Képzési központ, nem csak bíróknak

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Még 2003 szeptemberében a PHARE Magyarország program részeként átvilágították a hazánkban folyó jogi továbbképzést, és a beszámolót készítő – francia, holland és német tagból álló – bizottság az európai követelményeknek is megfelelő reform megszületését várta tőlünk. Az ajánlások közös igazságügyi képzési központ felállítását szorgalmazták, és több millió eurós pályázati forrást ígértek ennek megvalósítására.

Ma már tudjuk, hogy az EU-s pénzt kizárólag a bírák képzéséré fordították, és 2006-ban megnyitotta kapuit egy négycsillagos Wellness Hotelnak is megfelelő központ, közismertebb nevén a Magyar Bíróképző Akadémia.

Annak okát, hogy vajon miért nem közös képzőintézet jött akkor létre, pontosan nem tudjuk, illetve csak rövid megjegyzésül, hogy minden történet annyiféleképpen igaz, ahányan részt vesznek benne. Ebben az esetben is legalább két magyarázattal találkozunk: a bírákéval és az ügyészekével.

A téma aktualitását 2011 decemberében az adja, hogy éppen mostanában fogadta el a Parlament a bíróságra és az ügyészségre vonatkozó sarkalatos törvényeket, ezen belül is A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szólót, a BSZI-t. A tv. 188. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy a bírák és az igazságszolgáltatásban közreműködő más személyek képzését ellátó intézmény a KIM keretein belül jön majd létre, melynek szervezeti és működési szabályait a (4) bekezdés szerint rendeletben kell kidolgoznia a minisztériumnak. Ez is azt mutatja, hogy a múltban feledésbe menő javaslatok egy része újra előkerül.

A 2003-as PHARE-javaslat kimondta, hogy a bírók és az ügyészek számára egységes oktatási tervvel rendelkező közös joggyakorlat indokolt. A képzésben pedig, kötelező és szabadon választott egységek szerepeljenek, amelyeket úgy kell szétválasztani, hogy semmiképpen se maradjon ki fontos oktatandó terület.

A fogalmazók esetében a joggyakorlatnak és az elméleti képzésnek összhangban kell állnia egymással. Ennek szervezése nem a bíróságok vagy az ügyészségek feladata lenne a bizottság szerint, hanem az országos képzési központ gondoskodna erről. Így a felelősség is az iskolát terhelné.

Nagyon fontosnak tartotta a bizottság, hogy a fogalmazói képzési idő alatt a joggyakornokokat ne terheljék túl, és ne végeztessenek velük olyan munkát, amely nem járul hozzá az előbbre menetelükhöz. Elsősorban ők tanulók, a munkavégzés is azt a célt szolgálja, hogy az elméletben elsajátított ismereteket elmélyítse és hasznosítja.

Kicsit élettől elrugaszkodott elképzelésnek tűnik a bizottság azon javaslata, miszerint minden fogalmazó számára egyénre szabott oktatási tervet kellene készíteni. Több száz fogalmazó esetében ez megvalósíthatatlan.

Visszatérve a joggyakorlatra, a bizottság álláspontja szerint a fogalmazóknak nem arra van szükségük, hogy különféle helyeken munkatapasztalatokat szerezzenek, hanem sokkal inkább arra, hogy a képzési központban tartott kurzusokon hallottakat a gyakorlatban is megtapasztalják.

Az európai normáknak megfelelő képzéshez hozzátartozik a felvételi rendszer megreformálása is. A felvételre vonatkozó pályázatot országos szinten, nyílt médiumokban kell közzétenni. A fogalmazók kiválasztásánál olyan állandó eljáráson alapuló, országos szintű, szelektív felvételi rendszert kellene kialakítani, melynek keretében az egész országban egységes bírálati szempontok alapján döntene a független bíráló bizottság.

A fogalmazók képzése a mostanihoz hasonlóan három évig folyna, de a szakvizsga megszerzése után sem érne véget, mert a negyedik évben a titkárok bírósági és ügyészségi szaktanulmányokat folytatnának, és nemcsak a bíróságon, illetve az ügyészségen, hanem azon kívül is. Utóbbi esetében maximum 3 hónapig. A bizottság arra is felhívta a figyelmet, hogy egy évi „titkárkodás” után, bírói vagy ügyészi állást kell biztosítani a pályakezdőknek.

A 2003. évi javaslatok óta több mint 10 év telt el, és számos új jogszabály született. A legfrissebb változtatások szerint az ügyészségen elhelyezkedő fogalmazót a szakvizsga megszerzése után nem titkárrá, hanem alügyésszé nevezik ki, és elképzelhető, hogy mindvégig alügyész marad, ha nem alkalmas ügyészi munka végzésére.

