Gárdos István: Még egyszer a biztosítéki átruházásról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A biztosítéki tulajdonátruházás és engedményezés - a fiduciárius biztosítéki ügyletek tipikus fajtái - belső ellentmondást hordozó, Janus-arcú ügyletek. Egyfelől az átruházás eredményeként megváltozik a tulajdonos (jogosult) személye, másfelől viszont az átruházás jogcíme, az ügylet biztosítéki jellege azt eredményezi, hogy az ügylet tárgyát képező vagyontárggyal kapcsolatban az átruházó félnek fennmarad az érdekeltsége, az új tulajdonost pedig bizonyos - a tulajdonjoggal rendszerint együtt nem járó - kötelezettségek terhelik az átruházó féllel szemben. E biztosítéki ügyletet, annak komplex jellege miatt, nehéz feladat beilleszteni…

A biztosítéki tulajdonátruházás és engedményezés – a fiduciárius biztosítéki ügyletek tipikus fajtái – belső ellentmondást hordozó, Janus-arcú ügyletek. Egyfelől az átruházás eredményeként megváltozik a tulajdonos (jogosult) személye, másfelől viszont az átruházás jogcíme, az ügylet biztosítéki jellege azt eredményezi, hogy az ügylet tárgyát képező vagyontárggyal kapcsolatban az átruházó félnek fennmarad az érdekeltsége, az új tulajdonost pedig bizonyos – a tulajdonjoggal rendszerint együtt nem járó – kötelezettségek terhelik az átruházó féllel szemben. E biztosítéki ügyletet, annak komplex jellege miatt, nehéz feladat beilleszteni a polgári jog rendszerébe. A jogalkotó a Ptk. 2016. évi és a Csődtv. 2017. évi módosítása során erre tett kísérletet. E cikk konklúziója szerint ahhoz, hogy ez sikeres legyen, szükség lett volna a fiduciárius biztosítékokkal kapcsolatos világos és átgondolt jogpolitikai célok megfogalmazására, az alapvető anyagi jogi szabályok megalkotására, valamint az ezeken alapuló és az ügylet sajátosságait figyelembe vevő csődjogi szabályozásra.

1. Előzmények

[1] A magyar jogban a kodifikált és széles körben alkalmazott dologi biztosíték a zálogjog. A tulajdonjog biztosítékként csak kiegészítő jelleggel, speciális jogviszonyokban kerül alkalmazásra, ilyen eset például adásvétel során a tulajdonjog fenntartása és a pénzügyi lízing. A biztosítéki célú tulajdonátruházás és engedményezés (együtt egyszerűen: biztosítéki átruházás) az 1990 körüli években terjedt el. Ez a gyakorlat a vállalkozások körében arra a problémára volt válasz, hogy a csődjog mostohán kezelte a zálogjogot, nem ismerte el teljeskörűen az abból fakadó kielégítési jog elsőbbségét. Ezen a körön kívül pedig egyes hitelezők számára vonzó volt a tulajdonjog által biztosított, a zálogjog kötöttségeitől mentes, korlátlan szabadság. Mindkét alkalmazási kör lényeges kérdéseket vetett fel a jogalkotók és a jogalkalmazók számára egyaránt. Elfogadható-e, hogy a zálogjog mellett létezzen olyan dologi biztosíték, amely a hitelező számára erősebb jogokat, az adós számára pedig gyengébb védelmet biztosít? Érinti-e, és ha igen, miként a tulajdonjogot megszerző fél jogait az a körülmény, hogy az átruházás célja biztosítéknyújtás? Miként kezelendő a biztosítéki átruházás tárgya az adós ellen indított végrehajtási vagy felszámolási eljárásban?

[2] A biztosítéki átruházás elterjedése idején hatályos a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint a végrehajtási és a csődjogi szabályok semmilyen rendelkezést nem tartalmaztak e jogintézményről. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) előkészítése során azonban nem lehetett szó nélkül elmenni a felmerült lényeges és megválaszolatlan kérdések mellett, különös tekintettel arra, hogy viszonylag széles körű volt e jogintézmény visszaélésszerű alkalmazása, amelynek megfelelő kezelése a bírói gyakorlat számára is gondot okozott. A biztosítéki átruházás értelmezése, értékelése és kodifikációs kezelése egyike volt azon kérdéseknek, amelyekben a Ptk. előkészítése során érdemi vita alakult ki.[1] A kodifikáció számára három lehetőség adódott: a szabályozatlan helyzet fenntartása, teret engedve annak, hogy a bírói jogalkalmazás során előbb-utóbb kialakulnak a válaszok a felmerülő kérdésekre; pozitív módon szabályozni a biztosítéki átruházás intézményét, és ennek során megadni a választ a felmerült kérdésekre, így különösen meghatározni e jogintézmény zálogjoghoz való viszonyát; és végül a negatív szabályozás, azaz a biztosítéki átruházás tilalma. A kodifikáció ez utóbbi megoldás szerint valósult meg. Ennek hátterében az a megfontolás állt, hogy az újraszabályozott és immár a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtv.) által is teljeskörűen elismert zálogjog mellett nincs szükség egy további – akár annál erősebb, akár gyengébb – dologi hitelbiztosítékra. A jogalkotó nem kívánta sem pozitív szabályozással támogatni a biztosítéki átruházás gyakorlatát, sem pedig fenntartani a jogbizonytalansággal járó szabályozatlan helyzetet. Ezért, annak ellenére, hogy a kódex egészében érvényesülő törekvés volt az érvénytelenséggel járó tilalmak minimálisra szorítása, a Ptk. kimondta, hogy a biztosítéki átruházásnak nincs helye a jogrendszerben.

