Gyámügyes, gondnok, idősotthoni vezető fosztogatta a gondozottak vagyonát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Időskorú gondozottak ingó- és ingatlanvagyonának áron aluli megszerzése érdekében működtek együtt gyámügyi szakügyintézők hivatásos gondnokokkal és idősotthonok vezetőivel, hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítják őket – tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Keresztes Imre közleményében azt írta: az időskorú gondnokoltak hatósági ügyeinek intézése során kormányzati szolgálati jogviszonyban álló gyámügyi szakügyintézők – hivatásos gondnokokkal és idősotthonok vezetőivel, valamint más magánszemélyekkel együttműködve – korrupciós kapcsolatot alakítottak ki a gondnokoltak vagyonának áron aluli megszerzése érdekében.

A hivatásos gondnokok több esetben az idősek rájuk bízott vagyonának egy részét saját céljaikra fordították, amit a kormányhivatali alkalmazottak határozatban jóváhagytak. Egyes idős embereket pedig azért helyeztek el éppen egy adott otthonban, hogy az ezért fizetendő – esetenként irreálisan magas összegből – az intézményvezetőtől pénzt kapjon vissza az eljáró gondnok és a kormányhivatalnokok.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – társszervek bevonásával -március elején és e hét keddjén több helyszínen házkutatást hajtott végre. Házkutatás volt egyebek mellett a hivatalos személyek szolgálati helyén, valamint a terheltek lakó- és tartózkodási helyén. A bűncselekményekből származó jelentős mennyiségű készpénzt, személygépkocsit, az egyik sértettől származó ékszereket, valamint a bűncselekményekkel kapcsolatos más bizonyítási eszközöket, okiratokat foglaltak le.

A gyanúsítottak közül többen részbeni beismerő vallomást tettek, mások tagadták a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését. A nyomozó ügyészség eddig 11 embert hallgatott ki gyanúsítottként, hatan letartóztatásban vannak, ketten bűnügyi felügyelet alatt állnak közülük – közölte a főügyész.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.