Jogsértő volt az SNI-s gyermek eltanácsolása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alapvető jogok biztosa az emberi erőforrások miniszterétől kérte a sajátos nevelési igényű gyermekek tekintetében az iskolából kizárást lehetővé tevő fegyelmi büntetés eltörlését vagy legalább hogy megfelelő idő álljon rendelkezésre a tanuló állapotának megfelelő új iskola kijelölésére a szakértői bizottság közreműködésével.

Az alapügy

Az alapvető jogok biztosa egy speciális lakásotthonban elhelyezett enyhe értelmi fogyatékossággal élő, speciális szükségletű tanuló ügyében indított vizsgálatot. A gyermek ekkor már több mint egy éve nem járt iskolába, nem jutott hozzá a fejlődéséhez szükséges más ellátásokhoz sem.

Dr. Kozma Ákos az AJB-745/2020. számú ügyben készült jelentésében feltárta, hogy a kijelölt iskola a sajátos nevelési igényű tanulót iskolából kizárás fegyelmi büntetéssel sújtotta. Az iskola nevelőtestülete ezen intézkedésével „felülbírálta” a szakértői bizottságok által kiadott véleményt, aminek épp az a célja, hogy biztosítsa a megfelelő oktatás feltételeit.

Az ilyen kizáró iskolai döntés következményei súlyosak, ugyanis ekkor az érintett tanuló törvényes képviselőjének lenne a feladata megfelelő másik iskola megtalálása iskolai segítséggel. A sajátos nevelési igényű tanulót azonban eleve csak a szakértői véleményben kijelölt iskola veheti fel, veheti át. Így a törvényes képviselő jogszerűen, különösen néhány nap alatt csak akkor találhatna megfelelő iskolát, ha az iskolaváltást a szakértői bizottság szinte soron kívül jóváhagyja.

Az ombudsman döntése

Dr. Kozma Ákos ombudsman megállapította, hogy a tanuló fegyelmi büntetéssel való kizárása miatt a további oktatásban való részvétele tartósan akadályozottá válhat, a törvényi garanciák nem érvényesülnek, mindezek pedig hatásukban alkalmasak arra, hogy a jogbiztonság követelményével és az érintett tanulók oktatáshoz való jogával összefüggő visszásságot okozzon.

Az ombudsman feltárta emellett az egyedi ügyben, hogy – bár a körülmények feltárása egyértelműen indokolhatta – a köznevelési törvény által rögzített iskolakijelölésre megállapított eljárási határidőt mind az elsőfokú, mind a másodfokon eljáró köznevelési hatóság túllépte.

Az alapvető jogok biztosa az emberi erőforrások miniszteréhez fordult, kérte a sajátos nevelési igényű gyermekek tekintetében az iskolából kizárást lehetővé tevő fegyelmi büntetés eltörlését, vagy legalább hogy megfelelő idő álljon rendelkezésre a tanuló állapotának megfelelő új iskola kijelölésére a szakértői bizottság közreműködésével.

A szabályozás kiegészítését kezdeményezte annak érdekében, hogy a nevelésbe vételi határozat tartalmazza a kirendelt gyermekvédelmi gyám, helyettes gyermekvédelmi gyám telefonszámát és elektronikus postacímét is. Javasolta a miniszternek, hogy hozzanak létre a kettős szükségletű gyermekek ellátására specializálódott olyan intézményeket, amelyek alkalmasak az ott elhelyezett gyermekek gondozására, nevelésére, oktatására. A biztos szerint szükséges olyan képzés, továbbképzés indítása, amely kifejezetten a kettős szükségletű gyermekek ellátására készíti fel a nevelőszülőket.

Dr. Kozma Ákos az egyedi ügyben felkérte a szakszolgálat igazgatóját, hogy fordítson figyelmet arra, hogy a hivatalos honlapon tüntessék fel a kirendelhető gyermekvédelmi gyámként, helyettes gyermekvédelmi gyámként kirendelhető személy nevén, telefonszámán kívül az elektronikus postacímét. Kezdeményezte az iskola igazgatójánál, hogy a jövőben fordítson kiemelt figyelmet a gyermekek tankötelezettség-teljesítését biztosító jogszabályi rendelkezések betartására.

(ajbh.hu)




Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.