Mégsem fogvatartás a röszkei tranzitzónában elhelyezés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nagykamara, megfordítva a Bíróság korábbi döntését, úgy ítélte meg, hogy a Szerbiából a röszkei tranzitzóna területére belépett bangladesi kérelmezők önként távozhattak volna a zónából Szerbia irányába, így az, hogy e területen korlátozott volt a szabadságuk, nem minősül szabadságelvonásnak, így a vonatkozó garanciák sem érvényesülnek. Azt, hogy Szerbiában an ENSZ jelentések szerint is gyakori a rutinszerű további visszaküldés, és a görög menekülttáborokban a Bíróság szerin is embertelen állapotok uralkodnak, ebből a szempontból a Nagykamara nem ítélte relevánsnak. Egyezményt sértett ugyanakkor a magyar kormány azzal, hogy a hatóságok nem mérték föl megfelelően, milyen veszélyek várnak a visszaküldött kérelmezőkre Szerbiában.

Az alapügy

Az ügy mindkét kérelmezője bangladesi állampolgár. Számos országon átutazva végül 2015-ben Szerbia felől léptek be a röszkei tranzitzóna kerítéssel határolt és őrzött területére. Arra tekintettel, hogy a 2015. (VII. 21.) Korm. rendelet szerint Szerbia a biztonságos származási országnak minősül, menedékkérelmüket a menekültügyi hatóság elutasította és elrendelte a kiutasítást.

Az indokolás szerint a kérelmezők nem igazoltak semmilyen nyomós okot, amiért számukra Szerbia ne lenne biztonságos. Miután a bíróság jóváhagyta a kérelem elutasítását, a jogerős döntést kézbesítették a kérelmezőknek, akiket ezt követően haladéktalanul kikísértek a tranzitzónából a szerb határra. Erőszakot, kényszerítő eszközöket a hatóságok nem alkalmaztak.

A kérelmezők ezt követően fordultak az EJEB-hez, elsősorban arra hivatkozva, hogy a magyar hatóságok nem vették kellőképpen figyelembe, hogy Szerbiába visszaküldésük esetén a kérelmezők embertelen bánásmód reális veszélyének lennének kitéve. Az ilyen országba való visszaküldés pedig az Egyezmény kínzást és embertelen, megalázó bánásmódot tilalmazó 3. cikkébe ütközik.

Hivatkoztak továbbá arra is, hogy a magyar hatóságok a röszkei zárt tranzitzónában való elhelyezésük során is megsértették e cikket, valamint hogy ezzel kapcsolatban sérült a 13. cikkben előírt hatékony jogorvoslathoz való joguk is. A tranzitzónában elhelyezés a kérelmezők álláspontja szerint sértette az Egyezmény 5. cikke szerinti szabadsághoz és biztonsághoz való jogot, valamint az e cikk 4. pontja szerinti, a fogvatartásról való gyors bírói döntéshez való jogot is.

Az EJEB döntése

A Kamara ítélete

A Bíróság héttagú kamarája 2015-ben egyhangúlag úgy döntött, hogy a kérelmezők szabadsághoz való jogát sértette a röszkei tranzitzónában való elhelyezés, mert az szabadságtól megfosztásnak (fogvatartásnak) minősül, ugyanakkor nem előzi meg formális, indokolt döntés, és nem adott a bírói felülvizsgálat sem.

A Kamara egyhangú döntése szerint a röszkei elhelyezés körülményei nem sértették meg a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód 3. cikk szerinti tilalmát, ugyanakkor a körülményekkel kapcsolatban nem volt adott a hatékony kifogástétel lehetősége, ami sértette a jogorvoslathoz való 13. cikk szerinti jogot.

A Szerbiába történő kiadatással kapcsolatban azonban végül a 3. cikk sérelmét is megállapította a Kamara. Szerbiában ugyanis a hét bíró álláspontja szerint nem adottak azok a garanciák, amelyek az embertelen bánásmód lehetőségétől megvédték volna a kérelmezőket. A magyar hatóság döntése sablonos volt, nem vizsgálta meg a kérelmezők konkrét körülményeit, csupán a jogszabályi besorolásra hivatkozott, így a szerbiai körülményekről a kérelmezők által becsatolt jelentéseket és egyéb információkat sem vették figyelembe. A hatóság annak a bizonyítását is a kérelmezőkre hárította, hogy kiutasításuk láncolatos visszaküldési folyamatot (chain-refoulement) indíthat el, amelynek eredményeképp a kérelmezőket Görögországig visszaküldhetik, ahol embertelen körülmények várhatnak rájuk.

