Letartóztatták a színészgyilkosság gyanúsítottját


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fővárosi Főügyészség indítványára letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint végzett édesapjával, az országosan ismert színésszel – közölte a fővárosi főügyész kedden

Ibolya Tibor a közleményében azt írta, hogy a nyomozási bíró egy hónapra rendelte el a legsúlyosabb kényszerintézkedést, amelyet az ügyészség álláspontjával egyezően az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelt végrehajtani. A végzés nem végleges – tette hozzá.

A fővárosi főügyész ezúttal sem nevezte meg a vasárnap elkövetett bűncselekmény áldozatát, ugyanakkor még aznap több hírportál is arról írt, hogy a gyilkosság áldozata Szilágyi István színművész, aki rendkívül szegényes körülmények között élt Rákosligeten.

A gyilkossággal gyanúsított 49 éves férfi május 3-án a reggeli órákban, XVII. kerületi otthonában, a többi közt egy kalapáccsal bántalmazta az édesapját, aki emiatt életét vesztette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a helyszínen elfogta a férfit, akit a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A Fővárosi Főügyészség az eljárásbeli jelenlétének és a bizonyítás zavartalanságának biztosítása, valamint a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében indítványozta a gyanúsított letartóztatását, amelyet kedden rendelt el a nyomozási bíró.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.

2024. április 12.

Európai parlamenti állásfoglalás: az abortuszhoz való jog alapvető jog

Az abortuszhoz való jog alapvető jog, az európai uniós tagállamoknak teljes mértékben büntethetetlenné kell tenniük a művi terhességmegszakítást, az abortuszt ellenző csoportok és szervezetek uniós finanszírozását meg kell szüntetni – jelentették ki az Európai Parlament képviselői Brüsszelben, az EP plenáris ülésén csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.

2024. április 12.

Rétvári Bence: hamarosan tovább szigorodhat a gyermekvédelmi törvény

Az erőteljesebb hatósági fellépés következtében egyre emelkedik a pedofil bűncselekmények miatt indított nyomozások száma – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Rétvári Bence. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára felhívta a figyelmet, hogy heteken belül tovább szigorodhat a gyermekvédelmi törvény.