Jogszabályfigyelő 2019 – 43. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

E heti összeállításunkban az Integrált Jogalkotási rendszer jövő augusztusi bevezetéséről és az egyszerű bejelentés szabályainak a felülvizsgálatáról olvashatnak.

E heti összeállításunkban az Integrált Jogalkotási rendszer jövő augusztusi bevezetéséről és az egyszerű bejelentés szabályainak a felülvizsgálatáról olvashatnak.  

 

Tartalom:

Integrált Jogalkotási Rendszer (IJR) bevezetése 2020 augusztus 1-jétől

Lakóépület-építés egyszerű bejelentési szabályainak felülvizsgálata

Integrált Jogalkotási Rendszer (IJR) bevezetése

Az alábbiakban hivatkozott határozatával a Kormány elrendelte az úgynevezett Integrált Jogalkotási Rendszer (a továbbiakban: IJR) próbaüzemét és 2020. augusztus 1-jei éles bevezetését. Az IJR kiépítésére vonatkozó projektről a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat rendelkezett. Ennek értelmében a rendszer „egységesíti a jogszabályok strukturált tárolását legalább adatcsere szintjén, továbbá több ponton összekapcsolja a publikációs folyamatot és az Országgyűlés Hivatala törvényalkotási folyamatot támogató rendszereit.” További cél ezzel kapcsolatban, hogy zárt rendszerben történjen a jogszabály-előkészítés és véleményezés jelentős része is.

A rendszeren belül kialakítják az úgynevezett Jogi Adattárházat, amelyhez „kapcsolódik a különböző tagállami jogszabály-nyilvántartások tartalmának egységes hivatkozhatóságát biztosító keretrendszer megvalósításának továbbgondolt metodikája”. Az IJR rendszerben a 2016-os kormányhatározat szerint „intelligens határozatkereső algoritmus és rendszer fejlesztése” is megvalósul. Ezen felül a projekt keretében egyebek mellett „intelligens jogi elemzőrendszer” készül, és biztosítják bizonyos funkciók, programok mobileszközökkel történő használhatóságát is. „A kiterjesztett, többdimenziós (multi-level) élethelyzeti mátrix alapú funkciók kialakításra kerülnek a multi-platform megjelenítés (többek között mobileszközökre optimalizált változat kialakítása) és alkalmazás fejlesztésével együtt az állampolgárok, vállalkozások, társadalmi szervezetek számára” – derül ki a 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozatból.

A most közzétett 1612/2019. (X. 24.) Korm. határozat a jogszabály-előkészítés folyamatai, a jogszabályok országgyűlési benyújtása, valamint a közzétételüket megelőző lektorálás és a kihirdetésre történő átadásuk tekintetében elrendeli a fenti rendszer éles üzemét 2020. augusztus 1-jével. Utasítja a Kormány az illetékes minisztereket az ennek érdekében szükséges intézkedések végrehajtására. Sikeres tesztüzem esetén 2020. augusztus 1-jétől a helyi önkormányzati rendeletek megalkotásának és kihirdetésének az IJR-be történő bevonása is megtörténik.

Joganyag: 1612/2019. (X. 24.) Korm. határozat az Integrált Jogalkotási Rendszer bevezetéséről és az ahhoz kapcsolódó feladatokról

Módosította: –

Megjelent: MK 2019/172. (X. 24.)

Hatályos: 2019. 10. 24.

Megjegyzés: új jogszabály

 

Lakóépület-építés egyszerű bejelentési szabályainak felülvizsgálata

Nyolc kormányrendelet (így például az egyszerű bejelentésről, az építőipari kivitelezésről, az építésügyi és építéshatósági bírságról, valamint az állami támogatásokról szóló kormányrendeletek) módosítását tartalmazza az alábbiakban hivatkozott jogszabálycsomag az egyszerű bejelentéssel kapcsolatos szabályok felülvizsgálata tekintetében.

A módosítások túlnyomó többsége a kihirdetés követő második napon (2019. október 24.) hatályba lépett.

Joganyag: 244/2019. (X. 22.) Korm. rendelet az egyszerű bejelentés intézményének felülvizsgálatával összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról

Módosította: –

Megjelent: MK 2019/171. (X. 22.)

Hatályos: 2019. 10. 24., 2019. 11. 09.

Megjegyzés: nyolc rendelet módosítását tartalmazó jogszabálycsomag


Kapcsolódó cikkek

2019. október 21.

Jogszabályfigyelő 2019 – 42. hét

Alábbi cikkünkben 2019/166–169. számú Magyar Közlönyök újdonságai és az elfogadásra váró törvényjavaslatok közül válogattunk.
2019. október 14.

Jogszabályfigyelő 2019 – 41. hét

Alábbi cikkünkben, tekintve, hogy a 2019/164–165. számú Magyar Közlönyökben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, a Kúria legfrissebb döntései közül válogattunk.