Itáliában minden mindennel összefügg

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az olasz belügyminiszter megtiltotta a menekülteket szállító hajók kikötését Itáliában, tartozzanak azok akár civil szervezetekhez, akár EU-tagállamokhoz, akik európai akciók keretében járják a Földközi-tengert.  Erre tavasszal egyre több tagállam kiszállt az Európai Uniós ’Triton’ programból, amelyet aztán Brüsszel le is állított.

„Ez így nem maradhat”

Nem messze onnan, ahol egy német NGO hajója, a ’Sea-Watch 3’ a Földközi-tengerből kimentett afrikaiakkal a fedélzetén néhány hete lehorgonyzott, mielőtt a parti őrség tiltása ellenére kiköt Lampedusán, 2013. október 3-án tragédia játszódott le. A túlélést jelentő parttól fél tengeri mérföldre elsüllyedt egy rozoga halászhajó. Két nappal korábban futott ki a líbiai Miszrátából. Legalább 373 ember veszett oda a reménységbe, Európába tartó úton. A menekültek első célja akkor és most is Lampedusa volt. A közigazgatásilag Szicíliához tartozó parányi olasz sziget az EU legdélebbi pontja a Földközi-tenger középső részén.

A hajón motorja közvetlenül a cél előtt felmondta a szolgálatot, majd tűz ütött ki. A fedélzeten 500 eritreai és szomáliai menekült volt. Nagy részük a habok, illetve a lángok áldozata lett. A fellelt holtestek először Lampedusa repterének hangárába kerültek.

Már a ’13-as katasztrófa előtt is számtalan menekült lelte halálát a Földközi-tenger hullámai között nagyobb visszhang nélkül. A több száz holttest és koporsó látvány azonban sokkolta a politikai elitet és a közvéleményt. „Ez így nem maradhat” – mondta az akkori olasz belügyminiszter, Angelino Alfano. Vezető európai politikusok siettek Lampedusára és változást ígértek.

Az EU belügyi biztosa, Cecilia Malmström a koporsók láttán „az EU-hoz méltatlan képről” beszélt, majd válságstábot hívott életre. A szociáldemokrata olasz kormányfő, Enrico Letta és konzervatív belügyminisztere, Alfano elindították a ’Mare Nostrum’ névre keresztelt akció. A ’mi tengerünk’, ahogy az ókori rómaiak a Földközi-tengert hívták. Az olaszok valóban felelősséget éreztek a partjaik előtt törtétekért. A hajókkal, helikopterekkel és felderítő repülőgépekkel járőröztek a Földközi-tenger 43 ezer km2-es területén Itália és a 160 tengeri mérföldre fekvő Líbia között.

A ’Mare Nostrum’ keretében egy év alatt 150 ezer menekült életét mentették meg. Mindez havi 9 millió eurójába került az olasz adófizetőknek. Az EU anyagi és gyakorlati segítséget sem adott.  Berlinben nem örültek az olasz programnak. Úgy vélték a kimentettek többsége az Alpokon és Ausztrián keresztül rögtön Németország felé veszi az irányt. „A mentőakcióból Afrikát Európával összekötő híd lett” – mondta az akkori német belügyminiszter, Thomas de Maiziére.

’14 végén Róma és a Berlinben Angela Merkellel koalícióban kormányzó szociáldemokraták nyomására egy európai program, a ’Triton’ váltotta a ’Mare Nostrum’-ot. A költségvetés harmadára, havi 3 millió euróra olvadt. Kevesebb hajót és repülőt vetettek be, mint a kizárólag olasz program keretében, és ezek már csak az olasz partok 30 tengeri mérföldes övezetében cirkáltak. A program célja is változott. Az életmentés helyett az EU külső határainak a védelme és az embercsempészek elleni fellépés került a középpontba. Ennek ellenére, ha a hadihajók bajba jutott halászbárkákra bukkantak, felvették az utasokat és a Szicíliában felállított ’hot spot’-okba vitték őket. Egy évvel később a ’Sophia’ névre keresztelt akcióval egészült ki a ’Triton’. Ennek keretében nagyobb hangsúlyt kapott az életmentés.

Itália besokall

A menekültek tehát Itáliában léptek az EU területére. A Dublini rendelet értelmében az olaszoknak kellett a menekültügyi eljárásokat lefolytatniuk. Mindez sok volt az olasz közigazgatásnak és a közvéleménynek is. Az EU ígéretei a menekültek arányos elosztásáról a 28 tagállam között – elsősorban a kelet-közép-európai országok ellenállása miatt – meghiúsult.

