frissíteni szükséges, amely néhány korábban kitöltött mező átformálását is érinti, ezért az OBH kéri, hogy a nyomtatványt elküldés előtt mindenképpen ellenőrizzék le azt!

III.    A nyomtatványokhoz kapcsolódó kitöltési útmutatót is frissítik.

IV.    A csatolandó mellékletekben az alábbi változásokra kell számítani:
Megszűnik az egyéb, illetve a jegyzőkönyv és a jelenléti ív rubrika, mert ezeket már nem szükséges benyújtani a beszámoló mellékleteként.

A kettős könyvvitelre vonatkozó („2”-es számmal végződő) nyomtatványokat (PK-142, PK-242, PK-342, PK-442, PK-542) is kiegészítik egy Kiegészítő melléklettel.

Amennyiben a nyomtatványokkal kapcsolatban bármilyen kérdés, illetve probléma merülne fel, keressék az Országos Nyilvántartási Iroda ügyfélszolgálatát az alábbi telefonszámokon és e-mail címen:
06-1-354-4295
06-1-354-4115
06-1-354-4165
E-mail: civilinfo@obh.birosag.hu

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek