Kiutasították a határőrökre támadó törököket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé két török férfit – apát és fiát -, mert rátámadtak a jogszerűen intézkedő röszkei határrendészekre – tájékoztatott a Központi Nyomozó Ügyészség szombaton.

A Németországban élő török család augusztus 6-án a röszkei autópálya-határátkelőn kilépésre várakozott. Egyikük szóváltásba keveredett egy motorossal, aki megpróbált eléjük kerülni a sorban, és az öklét rázta a feje közvetlen közelében. Egy rendőr felszólította cselekménye abbahagyására, és eltolta a motorostól. A feldühödött vádlott azonban az őrmester, majd egy másik rendőr ruháját is megragadt, és maga felé kezdte húzni őket, egy harmadik határrendésznek pedig leszakította a rendfokozatjelzőjét. A másik vádlott közben megpróbálta a rendőröket eltolni az apjától.

Az őrizetbe vett két török férfi elismerte bűnösségét, az ügyészség pedig két nap múlva már bíróság elé is állította őket.

A Szegedi Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a vádlottakat egy év két hónap, másfél évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és egy évre kiutasította őket Magyarország területéről. Az ítélet jogerős.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.