Jogsértő a bírósági határozat nélküli fogvatartás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EJEB-hez két orosz férfi fordult, akiknek előzetes letartóztatását nem hosszabbította meg a bíróság, mégis fogva tartották őket, illetve a velük szemben folytatott büntetőeljárás során nevüket és arcképüket is nyilvánosságra hozták,.

Az alapügy

Az ügy első panaszosa, a volt bokszoló, Aleksandr Nikolayevich Mityanin azért fordult a Bírósághoz, mert az előzetes letartóztatása jogszerűségét vitatta. A kérelmezőt 2003 júliusában tartóztatták le fegyveres rablás bűnszervezetben történő elkövetésének gyanúja miatt. A vádhatóságok gyanúja szerint a kérelmező a hírhedt Loginovszkaja Banda tagja volt, mely védelmi pénzek szedésére és egyéb erőszakos bűncselekmények elkövetésére szakosodott maffia volt. Az őrizetben töltött időt folyamatosan meghosszabbították, egészen 2013 júniusáig. Ekkor ugyanis több bűncselekmény, többek között emberölés és bűnszervezetben való részvétel miatt életfogytig tartó börtönbüntetést szabtak ki a kérelmezőre. A jogellenesnek tartott fogva tartás csak egy rövid szakaszra, 2004. február 18. és március 10. közötti időtartamra vonatkozik, ebben az időszakban ugyanis egyszerűen nem volt az előzetes letartóztatást fenntartó bírósági határozat. A kérelmező polgári pere a fogvatartás jogszerűtlenségének kimondatására és kártérítés megítélésére nem vezetett eredményre.

Mityanin úr továbbá 2008-ban keresetet nyújtott be egy orosz helyi lap ellen, melyben a fotója közzététele mellett taglalták érintettségét a bűnszervezetben elkövetett cselekményekben. Az újság szerint a „bűnbanda” tagjai vállalkozásokat zsaroltak annak fejében, hogy védelemben részesítik őket. Mityanin úr úgy vélte, mivel az eljárásban még nem született ítélet, ő csupán gyanúsítottként szerepel. Amíg nem sikerül bűnösségét bizonyítani, a bűnszervezet tagjaként való feltüntetéssel nagy mértékben rontják a hírnevét. Különösen sérelmezte, hogy a bűncselekmények elkövetői között fénykép kíséretében hozták nevét és arcát nyilvánosságra.

Mityanin úr ugyanakkor nem tudta bizonyítani hitelt érdemlően, hogy az újságcikkben szereplő információk hamisak voltak, azok ugyanis – legalábbis részben – a nyomozó hatóságoktól származtak. Az ügyészség egyébként további információkat is be akart szerezni az ügyről, ezért is adták át az újságnak Mityanin úr fotóját és az ügyről szóló egyéb információkat. A bíróság így arra a megállapításra jutott, hogy ez az ügy kivételt képez a fénykép megjelenéséhez való hozzájárulás általános szabályai alól. A keresetet tehát elutasította a bíróság, melyet a másodfokú bíróság is fenntartott.

Érdekes fordulat, hogy ezt követően 2011-ben egy újabb cikk jelent meg hasonló tartalommal, egy másik újság szerkesztésében. Ez az írás sem kerülte el Mityanin úr figyelmét, aki rögvest keresetet nyújtott be kártérítést követelve. Indokolása ugyanaz volt, amit az előző lap hírforrása kapcsán is felvetett. Ebben az esetben viszont a bíróság úgy döntött, a cikk írójának kötelessége a hírforrás hitelességét bizonyítani. Mivel ezt nem tudta megtenni, így elmarasztalta az ügyben az újság szerkesztőségét, 5000 orosz rubel kártérítésre kötelezve őket.

A másik kérelmező, a szintén volt bokszoló Mikhail Nikolayevich Leonov, akit 2003. december 4-én tartóztattak le rablás és lopás gyanúja miatt. 2012-ben Leonov úr kártérítési keresetet nyújtott be fogva tartásának jogszerűségét illetően 2004. február 20. és április 29. közötti időszakra nézve, ugyanis ekkor – hasonlóan a másik kérelmezőhöz – egyszerűen bírósági határozat nélkül tartották előzetes letartóztatásban. Az eljáró bíróság elutasította keresetét arra hivatkozva, hogy a szóban forgó időtartamban büntetőügye folyamatban volt, így a letartóztatását jogszerűnek minősítették.

A kérelmezők az Emberi Jogok Európai Egyezménye szabadsághoz és biztonsághoz való jogot garantáló 5., a tisztességes tárgyaláshoz való jogot rögzítő 6. és a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot védő 8. cikkének megsértésére hivatkozva az EJEB-hez fordultak.