[3] Ezen a helyzeten változtatott a Ptk. módosításáról szóló 2016. évi LXXVII. törvény, amely a biztosítéki átruházó ügyletek semmisségét arra az esetkörre korlátozta, amelyben a biztosítékot nyújtó fél fogyasztó lenne. A jogalkotó azonban, miközben e módosítással állást foglalt amellett, hogy ezek az ügyletek általában, a tiltott körön kívül, érvényesek, nem tartotta szükségesnek, hogy megállapítsa e jogintézmény anyagi jogi szabályait. A módosítás tehát visszaállította a Ptk. előtti állapotot abban a tekintetben, hogy – a részleteiben szabályozott zálogjog mellett – ismét létezik egy dologi biztosíték, amellyel kapcsolatban a felek jogait és kötelezettségeit jogszabály nem határozza meg. Egy évvel a Ptk. módosítását követően a csődjogi és a nyilvántartási szabályok módosítására is sor került.[2] Míg tehát anyagi jogi szabályai továbbra sincsenek a biztosítéki átruházásnak, a fizetésképtelenségi eljárásokban való kezelésére születtek szabályok.

[4] Az alábbiakban a biztosítéki átruházás néhány alapkérdését próbálom áttekinteni; azt vizsgálom, hogy miként érvényesülnek e jogintézmény sajátosságai a jelenlegi, félig szabályozott helyzetben, a szabályozás megfelel-e a biztosítéki átruházás jogi természetének, és kellően szolgálja-e a jogbiztonságot. Egyúttal igyekszem rámutatni azokra a kérdésekre, amelyek szabályozást igényelnek ahhoz, hogy a biztosítéki átruházás valóban működőképes, mindkét fél számára kellő biztonságot nyújtó és a jogrendszerbe illeszkedő dologi biztosíték legyen.

2. A biztosítéki átruházás kettős természete

[5] A biztosítéki átruházás olyan átruházás, amelynek jogcíme biztosítéknyújtás. Ez azt jelenti, hogy a tulajdonjog, illetve a követelés átszállását eredményező birtokátruházás, ingatlan-nyilvántartási bejegyzés, illetve engedményezés alapjául egy – a törvényben nem nevesített -biztosítéki szerződés szolgál (Ptk. 5:38. § és 6:193. §). A biztosítéki átruházásban részes felek jogait és kötelezettségeit két alapvető elem határozza meg: egyfelől a tulajdonjog átszállása a biztosított félre, másfelől pedig a biztosítéki szerződés tartalma, amely megmutatja, hogy mit jelent, illetve milyen következményekkel jár az, hogy az átruházás célja biztosítéknyújtás.

[6] A Ptk. 2016. évi módosítása a biztosítéki átruházást anélkül tette lehetővé, hogy bármit is mondott volna az annak alapjául szolgáló szerződésről. Ez különösen azért sajnálatos, mert e jogviszony kettős természetű, eltérőek – sőt, több tekintetben egymással ellentétesek – a dologi és a kötelmi jogosultságok. E kettő közül a dologi jogok teljeskörűen és egyértelmű módon szabályozottak, ami helyénvaló is, hiszen a tulajdonjog az egyik legfontosabb jogunk, és az általános jogbiztonság, valamint ezen belül a forgalom biztonsága megköveteli a megfelelő szabályozottságot. A belső jogviszony szabályozásának hiányában ugyanakkor komoly veszélye van annak, hogy a hétköznapi és a bírói gyakorlatban egyaránt a tulajdoni jogosítványok erősebben érvényesülnek, míg az ügylet biztosítéki jellegéből fakadó korlátok súlytalanná válnak. A kettő kiegyenlítését a biztosítéki szerződés törvényi szabályozása tudná megteremteni, amely egyebek mellett meghatározná a felek jogait a biztosítéki tulajdon fennállása alatt.

[7] A Ptk. különös szerződési szabályai egyrészt a felek eltérő rendelkezése híján a szerződés tartalmává válnak, másrészt pedig megállapítják az egyes szerződéstípusok sajátosságait, amelyekhez képest vizsgálni lehet, hogy egyes szerződési kikötések összeegyeztethetőek-e az adott szerződéstípus lényegével. Ilyen szabályozás hiányában nincs, ami orientálja sem a szerződő feleket, sem pedig a jogalkalmazókat. Ez a helyzet szélsőséges megoldások számára nyit teret, fokozza a biztosítékot nyújtó fél kiszolgáltatottságát, és jelentősen megnehezíti a bíróságok dolgát. Ezért úgy gondolom, jogalkotói hiba volt a biztosítéki átruházást – az annak tartalmát meghatározó anyagi jogi szabályok megállapítása nélkül – lehetővé tenni.

A Polgári Jog folyóirat 2019/9–10. számában megjelent cikk teljes szövegét a következő linkre kattintva érheti el >>

 

A szerző a Gárdos Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda partner ügyvéde.

[1] Ezeket a vitairatokat tartalmazza a Gárdos Péter (szerk.): Tanulmányok a fiduciárius biztosítékok köréből (HVG-ORAC, Budapest, 2010) című kötet.

[2] Lásd a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi XLIX. törvényt.


Kapcsolódó cikkek

2021. július 8.

Jogtár®-kisokos: a Döntvénykeresés új lehetőségei a Jogtáron

Az idei évben különösen nagy hangsúlyt fektetünk a döntvénykeresés fejlesztésére. Ennek részeként újabb funkciók érhetők el a Jogtáron: szövegkörnyezet mutatása a döntvénykereső találati listájában, valamint speciális szűkítési és listarendezési lehetőségek.