Jeep Compass 2.0 Mjet 140 Limited – Eredeti Jeep


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az előző generációs Compass-modellek nem a szépségükről és megbízhatóságukról voltak híresek, Európában pont ezért kevés siker jutott nekik. Amióta a Jeep márka olasz kézbe került, sokat javult az imidzse és ennek fényében született az új Compass, melynek köszönhetően teljessé válik a Jeep európai portfóliója.

A vadonatúj szabadidőjármű azonnal Jeepként azonosítható, kiállása tekintélyes, első ránézésre a Grand Cherokee-t látjuk magunk előtt, köszönhetően az olyan hagyományos formai megoldásoknak, mint a hetes osztású hűtőrács és a bátyustól elcsent fényszóróformák, melyek fekete körvonalat kaptak és csak halogén megoldást kínálnak. Érdekes elgondolás, hogy a nappali menetfényt a főfényszóró alatti kisebb lámpákra bízták, amely a kanyarvilágítás szerepét betöltő ködlámpa felett kapott helyet. A fényszóróba épített LED-csík csak külön kapcsolásra vagy felkapcsolt világítással együtt működik.

Jeep Compass Limited

Mintha egy Grand Cherokee-t látnánk, stílusos és arányos a megjelenése, arculata jól illik a Jeep családba (A szerző felvételei)

Oldalról 4,4 méteres hosszával és 2,64 méteres tengelytávolságával arányos formát mutat, a csapott tetővonal, az izmos trapéz alakú kerékívek lenyűgöző megjelenést kölcsönöznek az autónak. A Jeep márkára jellemző a teljesen körbefutó üvegfelület és az opcionális fekete tető egyedi, prémiumhatást biztosít.

Jeep Compass Limited

Futóműve kissé bolondos, feszes hangolása miatt egyenes futása tökéletes, gond akkor van, ha hiba van az útfelületen vagy keresztbordákkal találkozunk

Hátsó nézetben csak a csomagtérajtóra átfutó LED-es zárófénnyel rendelkező keskeny, szögletes lámpatest ad látványos megoldást. Terepképessége vitathatatlan, de Limited felszereltséghez nem tartozik terepezést könnyítő lökhárító-megoldás, amely a későbbiekben a „Trailhawk” felszereltséghez lesz elérhető. De így sincs ok panaszra. A 21,5 centiméteres szabad hasmagassága mellé elöl 30, középen 24,4, hátul pedig 33,6 fokos terepszögeket kapunk. A remek adottságok kihasználása érdekében az Active Drive Low összkerékhajtási rendszer mellett megtalálható a Jeep Selec-Terrain funkciója, amely akár négy különböző üzemmódot – úgymint hó, homok, sár, valamint automata – a hétköznapokra kínálva gondoskodik a tökéletes összkerékhajtásról. A rendszer további előnye a rendelkezésre álló hajtóerő, mely akár 100 százalékát képes bármely kerékre összpontosítani, de a spórolás sem ál messze tőle, hátsó tengelye lekapcsolható, az autó képes akár fronthajtással is közlekedni.

Jeep Compass Limited

A kellően nyomatékos erőforrás 10,5 másodperc alatt repíti 100-as tempóra a Compasst, ez a hétköznapokra pont elegendő

Jeep Compass Limited

Tipikus Jeep belül, éppen ezért a dizájnt nem tolták túl a tervező srácok

Terepezéshez persze elengedhetetlen egy nyomatékos erőforrás, ami Compass-modellünkben rendben is van. Motorterében az FCA-csoport kétliteres, négyhengeres dízelmotorjának 140 lóerős változata található, amely kellően nyomatékos, 350 Nm-el elég bátran viselkedik terepen. A hozzá rendelt kilencsebességes ZF-automataváltó szépen dolgozik, megfelelő gyorsulás mellett észrevétlenül teszi a dolgát, alacsony fordulaton tartja az egységet, de vannak városi helyzetek, amikor nem tudja, melyik fokozatba kapcsoljon. Zavarodottsága nyugalmi helyzetben nem zavaró, ha sietősre vesszük utunkat, akkor lehet furcsa az apró rángatásokkal tűzdelt váltása.