2015 nyarán a ’Balkáni-útvonalon’ Európába érkező százezrek kerültek a középpontba. Itáliáról és a Földközi-tengerről elfeledkezett a kontinens. Csöndben – költségvetési forrás híján – leállt a ’Sophia’. Pedig a menekültek, ugyan kisebb számban, de továbbra is jöttek. A szicíliai Mineo menekülttábora idővel a legnagyobb lett a kontinensen. Hírhedt hely volt, ahol a kilátástalanság, az erőszak és a maffia határozza meg a mindennapokat. Az olasz közvélemény lelkesen fogadta az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini közelmúltban hozott döntését a tábor bezárásáról.

A ’Sophia’ megszűnésével civil szervezetek, leginkább német NGO-kvették át a bajba jutottak mentését, akiket Itáliában raktak partra. Az olaszoknak pártállástól függetlenül elegük lett ebből: „A németek partra teszik őket nálunk, aztán távoznak, mi meg folytassuk le az eljárásokat és gondoskodjunk az ellátásukról.” Európai segítség híján az elmúlt években az olasz kormányok pártállástól függetlenül maguk próbáltak megoldást találni. Így Róma megállapodást kötött Tripolival: Anyagi segítség és a partiőrség kiképzéséért cserébe a líbiai hatóságok igyekeznek megakadályozni, hogy a menekültek hajóra szálljanak. Tripoli pénzért abba is belement, hogy a tengerből kihalászott menekülteket Szicília helyett líbiai táborokba szállítják. Az országban dúló polgárháború és az embertelen tábori viszonyok miatt utóbbi ellen az európai politikusok és a civil szervezetek is tiltakoztak. Azonban se Brüsszel, se a tagállami fővárosok nem kínáltak más megoldást, illetve segítséget Rómának.

Salvini ’biztonságos harmadik országnak’ nyilvánította Líbiát, mondván, az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM) munkatársai rendszeresen ellenőrzik a táborokba. Brüsszel szkeptikus maradt. A Bizottság idén márciusban úgy döntött, hogy az EU-zászló alatt hajózók nem vihetnek menekülteket Líbiába.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) is ellentmondott Salvininek. Strasbourgban kimondták, hogy a ’push-back-akciók’, tehát a nemzetközi vizeken feltartóztatott személyek azonnali visszatoloncolása egy harmadik országba, ellentmondhat az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE). Jogsértés akkor áll fent, ha a harmadaik országban a menekültek élete, testi épsége veszélyben van, vagy nem biztosított, hogy a harmadik ország nem toloncolja vissza a menekülteket egy ilyen államba (lánc-kitoloncolás). A bíróság álláspontja szerint a menedékérők Líbiában közvetlen veszélyben vannak, és a lánc-kitoloncolás ellen sincs garancia (EJEB, 12.2.23., 27765/09).

Salvini, aki miniszterelnök-helyettes és a jobboldali-populista Lega elnöke is, végül drasztikus döntést hozott: Megtiltotta a menekülteket szállító hajók kikötését Itáliában, tartozzanak azok akár civil szervezetekhez, akár EU-tagállamokhoz, akik európai akciók keretében járják a Földközi-tengert.  Erre tavasszal egyre több tagállam kiszállt a ’Triton’-ból, amelyet aztán Brüsszel le is állított.

A ’Sea-Watch 3’ kiköt

A civil szervezetek továbbra is aktívak a Földközi-tengeren. Egy német NGO hajója hetek óta heves politikai és jogi vitákat vált ki. Az olasz hatóságok Salvini rendeletére figyelemmel nem engedélyezték a tengerből kimentett afrikaiakkal telezsúfolt ’Sea-Watch 3’-nak a kikötést. A kapitány, Carola Rackete ’vészhelyzetre’ hivatkozva ellenszegült a tiltásnak. Amikor egy szicíliai kikötőbe kormányozta a hajót, összeütközött az olasz parti őrség kikötést megakadályozni igyekvő vízi járművével. A hatóságok őrizetbe vették, majd házi őrizetbe helyezték Carola Racketet. A vád ’hivatalos személy elleni erőszak’ volt. A belügyminiszter „háborús aktusnak” minősítette az ütközést.

