Két és fél év börtönbüntetés járt az „öregezésért”


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülés során 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki társaival együtt telefonhívásaikkal ismeretlen idős embereket tévesztett meg azért, hogy pénzüket és értékeiket megszerezze – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Tekintettel arra, hogy a vádlott a bűncselekményt felfüggesztett börtönbüntetésének hatálya alatt követte el, a bíróság elrendelte a vele szemben korábban kiszabott 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is.

Az ítélet szerint az I. rendű és a – jelenleg külföldön őrizetben lévő – II. rendű vádlott ismeretlen társaikkal abban állapodtak meg, hogy vezetékes telefonjukon az esti órákban ismeretlen idős sértetteket hívnak fel azzal a valótlan történettel, hogy hozzátartozójuk balesetet okozott, amelynek
során sérüléseket is szenvedett. Azért, hogy a sérült hozzátartozók semmilyen hátrányt ne szenvedjenek a történtek miatt, ötszázezer és ötmillió forint között kértek pénzt, illetve ékszereket a sértettektől.

A mai előkészítő ülésen az I. rendű vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A bíróság az I. rendű vádlottat a vádirati tényállással egyezően négyrendbeli – két esetben kísérleti szakaszban maradt – csalás bűntettében találta bűnösnek, ezért őt két és fél év börtönbüntetésre ítélte, valamint 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Mivel az I. rendű vádlott a terhére rótt
bűncselekményt próbaidő hatálya alatt követte el, a bíróság elrendelte a vele szemben korábban kiszabott 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is. A II. rendű vádlottat az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján külföldön őrizetbe vették, az átadásával kapcsolatos
intézkedések folyamatban vannak.

A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott beismerte bűnösségét, lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, őszinte megbánást tanúsított, egy kiskorú gyermekről gondoskodik, továbbá elmondta, hogy szabadulása után rendezett családi életet kíván élni.

Ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott előzőleg hasonló bűncselekményekért állt már bíróság előtt, valamint azt, hogy a jelenlegi bűncselekményt próbaidő hatálya alatt követte el. Az ügyészség súlyosításért, a védelem és a vádlott enyhítésért jelentett be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős.


Kapcsolódó cikkek

2019. november 7.

Kétmilliárdos áfacsalás miatt emeltek vádat

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette emelt vádat egy 12 tagú társaság ellen, amely kétmilliárd forint áfát csalt el – közölte a megyei főügyész.