A korábbi javaslat a bírók és az ügyészek továbbképzésével kapcsolatban kimondta, hogy évente legalább 5 napi továbbképzést kell számukra biztosítani úgy, hogy lehetőleg ezek olyan közös oktatások legyenek, ahol nemcsak ismereteket, hanem készségeket is, nemcsak jogot, hanem társadalomtudományi felvetéseket, etikát, kisebbségi jogot stb. hallgatnak. Ezen túlmenően, a központ és a helyi bíróságok, ügyészségek korábbi kezdeményezéseit meg kell tartani, és kapcsolatot kell létrehozni az országos képzési központtal.

Az országos képzési központ szervezete vonatkozásában tett bizottsági javaslat szerint a továbbképzési központnak függetlennek kell lennie, és megfelelő anyagi forrással kell rendelkeznie ahhoz, hogy a rábízott feladatot elvégezhesse. Élén az igazgató állna, akit a munkájában egy tanácsadó testület segítene.

Fontosnak tartotta a bizottság kiemelni, hogy az oktatói kar lehetőleg állandó csapatból álljon, amelynek tagjai a különféle szakterületre szakosodott, sokoldalúan képzett és kellő tapasztalattal rendelkező bírók, ügyészek, oktatási szakemberek, ügyintézők legyenek.

A továbbképzési központ feladata természetesen nemcsak a „beiskolázottak” oktatása, hanem a tanári kar folyamatos képzése is. A bizottság véleménye szerint ugyanis képzést kell tartani a szakmai munkát felügyelők, a helyi tanulókörök oktatói, a moderátorok, az előadók, a gyakorlati készségeket fejlesztő kurzusok vezetői, a szimulált tárgyalások szervezői stb. számára is.

A központi képzés feladata egyébként nemcsak magának az oktatásnak a szervezése és fenntartása, hanem az is, hogy kapcsolatot teremtsen a kutatás és az igazságszolgáltatási gyakorlat között.

A központ jogállását tekintve közintézmény lenne, és széles körű autonómiát kapna. Példa erre Franciaország: „établissement public”.

Nagyon fontos szempontnak tartották tehát, hogy szervezetileg mind a bíróságtól, mind az ügyészségtől független legyen a központi képzőintézmény, de jogszabály által megalapozottan mégis egyfajta törvényességi felügyeletet véltek elképzelhetőnek. Ennek európai példája a német „Rechtsaufsicht”.

Úgy tűnik, hogy 20012-től tehát ismét napirendre kerül a központi képzés szükségessége. Én azt gondolom, hogy az európai normáknak mindenképpen meg kell felelnünk a jogászi alap- és továbbképzésnél, valamint a különböző posztgraduális szakképzéseknél, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tradíciókat, a már jól működő formákat és a helyi adottságokat. Mindezeket figyelembe véve, véleményem szerint a jogi továbbképzésnek több pillérben kell megvalósulnia. Az első pillér a szervezeti tudást biztosítaná, míg a második pillér feladata lenne a szakmai tudás, illetve jártasság átadása és elsajátítása.

A fő pillérek további alpillérekből állnának. Az első alpillérben megszerezhető ismeretek célja egyrészt az ún. „bürokratikus tudás” elsajátítása. Ez segíti ugyanis a fogalmazót ahhoz, hogy mind a bíróságon, mind az ügyészségen hatékonyan láthassa el feladatait. Az így megszerzett tudás általános szervezeti tudást biztosít, így más közszolgálattal, illetve közhatalommal kapcsolatos tevékenységek esetében is alkalmazható.

A második alpillérben a képzés feladata a specifikus szervezeti ismeretek átadása. Itt kell megismertetnünk a fogalmazókkal a bíróság és az ügyészség jogszabály szerinti főbb tevékenységeit és funkciót, valamint a bíró és az ügyész alapvető kötelezettségeit és jogait, illetve az egyes funkciók szakágak szerinti tagozódását.

Ebben az alpillérben a fogalmazók nem a felsorolt konkrét szakmai feladatok tartalmának érdemével, hanem a feladatok mibenlétével és az adott jogalkalmazói tevékenység szervezésével ismerkednek meg.