Az ügyben hozott döntést azonban a magyar kormány nem fogadta el, a Bíróság pedig befogadta a Nagykamara elé referálásra vonatkozó kérelmet, így a tizenhéttagú tanács újból megvizsgálta az ügyet.

A Nagykamara ítélete

Az ügy jelentőségét a nagykamarai referáláson felül az is jelzi, hogy a Bíróság beavatkozói státuszt engedélyezett a bolgár, lengyel és orosz kormánynak, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR), egy holland menekültügyi NGO-nak, a Jogászok Nemzetközi Bizottságának (ICJ), az Európai Menekültügyi Tanácsnak (ECRE) és öt olasz jogtudósnak.

A Nagykamara a röszkei körülményekkel kapcsolatban a jogorvoslati lehetőség hiányára vonatkozó, a 13. cikkre alapított panaszt elkésettnek ítélte, ezért a Kamarával ellentétben érdemi vizsgálatra alkalmatlannak találta. A kérelmezők beadványukban ugyan említették, hogy a röszkei elhelyezés körülményeivel kapcsolatban nem állt rendelkezésre bírói felülvizsgálat, a Nagykamara azonban – a beadvány professzionális struktúráját is figyelembe véve – úgy ítélte meg, hogy ez nem a tranzitzóna körülményeire, hanem a tranzitzónában tartás tényére vonatkozott. Az eljárás későbbi szakaszában tett egyértelmű nyilatkozatokat pedig a hat hónapos határidőre tekintettel elkésettnek tekintette a tizenhéttagú tanács.

A Szerbiába való visszaküldés

A Nagykamara e körben egyértelművé tette, hogy az ügyben nem tekinti feladatának, hogy érdemben megvizsgálja a kérelmezők menedék iránti kérelmének megalapozottságát. Ezt a vizsgálatot ugyanis a magyar kormány Szerbia biztonságos országkénti besorolásra hivatkozással helyettesítette. A Bíróságnak következésképp azt a kérdést kellett megválaszolnia, hogy ez a módszer megfelelt-e a célországgal kapcsolatos kockázatfelmérés 3. cikkből következő kötelezettségének.

E kötelezettség ugyanis magában foglalja a Szerbiában elérhető menekültügyi eljárás hatékonyságának vizsgálatát és a lánc-visszaküldés kockázatának elemzését is, arra is tekintettel, hogy a Bíróság a görög menekülttáborokban uralkodó állapotokról már megállapította, hogy azok a 3. cikkel összeegyeztethetetlenek.

Ezzel kapcsolatban a Nagykamara figyelembe vette, hogy Szerbiát a magyar kormány 2015 júniusa óta minősítette biztonságos származási országnak. A magyar kormány e besorolást többek között arra alapozta, hogy Szerbiát kötik a releváns nemzetközi szerződések, EU-tagjelöltként segítséget kap menekültügyi rendszerének fejlesztéséhez, és hogy ebben az időben soha nem látott mértékben érkező menekültekre tekintettel az állam lépéskényszerben volt. A kormány ugyanakkor semmilyen bizonyítékot nem tudott felmutatni azzal kapcsolatban, hogy megvizsgálta volna, vajon a menekültstátusz elismerésére irányuló eljáráshoz a kérelmezők ténylegesen hozzáférnek-e Szerbiában. Ugyanígy nem tudta bizonyítani a kormány, hogy a lánc-visszaküldés veszélyét az ügyben felmérte volna.

A kérelmezők konkrét helyzetével kapcsolatos vizsgálathoz a kormány számára többek mellett elérhetőek voltak az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának a szerbiai állapotokról szóló jelentései is. Az ezekben jelzett problémákat, így a menekültügyi eljárás hozzáférhetetlenségét, a sommás eljárásban való, gyakran Görögországba történő visszaküldést a magyar kormány nem vette kellő súllyal figyelembe.

