Jogerősen elítéltek egy uzsorázó házaspárt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ügyészi indítványnak helyt adva jogerősen két év, illetve egy év szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy uzsorázó kevermesi házaspárt, akik nélkülöző sértetteknek kölcsönöztek pénzt – közölte a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője hétfőn.

A táblabíróság négy rendbeli folytatólagosan, társtettesként elkövetett uzsora-bűncselekményben mondta ki bűnösnek a vádlottakat. Az ítélőtábla a másodrendű vádlott szabadságvesztésének végrehajtását három évre felfüggesztette.

A vádlottak a Békés megyei községben 2009 márciusától 2012 februárjáig a létminimum alatti jövedelemmel rendelkező háztartásokban élő sértetteknek rendszeresen azzal a feltétellel adtak kisebb összegű kölcsönt, hogy az adósoknak – függetlenül attól, hogy az nem állt szándékukban – nagyobb mennyiségű húst, illetve tűzifát kellett vásárolniuk, majd annak értékét a hitellel együtt megfizetniük vagy a vádlottaknál ledolgozniuk. A vádlottak a nehéz körülmények között élő sértetteket és a velük együtt élő hozzátartozóikat további súlyos nélkülözésnek tették ki.

A táblabíróság döntésével helybenhagyta az ügyben másodfokon eljáró Gyulai Törvényszék ítéletét.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.