Az EJEB döntése

Az előzetes letartóztatás kapcsán a Bíróságnak nem volt nehéz dolga: a Kormány maga is elismerte, hogy a Kérelmezők által sérelmezett időszakokban bírói döntés nélkül tartották őket előzetes letartóztatásban. Az EJEB emiatt megállapította, hogy az Egyezmény 5. cikke (1), (3) és (4) bekezdéseit megsértették mind Mityanin úr, mind Leonov úr tekintetében. Az EJEB az Egyezmény 5. Cikk (3) bekezdése kapcsán azt is kiemelte, hogy a nemzeti bíróságok a legcsekélyebb mértékben sem vették figyelembe a panaszosok érveit. Minthogy a kérelmezők semmilyen kártérítést nem kaptak a jogtalan fogvatartás miatt, pedig ezt az Egyezmény 5. cikk (5) bekezdése előírja, a Bíróság ezen az alapon is megállapította az Egyezmény sérelmét. Leonov úr ügyében a Bíróság az EJEE 6. cikk (1) bekezdésének megsértését is megállapította, mivel 2012. szeptemberében nem vehetett részt a keresete alapján indult polgári per tárgyalásain.

Az EJEB Mitanyin úr fotójának közlésével kapcsolatban a következőket emelte ki. Az Egyezmény 8. cikkének fontos célja, hogy a büntetőeljárás alá vontak magánszféráját az állam tevőlegesen védje. Amennyiben egy újságcikk érinti valaki magánszféráját, úgy ezt a jogot az (újságírói) szólásszabadságra tekintettel kell értelmezni, és a két jog konfliktusának feloldásában a nemzeti bíróságok nagy szabadságot élveznek, melyet az EJEB csak ritkán bírál felül. A Bíróság azt is leszögezte, hogy a sajtó munkatársai, ha jóhiszeműen járnak el, írhatnak cikket nyomozóhatóságoktól kapott hivatalos információk és dokumentumok alapján, azok valóságtartalmát nem kell ellenőrizniük. Büntetőeljárás során közölt fotókkal kapcsolatban az EJEB pedig úgy fogalmazott (idézve a Verlagsgruppe News GmbH v. Austria (no. 2)-ügyet), hogy annak közlésekor egy hármas tesztet kell alkalmazni: figyelembe kell venni az „érintett helyzetét, az újság helyzetét, valamint a cikk jellegét és tárgyát.”

A fenti elveket a konkrét ügyre vetítve az EJEB rögzítette, hogy az újságcikk egy közérdeklődésre számot tartó ügyről, egy bűnszervezettel kapcsolatos nyomozásról számolt be. Tekintettel arra, hogy milyen nagy súlyú bűncselekményekről volt szó, mellyel kapcsolatban a nyomozóhatóság további információkat akart beszerezni pl. új tanúk révén, a kérelmezők fotójának beleegyezés nélküli közlése nem volt egyezménysértő. Azt az EJEB is elismerte, hogy a büntetőeljárás kezdeti szakaszában igen problémás lehet a gyanúsított kilétének felfedése, az ártatlanság vélelme jelen ügyben mégsem csorbult. A cikk írója ugyanis egyértelműen közölte, hogy a kérelmező csak gyanúsítottként szerepel a „banda” tagjai között.

Az EJEB továbbá hangsúlyozta, hogy a cikk hangneme és szóhasználata egyáltalán nem volt sértő vagy provokatív. A kérelmező pedig egyébként sem a cikk központi szereplőjeként tűnik fel, az sokkal inkább a sikeres nyomozást követően korábban őrizetbe vett tagokra összpontosított.

A Bíróság kifejtette, hogy bármennyire is kellemetlenül érinthette Mityanin urat a cikk, az egyértelműen gyanúsítottként, nem pedig bűnözőként ábrázolja őt. Többször megemlítette az újság, hogy a bűnszervezetbe való belépéssel és bizonyos bűncselekményekkel csupán vádolják.

Tehát nem állította be őt az újságcikk bizonyítottan bűnösnek. Az EJEB abban is egyetértett a nemzeti bíróságokkal, hogy az újságíró jogszerűen és jóhiszeműen használta fel a hivatalos forrásokat. Az újságcikk ezért összességében nem valósított meg “média-igazságszolgáltatást”, Mityanin úr magánszférájába történt beavatkozás ezért a megengedhető szintet nem lépte túl.

A Bíróság egyébként az 5. Cikk megsértéséért 12.700 eurót ítélt meg mindkét kérelmező részére.

(ejeb.atlatszo.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.