Jeep Compass Limited

Müszerfala informatív, jól áttekinthető, szép a színes LCD-kijelző, amely kormányról konfigurálható

Jeep Compass Limited

A terepkapcsoló központi helyen van, a 9 fokozatú automataváltó egy picivel lehetne ügyesebb

A Compass utasterét kifinomult anyaghasználat, tökéletes összeszerelési minőség és fejlett műszaki tartalom jellemzi. Itt is az eddig bevált dizájnt követték, vagyis összetéveszthetetlenül jeepes minden. A középkonzol trapéz alakú kerete jellegzetes Jeep formai elem, színében és kidolgozásában a belső tér kiviteléhez igazodik. A középkonzolon kapott helyet az Uconnect-rendszer 8,4 colos érintőképernyője, amely továbbra sem támogatja a magyar nyelv használatát. A vezető előtti analóg műszerek között egy hét colos LED-kijelzőt találunk, a színes képernyőn megjelenő információkat a vezető akár menet közben, a finom bőrrel bevont kormánykerékről is átkonfigurálhatja.

Jeep Compass Limited

Vaskos, kellemes tapintású kormányt tekergetünk, műbőr/szövet ülései kényelmesek, a magasabbaknak lehetne hosszabb az ülőlap

A padlókonzolon érhetők el a Compass funkcionális elemei, a sebességváltó előtt a Selec-Terrain-féle kezelőszervek, a hordozható médialejátszó-készülékek csatlakozó- és töltőportjai, mögötte az elektromos rögzítőfék, a motor start-stop rendszerének kapcsolói. Apró tárgyaknak, de még a telefonunknak sem jutott tárolóhely, így kénytelenek vagyunk a pohártartót erre a célra használni. Az ülések közti könyöklőrekesz sem túl tágas és a kesztyűtartó méretét sem vitték túlzásba.

Jeep Compass Limited

Az új Compass maximális, ötcsillagos minősítést ért el a törésteszteken, szép eredmény, hiszen a minden eddiginél szigorúbb EuroNCAP-normák szerint született

Balesetmegelőzésben élen jár a kis Jeep-modellünk, hiszen a szériafelszereltség részét képzi a ráfutásos ütközést gátló, valamint a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer. De a modern arzenálhoz tartozik a holttér-felügyelet és a hátsó, keresztirányú forgalomfelügyelet, a tolatókamera dinamikus segédvonalakkal, a teljesen automata parkolósegéd, az adaptív tempomat, az ESC menetstabilizáló elektronika elektronikus borulásvédelemmel, valamint a hét légzsák.

Jeep Compass Limited

Alapára 10,2 millió forint körül alakul Limited felszereltséggel, 140 lóerős dízellel, az automataváltó drága dolog, megrendelésével már 11,1 milliónál járunk

Az új Compass a kompakt szabadidőjármű-szegmens, azaz a világ egyik legfontosabb, rendkívüli ütemben növekvő piaci kategóriájának kínálatát gyarapítja, árképzését tekintve prémium termékről van szó, de a Jeep ezt valahogy egy másik oldalról közelíti meg. Hibáktól nem mentes a Compass, de kilóg az utcaképből stílusos megjelenésével, valóban kiváló terepjáró és a minőséggel sincs probléma.


Kapcsolódó cikkek

2018. augusztus 10.

Audi TT RS – Erősebb, hangosabb és nagyon gyors

Mély benyomást keltő menetteljesítményekkel támad a második generációs TT RS. Szíve egy teljesen újonnan fejlesztett öthengeres motor alumíniumból, amely kereken 60 lóerővel erősebb az elődjénél.
2018. július 27.

Peugeot 5008 Allure 2.0 BlueHDi 150 – Olyan, mint az öcskös

Változatlan névvel, más szegmensben érkezett az új 5008, amely a hétszemélyes, nagy szabadidő-autók között mutatkozik be. Valóban, a modell minden porcikájában a tavaly az Év Autójának választott kis öccsére, a 3008-asra hasonlít. Egyetlen dolog, amiben kiérdemli a bátyus szót, az a hétszemélyes utastér.
2018. július 13.

Volvo XC40 D4 AWD – Gondtalan

Töretlen népszerűséggel ömlesztik a piacra SUV-modelljeiket a gyártók, már-már azt gondolhatnánk, nincs rés, amit ne lehetne betömni egy-egy újabb modellel. A Volvo most az XC60-as és 90-es típusai mellé lefelé bővíti kínálatát és a 2018-as Év Autója cím elnyerése után szinte borítékolható lesz a piaci siker…
2018. augusztus 31.

Lexus NX300h F Sport – Élekkel szabdalt

2014-es bemutatkozása óta a Lexus futurisztikus crossovere, az NX hamar népszerűvé vált. Sikeresen szólította meg a vásárlókat, olyannyira, hogy mára a japán prémium márka európai értékesítéseinek több mint 30 százalékát ez a modell teszi ki.