Tudatos jogi bizonytalanság A bajba jutottak mentése a tengerjog egyik alapelve. Nem csak évszázados szokásjog, ’94 óta az ENSZ Tengerjogi Egyezménye is rögzíti. A szabály a kapitányt mentésre, és ha szükséges biztonságos helyre szállításra kötelezi. A kapitány és a parti államok kötelezettségei azonban nem állnak összhangban. Utóbbiak nem kötelesek megnyitni a kikötőiket. Ezek ugyanis már nem a tengerhez, hanem az államok területéhez tartoznak, tehát érvényesül a korlátlan szuverenitás elve. Ennek részeként minden állam maga döntheti el, kit enged a területére lépni. Tehát az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini döntése a kikötők lezárásáról nem sérti a tengerjogot. Változik azonban a helyzet, ha a mentőhajó, illetve az utasai maguk is bajban vannak. Ekkor a tengeri jog kötelezi a legközelebbi parti államot kikötője megnyitásra. Erre a jogra hivatkozott a ’Sea-Watch 3’ kapitánya amikor az olasz hatóságok engedélye nélkül kikötött Szicíliában. A joggyakorlat azonban meglehetősen megszorítóan értelmezi a ’vészhelyzetet’. Az ivóvízzel, étellel és gyógyszerrel történő ellátás a tengeren is lehetséges. Az olaszok a kikötőzár elrendelésével egyidőben partra engedtek a fedélzetről 11 utast, terhes nőket és gyerekeket. Ezért utasította el az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) sürgősségi eljárásban a ’Sea-Watch 3’-t tulajdonló német civil szervezet keresetét, amelyben Itáliát a kikötője megnyitására akarta köteleztetni. Strasbourg szerint nem volt ’vészhelyzet’ és nem találták meggyőzőnek Rackete érvelését, mi szerint nem várhatja meg, ameddig minden utasa veszélybe kerül. A Földközi-tengeren tevékenykedő civil szervezetek hajóira egyszerre vonatkozik a nemzetközi tenger- és menekültjog, valamint az EU és a tagállamok bevándorlási- és büntetőjoga. Nem csoda, hogy jogbizonytalanság van. A Kieli Egyetem tengerjog professzora, Nele Matz-Lück szerint az európai jog vonatkozó szabályai és az EJEB értelmében az olaszok nem küldhetik vissza a hajókat Líbiába, mivel az nem számít biztonságos harmadik országnak. „Ugyanakkor nincs a legközelebbi, vagy egy meghatározott helyen történő kikötésre vonatkozó jog” – mondja az egyik legnevesebb német tengerjogász. Véleménye szerint a tengerjog és a menekültjog közötti ellentmondások felelősek a jogbizonytalanságért. „A nemzetközi közösség sajnos nem érdekelt világos helyzetet teremteni, az államok örülnek, hogy a jogbizonytalanság sok civil szervezetet eltántorít a mentéstől” – véli Matz-Lück. Kérdés, hogy személy szerint a kapitánynak, milyen jogi következményekkel kell számolnia. Salvini rendelete 50 ezer euró pénzbírsággal fenyegeti az engedély nélkül kikötő hajó kapitányát. E mellett Racketének ’hivatalos személy elleni erőszak’ és ’embercsempészethez nyújtott bűnsegédlet’ miatt büntetőjogilag kell felelnie. Előbbiért az ütközés miatt. Utóbbiért pedig, mert egy belügyminiszteri utasítás értelmében az olasz rendőrség minden esetben büntetőeljárást kezdeményez, ha civil szervezetek hajóikkal menekülteknek segítenek. Matz-Lück szerint az ütközés miatt ’háborús aktusról’ beszélni, ahogy ezt Salvini tette, minden jogalapot nélkülöz. Különösen, mert Rackete minden jel szerint nem szándékosan kormányozta a ’Sea-Watch 3’-t a parti őrség hajójának.

Salvini kirohanása

Salvini és párttársai nem fogták vissza magukat, miután az illetékes bíróság megszüntette a ’Sea-Watch 3’ kapitányának házi őrizetét. A Lega elnöke„igazságtalannak és károsnak”, valamint „veszélyesnek és politikailag motiváltnak” nevezte a bíróság döntését.

A kényszerintézkedést megszüntető határozat indokolásában a bíróság kimondta, hogy a kapitány, Carola Rackete nem követett el ’hivatalos személy elleni erőszakot’ és az ütközés nem„háborús aktus”. A 13 oldalas indokolás szerint a tengerjogi szabályok értelmében a kapitány köteles volt megmenteni a bajbajutottak életét, majd a lehető leggyorsabban gondoskodni ellátásukról. Márpedig ez csak a legközelebbi szigeten, Lampedusán kikötve volt lehetséges.

„A bírónő szerint egy illegális migráns élete többet ér, mint egy olasz hatósági személyé” – értelmezte Salvini a határozatot. Véleménye szerint a döntés nem az olasz igazságszolgáltatás függetlenségét, hanem a bírók „értelemvesztését” bizonyítja. „A bírónő olyan döntést hozott, amelyet legfeljebb egy baloldali pártfunkcionáriusától vártam volna. Méltatlan a talárra” – folytatódott a belügyminiszter kirohanása, aki szerint az eset bizonyítja, hogy az olasz igazságszolgáltatás sürgős és gyökeres reformra szorul. „Pártos, baloldali” bírók helyett „népbíróságokat” szeretne Itáliában.

