Kedd éjfél előtt benyújtotta a Kormány a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot Koronavírus Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Május 26-án 23 óra 47 perckor a Kormány nevében a Miniszterelnökséget vezető miniszter benyújtotta a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot.

Az Alaptörvény értelmében a Kormány veszélyhelyzeti jogalkotása tizenöt napig marad hatályban, kivéve, ha a Kormány – az Országgyűlés felhatalmazása alapján – annak hatályát meghosszabbítja. Az Országgyűlés ezt a felhatalmazást a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény adta meg. Ez a törvény felhatalmazta az Országgyűlést arra, hogy a Kormánynak adott felhatalmazását bármikor visszavonja.
A most benyújtott törvényjavaslatban az Országgyűlés, mivel a veszélyhelyzetet az alkotmányos előírásoknak megfelelően a Kormány szünteti meg, felhívja a Kormányt, hogy a 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel 2020. március 11-ével kihirdetett veszélyhelyzetet szüntesse meg. E rendelkezés hatályba lépésének időpontja a kihirdetést követő nap lesz. A koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény pedig a veszélyhelyzet megszűnésekor veszti majd hatályát.
A jelenlegi előrejelzések szerint a Parlament júniusban 2., 3., 4., 5., 8. és 15. napján fog ülésezni, a törvény elfogadására ezek valamelyikén kerülhet sor.

Legyen mindig naprakész! Keresse a veszélyhelyzettel és a koronavírussal kapcsolatos legfrissebb joganyagokat a net.jogtar.hu oldalon és az uj.jogtar.hu oldalon. Minden,  a veszélyhelyzetben érvényesülő jogalkotással és jogalkalmazással kapcsolatos információt egy helyen megtalál a jogaszvilag.hu Koronavírus-info rovatában.

A KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda által összeállított Adatvédelmi kisokosból mindent megtudhat a cégek járványhelyzetben érvényesülő jogairól és kötelezettségeiről!


Kapcsolódó cikkek

2020. május 26.

Veszélyhelyzet – speciális építőipari, munkajogi és társasági jogi szabályok

Speciális döntéshozatali szabályok a számviteli törvény szerinti beszámoló készítésére kötelezett jogi személyeknél, kiterjesztik a munkaidőkeret szabályait a közúti szállításban közreműködő személy- és áruszállítást végzőkre, a építőipari nyers- és alapanyagok esetében a kutatási tevékenység csak előkutatás keretében végezhető.
2020. május 26.

Hová és hogyan repülhetünk Budapestről?

Ferihegyről is sorra szállnak fel a légitársaságok gépei, így a járvány mérséklődésével újra lehetőség nyílik meglátogatni távolban élő rokonainkat, visszautazni tartós külföldi munkánk helyszínére, de akár repülős nyaralásban is gondolkodhatunk.