Kijárási korlátozás elrendelésére kizárólag a kormány jogosult Koronavírus

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2020. március 25.
Címkék: , , ,
Rovat:
Kijárási korlátozás elrendelésére kizárólag a kormány jogosult, a veszélyhelyzetben érvényes szabályozás nem nyújt jogi alapot arra, hogy a polgármesterek a településükön a lakosság szabad mozgására vonatkozóan kijárási korlátozást, tilalmat rendeljenek el – erre hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Miniszterelnökség.

A közleményben megerősítik: a magyar kormány mindent megtesz a koronavírus-járvány terjedésének lassítása, a magyar emberek egészségének megvédése érdekében, ehhez – az operatív törzs javaslatai alapján – kellő időben meghozta és ezután is meghozza a szükséges intézkedéseket.

A Miniszterelnökség felhívja a figyelmet arra, hogy a katasztrófavédelmi törvény rendelkezései szerint veszélyhelyzetben, a katasztrófa elhárításához szükséges mértékben és területen a kormány vezethet be rendkívüli intézkedéseket. Leszögezik: a hatályos jogszabályok szerint a kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben a lakosság közterületi tartózkodására vonatkozó korlátozás, illetve tilalom elrendelésére is egyértelműen a kormány jogosult.

Mint írják, a jogszabály szerint veszélyhelyzetben a polgármester gyakorolja a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét, amit egyértelműen meghatároz a helyi önkormányzatokról szóló törvény. Ez azonban nem nyújt jogi alapot arra, hogy a polgármester a települést érintően a lakosság szabad mozgására vonatkozóan kijárási korlátozást, tilalmat rendeljen el – mutatnak rá.

A közleményben arra is kitérnek: a kormányhivatalok törvényességi felügyeleti eljárása a veszélyhelyzetben meghozott polgármesteri döntésekre is kiterjed, és amennyiben a kormányhivatal jogsértést tapasztal, törvényességi felügyeleti jogkörében haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket.

Az elmúlt napokban néhány településen – sajtónformációk szerint a hajdú-bihari Polgáron és a Pest megyei Sződligeten – korlátozták részlegesen a lakosság szabad mozgását.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Ügyvédi szolgáltatás távazonosítással
2020. március 30.

Ügyvédi szolgáltatás távazonosítással

Cikkünkben a Magyar Ügyvédi Kamara ügyfelek távazonosításáról és az okirati ellenjegyzés során a távelőttemezés szabályairól készített tájékoztatóját olvashatják.

Védjük a sérülékeny társadalmi csoportokat!
2020. március 30.

Védjük a sérülékeny társadalmi csoportokat!

A koronavírus-világjárvány miatt kialakult körülmények sérülékeny helyzetű társadalmi csoportokat érintő kérdéseiről bocsátott ki közös közleményt Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa, Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes, valamint Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes.