Magyarországon tartja éves gyűlését a Harvard Law School Association of Europe (X)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Május 30. és június 1. között rendezik meg a Harvard jogi karán végzett európai jogászok szervezetének éves gyűlését. A budapesti rendezvényen több szakmai és társasági eseményre, többek között egy Parlamenti szakmai délutánra számíthatnak a résztvevők.

A szervező, a magyarországi Harvard Club több mint 200 nemzetközi résztvevőre számít, akiket számos izgalmas programmal várnak. Az MTA-n tartandó gálavacsorán vagy a Szépművészeti Múzeumban megrendezésre kerülő tárlatvezetéssel egybekötött gálavacsorán túl igyekeznek a szervezők egy pillanatfelvételt adni a főváros és a környéke érdekességeiből – ezt szolgálja a Visegrádi hajós túra vagy a Várlátogatás is. A rendezvényeken előadást tart többek között Trócsányi László Igazságügyi Miniszter, Palkovics László Innovációs és Technológiai Miniszter, valamint fellép Rost Andrea operaénekes és Simic Aleksander, a Virtuózok felfedezettje, Osvárt Andrea színésznő és a 100 Tagú Cigányzenekar.

A szakmai program csúcspontja a Parlamentben tartandó Akadémiai Délután lesz, melyet Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nyit meg, majd előadást tart Prof. Christopher T. Bavitz (Professor of Harvard Law School and Managing Director of the Cyberlaw Clinic at the Berkman Klein Center for Internet and Society), aki a jogi innovációkról fog beszélni. Előadásának témája a az innováció vívmányai és kihívásai; jogi és erkölcsi dilemmák a mesterséges intelligencia korában.

A Harvard Egyetem most először nyitja meg szakmai programját, Akadémiai Délutánját a helyi jogászok számára, amelyre az érdeklődők az alábbi linken kedvezményes díjon regisztrálhatnak még a szerdai napig.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.