Jogszabályfigyelő 2019 – 21. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikkünkben tekintettel arra, hogy a 2019/87–88. számú Magyar Közlönyökben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg az elfogadásra váró törvényjavaslatok és kúriai állásfoglalások közül válogattunk.

E heti összeállításunkban a brazil kiadatási egyezményről és a polgári perrendtartás perfelvételi szabályainak az értelmezéséről olvashatnak.

 

Tartalom:

Magyar–brazil kiadatási egyezmény

Perfelvételi nyilatkozatokkal (iratokkal) kapcsolatos állásfoglalások

 

Magyar–brazil kiadatási egyezmény

A Kormány nevében eljárva az igazságügyi miniszter benyújtotta a Parlamenthez Magyarország és a Brazil Szövetségi Köztársaság között 2019. május 9-én létrejött kiadatási egyezmény kihirdetéséről szóló T/6183. számú törvényjavaslatot. Az előterjesztői indokolás értelmében az egyezmény kiadatási kötelezettséget teremt a körözött személyek vonatkozásában a két ország között „és egyértelműen szabályozza a kiadatás feltételeit, elősegítve ezzel a nemzetközi bűnözés elleni hatékonyabb fellépést”.

Kiadatásra olyan bűncselekmény esetében kerülhet sor az egyezmény alapján, amely mindkét szerződő fél joga alapján egy évet meghaladó szabadságvesztéssel vagy más szabadságelvonással büntetendő. Végrehajtási kiadatás esetén a kérelem teljesítésének előfeltétele, hogy a kiadni kért személy szabadságelvonásának végrehajtásából legalább hat hónap legyen még hátra.

Vám-, adó- vagy devizajogszabályok megsértése esetében ugyanakkor a kiadatásnak nem akadálya, ha a másik ország „nem irányoz elő” a megkereső állam jogához hasonló adó- vagy vámszabályokat.

A törvény – bizonyos kivételekkel – a kihirdetését követő napon lép hatályba a tervek szerint. A kivételként említett szabályok és maga az egyezmény hatálybalépéséhez mindkét fél általi ratifikáció szükséges. Erre tekintettel a hatálybalépés pontos időpontját a külügyminiszter Magyar Közlönyben közzétett közleménye állapítja majd meg.

A tervezet szövege itt érhető el.

Joganyag: T/6183. számú törvényjavaslat a Magyarország és a Brazil Szövetségi Köztársaság között létrejött kiadatási egyezmény kihirdetéséről

Módosította:

Megjelent: www.parlament.hu

Hatályos:

Megjegyzés: elfogadásra váró törvénytervezet

 

Perfelvételi nyilatkozatokkal (iratokkal) kapcsolatos állásfoglalások

A Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Tanácskozásának 2019. április 15-én elfogadott és a Kúria honlapján közzétett, a polgári perrendtartással kapcsolatos állásfoglalásai közül az alábbiakban néhány perfelvételi nyilatkozattal, irattal kapcsolatos állásfoglalást emelünk ki.

Kérdésként merült fel, hogy szükséges-e formanyomtatványt alkalmaznia a jogi képviselő nélkül eljáró félnek akkor, ha a járásbíróságon a perfelvétel során a perfelvételi iratban vagy a perfelvételi tárgyaláson szóban, eshetőlegesen (másodlagosan) keresetet kíván előterjeszteni. A kollégiumvezetők e kérdésben akként foglaltak állást, hogy perfelvételi iratban történő keresetváltoztatáshoz nem követelhető meg a formanyomtatvány és az szóban perfelvételi tárgyaláson is előterjeszthető, akkor is, ha az eredeti kereset megváltoztatásáról vagy „amellett valódi/eshetőleges halmazatban álló további kereset” előterjesztéséről van szó.

Ugyancsak a keresetváltoztatással összefüggésben merült fel, hogy a perfelvételi szakban a keresetváltoztatás vajon csak a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény szerinti perfelvételi iratban terjeszthető elő? A kollégiumvezetők álláspontja szerint a keresetváltoztatás nem perfelvételi irat, így az a perfelvételi szakban bírói felhívás nélkül írásban vagy a perfelvételi tárgyaláson szóban is előterjeszthető.

Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy az ellenkérelem, a viszontkereset, illetve a beszámítás minden esetben csak külön iratban (beadványban, nyomtatványon) nyújtható be a bírósághoz akkor is, ha ezen nyilatkozatok előterjesztésére egyidejűleg kerül sor.

A 2019. április 15-én elfogadott állásfoglalások itt olvashatók el.

Joganyag:

Módosította:

Megjelent: www.kuria-birosag.hu

Hatályos:

Megjegyzés: jogalkalmazást segítő állásfoglalások

 


Kapcsolódó cikkek

2019. május 20.

Jogszabályfigyelő 2019 – 20. hét

Alábbi cikkünkben a 2019/80–86. számú Magyar Közlönyök újdonságai és hazai szakmai portálokon megjelent közlemények közül válogattunk.
2019. május 13.

Jogszabályfigyelő 2019 – 19. hét

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy a 2019/75–79. számú Magyar Közlönyökben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, a kúriai gyakorlatból válogattunk.