A magyar hatóságok ráadásul rontottak is a kérelmezők helyzetén azzal, hogy anélkül kísérték vissza a kérelmezőket a határhoz, hogy a szerb kormánytól bármifajta garanciát beszereztek volna. Ezzel a kérelmezőket olyan helyzetbe hozták, hogy ismét illegálisan kellett belépniük Szerbiába.

Minderre tekintettel a magyar kormány a visszaküldés során elmulasztotta az embertelen, megalázó bánásmód veszélyének felmérésére vonatkozó, a 3. cikkből következő kötelezettségét, amivel egyezménysértést követett el.

A tranzitzónában uralkodó körülmények

A Nagykamara áttekintette a röszkei tábor életkörülményeit és a kérelmezők itt töltött idejének hosszát. Figyelembe vette többek között, hogy a kérelmezők a táborban kapcsolatba léphettek más menedékkérőkkel, az ENSZ képviselőivel, civil szervezetekkel és jogásszal is. Minderre tekintettel a tizenhéttagú plénum egyetértett a Kamarával abban, hogy a kérelmezőket a röszkei táborban nem érte olyan súlyú sérelem, ami a 3. cikk megsértését megalapozná (minimum level of severity).

 Szabadságtól megfosztás-e a tranzitzónában való elhelyezés

Az ügy egyik kulcskérdése volt, hogy a röszkei, körbekerített és őrzött táborban való elhelyezés de facto szabadságelvonásnak minősül-e. Ez esetben ugyanis e helyzetre is vonatkoznak a letartóztatással és szabadságvesztéssel kapcsolatban kimunkált garanciák.

A Nagykamara ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy ez volt az első olyan ügy, amelyben az EJEB-nek két Európa Tanács tagállam szárazföldi határán fekvő, kötelező tartózkodási helyként kijelölt tranzitzónával kapcsolatban e kérdést el kellett döntenie. A figyelembe vett szempontok között sorolta föl az EJEB a kérelmezők egyéni körülményeit és saját döntéseit, a menekültügyben irányadó jogszabályokat és azok célját, az intézkedések hosszúságát és az eljárási garanciákat, valamint a ténylegesen foganatosított korlátozó intézkedések jellegét és a korlátozás mértékét.

A Nagykamara úgy értékelte a helyzetet, hogy a kérelmezők saját döntése volt, hogy menekültstátusz megszerzése céljából belépnek a magyar tranzitzónába. Szerbiában ugyanis semmi nem veszélyeztette közvetlenül sem az életüket, sem a testi épségüket, így semmi nem kényszerítette a kérelmezőket ezen állam elhagyására.

A jogszabályi környezettel kapcsolatban a Nagykamara relevánsnak tartotta, hogy a tranzitzóna kifejezett célja az volt, hogy a menekültkérelmek elbírálásának idejére várakozóhelyül szolgáljon a menedékkérőknek. A kérelmezőknek is itt kellett kivárnia kérelmeik elbírálását. A Nagykamara értékelése szerint a rövid ideig tartó várakozási kötelezettség nem tekinthető a személyi szabadságtól való megfosztásnak.

A plénum figyelembe vette, hogy a magyar jog garanciákat is tartalmaz a várakozási idővel kapcsolatban. A kérelmezők menedékkérelmét 23 nap alatt bírálták el. A Nagykamara figyelemmel volt a menedékkérők rendkívül nagy számára ebben az időszakban, és ezt is figyelembevéve úgy értékelte, hogy ez az ügyintézési idő nem utal a hatóságok tétlenségére.

A kérelmezőket ért tényleges jogkorlátozásokkal kapcsolatban az EJEB úgy értékelte, hogy a kis területű és erősen őrzött tranzitzónában a kérelmezők mozgási szabadsága jelentősen korlátozott volt. E korlátozások azonban összefüggtek a menedékkérelmi eljárással, és nem tekinthetők szükségtelenül jelentősnek sem.

Az EJEB jelentőséget tulajdonított annak a kérdésnek is, hogy a kérelmezők Magyarországon kívül más irányba elhagyhatták-e a tranzitzónát, és rámutatott, hogy voltak menedékkérők akik Röszkéről önként visszatértek Szerbiába. A reptéri tranzitzónákhoz képest a Nagykamara azt is fontosnak tartotta, hogy a röszkei tábor elhagyásához a kérelmezőknek nem kellett drága repülőjegyet vásárolniuk. Erre tekintettel az EJEB értékelése szerint elvi és a gyakorlati akadálya sem volt, hogy a kérelmezők elhagyják a tranzitzónát.

