Jogsértő volt az MTVA-t őrző biztonsági őrökről készült képfelvételek nyilvánosságra hozatala


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAIH szerint az „ellenségnek” tartott személyek cselekményeire nem lehet válasz jogsértés megvalósítása, nevezetesen a személyes adatok gyűjtése, továbbítása és jogellenes nyilvánosságra hozatala.

Panaszbejelentés érkezett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH)) az egyes MTVA munkavállalókról készült képfelvételek legnagyobb közösségi oldalon történő, „negatív értékítéletet közvetítő, feltehetően fenyegetési céllal történő közzétételével kapcsolatban”. Az ügyben NAIH eljárást indított. Az érintett személyek (adatalanyok) személyes adatainak védelméhez fűződő joga érvényesülésének érdekében az a NAIH az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

A szabad véleménynyilvánítás joga bárkit, bármely fórumon megillet, azonban ezen alapjog gyakorlása nem eredményezheti más alapjog megsértését. A személyes adatok kezelésére vonatkozó hatályos jogszabályi rendelkezéseket mindenkinek be kell tartania. A NAIH a jogállam és a demokrácia alapköveként meghatározott véleménynyilvánítás szabadsága érvényesülését minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja és elősegíti, elítéli azonban mindazokat a tevékenységeket, amelyek arra irányulnak, hogy másokat – akár vélelmezett jogsértést megvalósító személyeket – pellengérre állítsanak.

A magánszemélyeknek, az országgyűlési képviselőknek és a sajtónak nem minősülő szervezeteknek – mint adatkezelőknek – a képfelvételek készítése és felhasználása során be kell tartaniuk az adatkelésre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, így a GDPR rendeletet, az Infotörvényt, valamint a Ptk. rendelkezéseit  A képfelvételek nem személyes célokra történő felhasználásának mint adatkezelésnek a jogszerűségét e jogi rendelkezések számos követelmény teljesítéséhez kötik, így különösen kiemelendő a jogszerű adatkezelési cél és az ehhez kapcsolódó megfelelő jogalap meghatározása.

A feltételezett jogsértést megvalósító, „ellenségnek“ tartott személyekről készült képfelvételek nyilvánosságra hozatala, továbbítása, adatbázisba rendezése nem egyeztethető össze a GDPR és az Infotörvény rendelkezéseivel. Az ilyen képfelvételek közzététele csak abban az esetben nem sért alapvető adatvédelmi követelményeket, amennyiben a felvételeken szereplő személyeket felismerhetetlenné teszik („kikockázzák“) és teljes nevüket sem említik. Ezek olyan intézkedések, amelyek megfelelnek a célhoz kötöttség és adattakarékosság elvének, továbbá nem korlátozzák aránytalanul a véleménynyilvánítás szabadságát a személyes adatok védelméhez fűződő jog érvényesülésével szemben.

Az „ellenségnek” tartott személyek cselekményeire nem lehet válasz jogsértés megvalósítása, nevezetesen a személyes adatok gyűjtése, továbbítása és jogellenes nyilvánosságra hozatala. Egy jogállamban az egyes cselekmények felett érzett felháborodás nem vezethet önbíráskodáshoz. A jogsérelem orvoslására ugyanis mindenkor kizárólag a hatályos jogszabályok által nyújtott jogi lehetőségek keretein belül kerülhet sor. Ezen lehetőségekkel élve, a képfelvételek bizonyítási eszközként történő felhasználása a feltételezett jogsértés kivizsgálására indított valamely eljárásban a NAIH álláspontja szerint jogszerű.

(naih.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.