Jogszabályfigyelő 2020 – 51. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikkünkben a 2020/277–282. számú Magyar Közlönyök legfontosabb újdonságai közül válogattunk.

E heti összeállításunkban a Brexittel összefüggő beutazási és tartózkodási szabályok, valamint az Országos Kereskedelmi Nyilvántartással, a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal, a földekre vonatkozó szerződések közzétételével és a pénzügyi közvetítőrendszerrel kapcsolatos módosítások mellett a koronavírus-járvány miatt szükségessé vált további jogszabályváltozásokról is olvashatnak.

 

Tartalom:

Az Egyesült Királyság állampolgárai, valamint családtagjaik tartózkodási joga

Az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Rendszerrel összefüggő módosítások

Börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos módosítások

A személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó további szabályok

Az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Rendszerrel összefüggésben változó végrehajtási rendeletek

Földek adásvételére, haszonbérletére vonatkozó szerződések hirdetményi közlésének új szabályai

A járványügyi készültség meghosszabbítása

A pénzügyi közvetítőrendszert érintő rendeletmódosítások 

 

Az Egyesült Királyság állampolgárai, valamint családtagjaik tartózkodási joga

Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Európai Unióból történő kilépésére tekintettel 2021. január 1-jétől módosulnak az Egyesült Királyságból érkezők (korábban érkezettek) magyarországi tartózkodására vonatkozó (különböző törvényekben meghatározott) szabályok.

Ennek értelmében a szabad mozgás és tartózkodás joga a személyi, lakcím és értesítési cím adatait tartalmazó nyilvántartásban 2021. december 31-ével megszüntetésre kerül. A főszabály szerint a 2021. január 1-jét megelőzően kiadott regisztrációs igazolások, állandó tartózkodási kártyák legfeljebb 2021. december 31-ig érvényesek. Azok a személyek, akik érvényes úti okmánnyal és regisztrációs igazolással, tartózkodási kártyával vagy állandó tartózkodási kártyával rendelkeznek, bizonyos feltételek fennállása esetén kérelemre nemzeti letelepedési engedélyt kaphatnak. A 2021. január 1-je előtt életvitelszerűen itt tartózkodók regisztrációs igazolás hiányában is kérhetnek ugyanakkor nemzeti letelepedési engedélyt. Valamennyi egyesült királysági állampolgár és harmadik országbeli családtagjaik előterjeszthetnek EK letelepedési engedély iránti kérelmet is.

A jogszabály rendezi tovább a 2021. január elsejét követő beutazási és tartózkodási szabályokat.

Joganyag: 2020. évi CXLI. törvény Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Európai Unióból történő kilépésére tekintettel az Egyesült Királyság állampolgárai, valamint családtagjaik tartózkodási jogáról

Módosította:

Megjelent: MK 2020/282. (XII. 18.)

Hatályos: 2021. 01. 01.

Megjegyzés: új jogszabály

Az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Rendszerrel összefüggő módosítások

Hat különböző törvény érint az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Rendszer működésével összefüggő jogszabálycsomag. Az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Rendszer (OKNYIR), amelyet a Zala Megyei Kormányhivatal vezet, az önállóan nyilvántartott, bejelentés- és engedélyköteles tevékenységekkel kapcsolatos adatokat tartalmazza. Az OKNYIR 10 nyilvántartás (többek között az üzletek, kereskedők, piacok és bevásárlóközpontok nyilvántartásának) összhangját megteremtő, országos és nyilvános, de nem közhiteles adatbázis – olvasható a törvénymódosítás indokolásában, amely alapvetően az adatbejelentés, adatkezelés kérdéskörét érinti.

Joganyag: 2020. évi CXLVI. törvény az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Rendszer működéséhez szükséges egyes törvények módosításáról

Módosította:

Megjelent: MK 2020/282. (XII. 18.)

Hatályos: 2020. 12. 19., 2021. 01. 01., 2023. 01. 01.

Megjegyzés: 6 törvényt módosító jogszabály

Börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos módosítások

Az illetéktörvény, az áldozatok megsegítéséről szóló törvény, a végrehajtási törvény, az uniós bűnügyi együttműködésről szóló törvény, a bv-törvény, a polgári perrendtartás és büntetőeljárási törvény, továbbá a bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránt indított gyorsított perről szóló törvény, valamint néhány egyéb törvény szabályait is érinti az alábbiakban hivatkozott törvénycsomag.

„[A törvénycsomag olyan] új szabályozási rendszert alakít ki, amely már önmagában is kizárja a fogvatartotti kártalanítási rendszerrel kapcsolatos további visszaélések lehetőségét, és amely minden eddiginél gyorsabb és hatékonyabb módon biztosítja az áldozatok és hozzátartozóik jogos követeléseinek érvényesítését. Az új szabályozás biztosítja, hogy a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos kifizetések mindenekelőtt a bűncselekmények áldozatai részére kerüljenek kifizetésre.” – áll az előterjesztői indokolásban.

