Kétmilliárdos áfacsalási ügyben hoztak ítéletet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint kétmilliárd forint áfát csalt el az a hat – korábban az Európai Unión belül tejkereskedelemmel foglalkozó – vádlott, akiket kedden a nem jogerős elsőfokú ítélet szerint egyebek mellett letöltendő fegyházbüntetésre ítélt a Szolnoki Törvényszék – közölte a törvényszék sajtóosztálya.

A tájékoztatás szerint az ügy valamennyi vádlottját bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt ítélte el a bíróság.

A vádlottak főként Szlovákiából beszerzett tejet Magyarországon beszerzési ár alatt, nettó áron értékesítettek és az adóhatóságot megtévesztve nem fizették be az általános forgalmi adót.

A bíróság a hat vádlottat összességében 43 és fél év fegyházra, 43 év közügyektől eltiltásra ítélte, és összesen több mint 93 millió forint értékben alkalmazott vagyonelkobzást velük szemben. Négyüket pedig évekre attól is eltiltotta, hogy gazdasági társaság vezető tisztségviselői lehessenek.

Az elsőrendű és a másodrendű vádlottat 9-9 év fegyházbüntetésre ítélték, 9 évre eltiltották a közügyektől, és egyenként 36 millió forintnyi vagyonuk elkobzását rendelték el.

Az ítélet nem jogerős, az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik – közölte a Szolnoki Törvényszék sajtóosztálya.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.