Házi őrizetbe kerül a futónő támadója


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) letartóztatás fenntartásáról szóló végzését annak a férfinak az ügyében, akit azzal vádolnak, hogy 2018. október 14-én a X. kerületi Jászberényi úton bántalmazott és szexuális cselekményre kényszerített egy futónőt. A Fővárosi Törvényszék a vádlott letartóztatását megszüntette és – a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával – elrendelte a bűnügyi felügyeletét.

A 2019. március 14-i előkészítő ülésen a vádlott védője a kényszerintézkedés megszüntetését, illetve enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását indítványozta arra hivatkozva, hogy a vádlott vonatkozásában sem a szökés, elrejtőzés, sem pedig a bűnismétlés veszélye nem áll fenn. Az ügyészség az indítvány elutasítását kérte, amelynek a PKKB helyt adott és fenntartotta a vádlott letartóztatását. A végzéssel szemben a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be.

A másodfokú végzés szerint a vádlott vonatkozásában kizárólag a szökés, elrejtőzés veszélye állapítható meg: A vádlott büntetlen előéletű, rendezett családi körülmények között él, munkahellyel rendelkezik. A nyomozás során beszerzett igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény megállapításai szerint a vádlott a cselekmény elkövetésekor a kóros ittasság állapotában szenvedett, amely elmeállapota súlyos fokban korlátozta abban, hogy a cselekménye társadalomra való veszélyességét felismerje. A vádlott szorongó személyiségzavara és alkoholfogyasztása valószínűsítheti az ismételt kóros elmeállapot kialakulását, azonban nincs adat arra, hogy a vádlott más alkalommal fogyasztott volna nagyobb mennyiségű alkoholt, ennek ellenkezőjére viszont állnak rendelkezésre vallomások. Arról sincs információ, hogy jelen esetet megelőzően a vádlott tudatában lett volna annak, hogy a jelentős mennyiségű alkoholfogyasztás milyen hatással lehet a szervezetére.

A másodfokú döntés szerint az esetleges bűnismétlés veszélye távoli, mivel a bűnismétlést közvetlenül megalapozó konkrét ok nem áll fenn. Mindezek alapján a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a vádlottal szemben nem szükséges a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása, az azzal elérni kívánt célok a bűnügyi felügyelettel is biztosíthatóak.

A végzés végleges.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.