Joganyag: 2020. évi CL. törvény a börtönzsúfoltság miatti kártalanítási eljárással összefüggő visszaélések megszüntetése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról

Módosította:

Megjelent: MK 2020/282. (XII. 18.)

Hatályos: 2020. 12. 19., 2021. 01. 01.

Megjegyzés: 11 törvényt érintő jogszabály 

 

A személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó további szabályok

A közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény is belekerült abba a körbe, amelynek a rendelkezéseitől eltérő szabályok alkalmazását rendelte el a Kormány. Emellett a korábban kihirdetett előírások is módosultak némiképpen 2020. december 19-étől.

Joganyag: 502/2020. (XI. 16.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezések újbóli bevezetéséről

Módosította: 608/2020. (XII. 18.) Korm. rendelet

Megjelent: MK 2020/282. (XII. 18.)

Hatályos: 2020. 12. 19.

Megjegyzés: kisebb terjedelmű módosítás

Az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Rendszerrel összefüggésben változó végrehajtási rendeletek

A fentebb ismertetett 2020. évi CXLVI. törvény elfogadása folytán szükség volt néhány kormányrendelet előírásainak a módosítására is, amelyeket ugyancsak 2021. január 1-jei hatálybalépéssel hirdettek ki.

Joganyag: 611/2020. (XII. 18.) Korm. rendelet az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Rendszer működéséhez szükséges egyes kormányrendeletek módosításáról

Módosította:

Megjelent: MK 2020/282. (XII. 18.)

Hatályos: 2021. 01. 01.

Megjegyzés: 3 rendelet módosítását tartalmazó jogszabály

Földek adásvételére, haszonbérletére vonatkozó szerződések hirdetményi közlésének új szabályai

A jövőben a jegyzői kifüggesztés helyett az ún. elektronikus tájékoztatási rendszer keretében működő magyarorszag.hu kormányzati portálon (a továbbiakban: kormányzati portál) teszik közzé az elővásárlási joggal, előhaszonbérleti joggal érintett mező- és erdőgazdasági földekre vonatkozó adásvételi és haszonbérleti szerződéseket. Ezzel egyidejűleg változnak az elektronikus tájékoztatás szabályai, ugyanakkor megmarad a helyi önkormányzatnál történő kifüggesztés is, amelyre ugyancsak tájékoztató jelleggel kerülhet sor ezentúl.

Joganyag: 474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet az elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlása érdekében az adás-vételi és a haszonbérleti szerződés hirdetményi úton történő közlésére vonatkozó eljárási szabályokról

Módosította: 593/2020. (XII. 17.) Korm. rendelet

Megjelent: MK 2020/281. (XII. 17.)

Hatályos: 2020. 12. 25.

Megjegyzés: 3 rendelet módosítását tartalmazó jogszabály

 

A járványügyi készültség meghosszabbítása

Fél évvel meghosszabbította a Kormány a járványügyi készültség időtartamát, az erről szóló kormányrendelet így 2021. június 18-án veszti a hatályát.

Joganyag: 283/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet a járványügyi készültség bevezetéséről

Módosította: 584/2020. (XII. 15.) Korm. rendelet

Megjelent: MK 2020/279. (XII. 15.)

Hatályos: 2020. 12. 17.

Megjegyzés: kis terjedelmű módosítás

A pénzügyi közvetítőrendszert érintő rendeletmódosítások

Az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztárakkal, a pénzügyi közvetítőrendszert érintő informatikai védelemmel, a biztosítók és a viszontbiztosítók tőkéjével és csoportfelügyeletével kapcsolatos szabályok módosítását tartalmazza az alábbiakban hivatkozott kormányrendelet, amely hatályon kívül helyezi továbbá a javadalmazási politikának a hitelintézet és a befektetési vállalkozás mérete, tevékenységének jellege, köre és jogi formájából eredő sajátossága figyelembevételével történő alkalmazásáról szóló 131/2011. (VII. 18.) Korm. rendeletet is.

Joganyag: 586/2020. (XII. 15.) Korm. rendelet a pénzügyi közvetítőrendszert érintő egyes kormányrendeletek módosításáról és hatályon kívül helyezéséről

Módosította:

Megjelent: MK 2020/279. (XII. 15.)

Hatályos: 2020. 12. 26., 2021. 01. 01., 2021. 06. 26., 2021. 06. 30., 2026. 01. 01.

Megjegyzés: kis terjedelmű módosítás

 


Kapcsolódó cikkek