Magony Krisztina: A szolgáltatásnyújtás teljesítési helye az áfatörvény alkalmazásában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az általános forgalmi adó fogyasztási adó, így a szabályozás célja az, hogy a termékek és a szolgáltatások utáni áfafizetési kötelezettséget minél inkább megpróbálja a tényleges fogyasztás helyéhez közelíteni, egyrészt annak érdekében, hogy az áfabevételek abban az államban keletkezzenek, ahol a fogyasztás történik, másrészt, hogy kiküszöbölje a versenytorzító hatásokat. Ezen elvet követve változtak 2010-től 2015-ig fokozatosan a szolgáltatásnyújtás teljesítési helyére vonatkozó szabályok a közösségi jogban, és ezzel összhangban a magyar szabályozásban. Jelen cikk a hatályos szabályokat részletezi, terjedelmi korlátok miatt két…

Az általános forgalmi adó fogyasztási adó, így a szabályozás célja az, hogy a termékek és a szolgáltatások utáni áfafizetési kötelezettséget minél inkább megpróbálja a tényleges fogyasztás helyéhez közelíteni, egyrészt annak érdekében, hogy az áfabevételek abban az államban keletkezzenek, ahol a fogyasztás történik, másrészt, hogy kiküszöbölje a versenytorzító hatásokat. Ezen elvet követve változtak 2010-től 2015-ig fokozatosan a szolgáltatásnyújtás teljesítési helyére vonatkozó szabályok a közösségi jogban, és ezzel összhangban a magyar szabályozásban. Jelen cikk a hatályos szabályokat részletezi, terjedelmi korlátok miatt két részben.

A szolgáltatásnyújtás teljesítési helyének meghatározása szempontjából, vagyis annak szempontjából, hogy hol kell megfizetni az áfát, jelentősége vannak annak, hogy az adott szolgáltatás igénybevevője adóalany-e vagy sem, milyen típusú szolgáltatásnyújtásról van szó, továbbá egyes esetekben annak, hogy az igénybevevő az EU-ban letelepedett-e, vagy sem. A szolgáltatásnyújtás teljesítési helyére vonatkozó szabályokat Közösségi szinten a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: Héa-irányelv), míg belföldön az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) szabályozza. Fontos rendelkezéseket tartalmaz továbbá ezen témára vonatkozóan a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról szóló 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet (a továbbiakban: Héa-vhr.) is. Ez utóbbi jogszabály közvetlenül és kötelezően alkalmazandó a tagállamokban. A továbbiakban áttekintem a szolgáltatásnyújtás teljesítési helyére vonatkozó szabályokat, továbbá azokat a kérdéseket, melyek ezzel kapcsolatban általában felmerülnek, valamint az ezekre közösségi szinten adott válaszokat.

Olvassa el az Adó szaklap 2018/1-2. számában megjelent cikkünk teljes szövegét >>


Kapcsolódó cikkek

2023. április 18.

Innovatív, automatizáltan készült kivonatok a Jogtáron

A Jogtáron az anonimizált bírósági határozatok (bhgy) keresését és áttekintését mostantól automatizáltan készült kivonatok segítik, amelyek egy jövőbe mutató, innovatív technológiával készültek: az NLP (természetes nyelvi feldolgozás) és ML (gépi tanulás) módszerével kinyert, 4 leginkább jellemző mondatot mutatják meg az ítéletből.

2021. július 8.

Jogtár®-kisokos: a Döntvénykeresés új lehetőségei a Jogtáron

Az idei évben különösen nagy hangsúlyt fektetünk a döntvénykeresés fejlesztésére. Ennek részeként újabb funkciók érhetők el a Jogtáron: szövegkörnyezet mutatása a döntvénykereső találati listájában, valamint speciális szűkítési és listarendezési lehetőségek.