Több mint két évtizeddel ezelőtt, az Amuur-ügyben azonban már kimondta az EJEB, hogy önmagában az még nem zárja ki a szabadságelvonásnak minősítést, hogy a menedékkérő az országból távozva (jellemzően visszafordulva) elhagyhatja a tranzitzónát. Abban az ügyben azonban reptéri tranzitzónáról volt szó, amelyből önként nem léphetett ki annak az ügynek a kérelmezője, ráadásul csak Szíriába repülhetett volna vissza, amely nem tagja a menekültek helyzetére vonatkozó genfi egyezménynek, illetve az Emberi Jogok Európai Egyezményének sem. Szerbia mindkét egyezménynek tagja, a kérelmezők pedig távozhattak a röszkei tranzitzónából. Erre tekintettel e korábbi esetet az EJEB a jelen ügytől elhatárolta.

Tudomásul vették a kérelmezők aggodalmát arra vonatkozóan, hogy Szerbiában nem lesz lehetőségük menekültstátuszért folyamodni, és hogy nagy eséllyel sommásan kiutasítják őket. E félelmeket azonban a Nagykamara a fogvatartás jellegének megítélése tekintetében nem tartotta érdemben figyelembe veendőnek. A plénum álláspontja szerint a szabadságtól való megfosztás kategóriájának túlzott kiterjesztése lenne a jelen ügyre való alkalmazás.

Összességében tehát a Nagykamara szerint amennyiben a menedékkérők vissza tudnak térni abba az országba, amelyből a tranzitzónába beléptek, és abban az országban az életük és testi épségük nincsen veszélyben, akkor a 3. cikkből következő kockázatfelmérési kötelezettség elmulasztása sem minősíti a tranzitzónában várakoztatást szabadságelvonásnak. E két kérdést ugyanis az Egyezmény az EJEB megállapítása szerint nem kapcsolja össze.

Ez még abban az esetben is így van, emelte ki a Nagykamara, ha a Szerbiába való visszatéréssel a kérelmezők elveszítették volna a jogukat ahhoz, hogy a magyar hatóságok a menekültstátusz iránti kérelmüket elbírálják. A Bíróság ezen aggodalmak ellenére arra a meggyőződésre jutott, hogy a kérelmezők jelen esetben önként tartózkodtak a tranzitzónában, ami miatt e tartózkodást az EJEB nem tekintette az 5. cikk hatálya alá tartozó szabadságelvonásnak.

Minderre tekintettel a kérelmezők esetére az 5. cikk nem vonatkozik, így a Nagykamara a kérelem e részét (két bíró egyet nem értése mellett) befogadhatatlannak minősítette.

A plénum 16:1 arányban úgy döntött, hogy a kérelmezők a 3. cikk megsértésére tekintettel fejenként 5.000 euró nem-vagyoni kártérítésre, költségeik tekintetében pedig további összesen 18.000 euró vagyoni ellentételezésre jogosultak.

Az albán Ledi Bianku részleges különvéleményében az 5. cikk alkalmazhatósága és a kamarai, egyezménysértést megállapító ítélet fenntartása mellett érvelt. A véleményhez a montenegrói Nebojša Vučinić is csatlakozott.

A kérelmezőket a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte a hazai és a strasbourgi eljárásban is.

A tranzitzónában várakoztatást szabadságtól megfosztásnak értékelő, a garanciák hiányára tekintettel e körben is egyezménysértést megállapító kamarai döntésben Sajó András magyar bíró is részt vett. Az ezen értelmezést elutasító Nagykamarai ítélet Paczolay Péter magyar bíró részvételével született.

(ejeb.atlatszo.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. február 28.

A gyermekek jogellenes külföldre vitele

Európai előírások és konkrét nemzeti jogszabályok összevetéséről döntött az EU Bírósága egy különösen érzékeny témában, a gyermekek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatban. Lényege a visszavitel iránti kérelmek elbírálására vonatkozó, a gyermekek érdekeit szolgáló gyors eljárások biztosítása.