A koalíciós partner, a baloldali populista ’5 Csillag Mozgalom’ által delegált igazságügyminiszter visszautasította kollégája vádjait és kritizálta stílusát. „Az alkotmány garantálja a bírói függetlenséget. Ítéletekkel lehet nem egyetérteni, de egy bírónőt személyében támadni elfogadhatatlan, különösen a végrehajtóhatalom egyik vezető beosztású tagjától” – mondta Alfonso Bonafede. Az Olasz Ügyvédek és Bírák Egyesületének (ANM) elnöke, Luca Poniz hasonlóan vélekedett: „Salvininak el kellene mondania, milyen jogi kivetnivalót lát a döntésben. Azonban eddig a bírónő inzultálásán túl mást nem hallottunk tőle.”

Az autonómia visszaüt

Salvini kezére játszik, hogy az elmúlt időszak több botránya is jelezte, hogy a bírósági szervezet valóban reformra szorul. Bírók és ügyészek ellen indultak büntetőeljárások. Ezek az olasz igazságszolgáltatás önigazgatási szervét, a Legfelsőbb Bírói Tanácsot (CSM) is elérték. A CSM-et de jure az államfő vezeti, de facto azonban az olasz igazságszolgáltatás ügyészek és bírók által irányított teljhatalmú kormánya. A bírók és ügyészek maguk döntenek minden kinevezésről, áthelyezésről és elbocsájtásról. A fiatalok régóta panaszolják, hogy a CSM-ben magas pozíciót betöltőkhöz fűződő jó kapcsolat nélkül lehetetlen előrejutni a bírói, illetve ügyészi ranglétrán. Az államfő ritkán szólal meg a CSM elnökeként. Sergio Matarella azonban a júniusi közgyűlésen szükségesnek látta, hogy elmondja véleményét: „nyugtalanító káosz uralkodik a szervezetben”.

Júniusban robban ki a ’Perugia-affér’. Egy CSM-ben magas pozíciót betöltő ügyész hivatali visszaélés miatt előzetes letartóztatásba került. Luca Palamara a lehallgatott telefonbeszélgetések tanúsága szerint hozzá személyesen, illetve politikailag közel állóknak adott pozíciókat a perugiai és a római ügyészségnél. Az üggyel összefüggésben a legfőbb ügyészt, Riccardo Fuziot kényszernyugdíjazták. Többször beszélt telefonon Palamarával és hivatali titkokat árult el neki az által kinézett posztokra pályázókról, hogy növelje Palamara protezsáltjainak esélyeit.

Szintén nemrég a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság egyik bírája házi őrizetbe került. Francesco Belluno a vád szerint a Bariban működő Bíróképző Akadémia oktatójaként szexuális ellenszolgáltatásért gyorsabb szakmai előremenetelt ajánlott pályakezdő bírónőknek, illetve többeknek világossá tette, hogy derékba törheti a még el sem indult karrierjüket, ha „nem lesznek kedvesek hozzá”. Ha nem is büntetőjogi kategória, de megdöbbentő a Belluno által az akadémián elrendelt dresszkód. Előírt hosszú, pontosabban rövidségű szoknya, vállat nem fedő felsőrész, magassarkú cipő és smink – így kellett megjelenni a hölgyeknek az előadásain.

Az elmúlt években az igazságszolgáltatás hasonló jeleket mutat, mint a politikai rendszer a ’80-as, ’90-es évek fordulóján, amely az utóbbi teljes szétesésével és a ’második köztársaság’ születésével végződött. Annak idején éppen a független bíróságok és ügyészség volt, amelyek a ’mani pulite’ (tiszta kezek) nyomozássorozat keretében feltárták a politikai pártokat és az egész végrehajtóhatalmat átható korrupciót, hatalmi visszaéléseket, ’uram-bátyám’ világot. Manapság ez látható az igazságszolgáltatásban is. A kétségtelenül inkább bal-, mint jobboldali világnézetű bírók és ügyészek rokonaiknak, barátaiknak, elvtársaiknak juttattatják a lukratív pozíciókat. Mindez az igazságszolgáltatás példátlanul széles körű autonómiája miatt lehetséges. Ami a ’90-es évek elején lehetővé tette a korrupt politikusok elleni hatékony fellépést, a következő években az igazságszolgáltatás összeomlásához vezethet.

---