Letartóztatás szexuális erőszak kísérlete és más bűncselekmények miatt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2019. december 7-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy több alkalommal támadott meg nőket éjjel a IV. kerületben – olvasható a Fővárosi Törvényszék Jogászvilághoz eljuttatott közleményében.

A rendelkezésre álló adatok alapján a terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2019 nyarán az éjjeli órákban rátámadt két nőre a IV. kerületben. Mindkettőjüket megütötte, egyiküket gázsprayvel le is fújta és fogdosta. A terhelt mindkét esetben a dulakodásokat követően elmenekült
a helyszínről.

Legutóbb október 26-án követett egy nőt a IV. kerületben éjjel egy társasház bejáratáig, ahol a lépcsőházba belépve rátámadt és fogdosta őt. A sértett védekezésének hatására a terhelt ez alkalommal is elmenekült a helyszínről.

Figyelemmel a gyanúsított büntetett előéletére, a kihallgatásán elmondottakra, valamint arra, hogy a terhére rótt hasonló jellegű bűncselekményeket egymást követően, rövid időn belül követte el, esetében megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel
büntetendő bűncselekményeket követne el.

A bíróság szerint – tekintettel a bűncselekmények jellegére, a nyomozás állására, a terhelt személyi és családi körülményeire, valamint bűnügyi előéletére – a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok kizárólag a letartóztatással biztosíthatók. A végzés nem végleges.


Kapcsolódó cikkek

2019. október 24.

Szexuális kényszerítés miatt emeltek vádat

Szexuális kényszerítés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki fényképekkel zsarolt egy társkereső oldalon megismert nőt – közölte a Baranya megyei főügyész.