A második pillér a fogalmazók szakmai képzése, mely bár tekintettel van a szakvizsga követelményrendszerére – nemcsak, illetve nem elsősorban a szakvizsgára, hanem a bírói és az ügyészi munkára is felkészít. Ez is több pilléren nyugszik: büntetőjogi, magánjogi és közigazgatási képzés. A cél, hogy a fogalmazók a későbbi jogalkalmazói tevékenység minden fázisával megismerkedjenek, és nemcsak az elméletben, hanem a jogalkalmazói gyakorlatban is. Ez azt is jelenti, hogy azok a fogalmazók, akik később ügyészek szeretnének lenni, ne csak ügyészségeken töltsék a joggyakorlatukat, hanem bíróságokon is, sőt menjenek el a nyomozókhoz is, meg más intézményekhez, mint például a földhivatal, a különböző önkormányzatok stb. A bírónak készülő fogalmazó is járja végig a különböző jogalkalmazói állásokat.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a jelenlegi struktúrában nem biztosított az alapos és a használható tudás megszerzése. Pl. egy ügyészi helyre aspiráló fogalmazónál a nem ügyészségen történő munka beosztásának lehetséges jövőbeli főbb szempontjai:

• a nyomozások érdemi felügyeletének jobb elsajátítása érdekében a fogalmazókat legalább egy-egy hónapi időtartamra, olyan területekre (nyomozó hatóságokhoz) is el kellene helyeznünk, ahol közvetlenül tapasztalhatják a büntetőeljárási és a rendőrségi törvényben szabályozott egyes, nem – vagy nem kizárólag – az ügyész által gyakorolható jogintézmények alkalmazását; pl. az elkövető tettenérése vagy „elfogása”, helyszínelés, tanúk utáni kutatás, bizonyítékok beszerzése, kihallgatások, bűnjelkezelés stb.;
•  figyelemmel a gyermek- és ifjúságvédelmi büntetőügyészi tevékenység specialitásaira, gyermekvédelmi igazgatási és egészségügyi területen is kellene a fogalmazónak gyakorlati ismereteket szereznie;
• a fogalmazónak rövidebb ideig a büntetőbírósági ügykezelő irodán és a nyomozási bírák szervezeti egységénél is kellene gyakorlati időt töltenie azért, hogy a bíróság által a vádemelést megelőzően gyakorolt egyes funkciókat jobban megismerje;
• a gyakran és rendszerint igénybe vett igazságügyi szakértők szaktudása alapvonalainak megismerése érdekében szakértői szervezetek, intézetek és intézmények melletti munka is szükséges; különösen: orvostan, pszichiátria és pszichológia, igazságügyi boncolás, kézírás- és okmány-, ujjnyomat-, kábítószer-, közlekedés-műszaki-, lőfegyver- és robbantószer-, vegyészet, hemogenetikai szakértés stb.;
• annak érdekében, hogy a fogalmazók megismerhessék az előzetes letartóztatásban lévők körülményeit és jogaik gyakorlásának módját, büntetés-végrehajtási intézményekben is tevékenykedhetnének;
• legalább két hónapi időtartamra, büntetőbíróságokon kellene joggyakorlatot folytatniuk azért, hogy a büntetőeljárás vádemelést követő szakaszait – tárgyalás és annak előkészítése, bírósági bizonyítás, ítélethozatal, fellebbviteli és rendkívüli eljárások – jobban megismerjék és megértsék; eközben súlyt kell helyeznünk a bírósági bűnjelkezelés és más járulékos bírósági feladatok területén történő tapasztalatszerzésre is;
• minimálisan egy hónapi időtartamra a büntetés-végrehajtás szervezetében kellene elhelyeznünk őket, odafigyelve az egyes büntetési nemekre és módokra is, így jelentős lehet a büntetés-végrehajtás szervezeténél és az egyes letöltő-házaknál történő tapasztalatszerzés;
• a nem szabadságelvonó büntetések és intézkedések végrehajtásában közreműködő szervekhez, a bíróságok gazdasági hivatalaihoz, a pártfogó felügyelők hivatalához, az IMEI-hez stb. is el kellene küldeni a fogalmazókat.

Összegezve a fentieket, a fogalmazók képzésének a jövőben ki kellene terjednie azokra a jogterületekre is, ahol jelenleg önálló érdemi tevékenységet nem fejtenek ki.

A jövő képzése persze mindenképpen függ attól, hogyan alakul majd a szakvizsga rendszerének szabályozása, illetve mit értenek az igazságszolgáltatásban közreműködő más személyek alatt. Azon is el kell gondolkodnunk, hogy a közös képzési központban az ügyvédjelölteket, az ügyvédeket, a jogtanácsosokat és a közjegyzőket is képezzék-e.

 

A cikk az Ügyvédvilág 2012. januári számban jelent meg.

---