Menedékjog-sértő kiskorú, avagy büntetés és az emberi méltóság

A szerző az alábbi cikkében az Európai Unió Bíróságának a Zubair Haqbin és a Federaal Agentschap voor de opvang van asielzoekers-ügyben[1] született ítéletét elemzi, mely az afgán állampolgárságú, kísérő nélküli kiskorú nemzetközi védelem iránti kérelméről szól.

Bevezetés

Az afgán állampolgárságú, kísérő nélküli kiskorú[2], Zubair Haqbin és a belgiumi, menedékkérők befogadásáért felelős szövetségi ügynökség, a Federaal Agentschap voor de opvang van asielzoekers (Fedasil) között folyamatban lévő jogvitában az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a brüsszeli munkaügyi fellebbviteli bíróság, az arbeidshof te Brussel terjesztette az Európai Unió Bírósága (EUB) elé. Kérelmében annak pontosítására kérte az EUB-ot, hogy a befogadó tagállamnak milyen módon kell gondoskodnia a nemzetközi védelmet kérelmező személyről, amennyiben ez utóbbi olyan, kísérő nélküli kiskorú, akinek a magatartása veszélyeztette a befogadó létesítmény személyzetét és többi lakóját.

Az előterjesztő bíróság kérdéseivel, a 2013/33/EU irányelv[3] (irányelv) 20. cikkének (4) bekezdésében foglalt rendelkezések tartalmának pontosítására kérte az EUB-ot, arra: határozza meg, egy tagállam kizárhatja-e, hogy valamely kísérő nélküli kiskorú a befogadás anyagi feltételeiben részesüljön, azon oknál fogva, hogy e kiskorú súlyosan megsértette a befogadó állomás szabályait vagy súlyosan erőszakos magatartást tanúsított, és ha igen, adott esetben milyen feltételekkel.

Figyelemmel a Z. Haqbin által elkövetett erőszakos cselekmények súlyosságára, a Fedasil szankciót alkalmazott vele szemben azzal, hogy átmenetileg megvonta tőle a befogadás anyagi feltételeit. Ez a szankció nemcsak a befogadó létesítményből való kizárást, hanem az ahhoz kapcsolódó összes szolgáltatásból való kizárást is magában foglalta.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2013/33/EU irányelv 20. cikkének értelmezésére irányul, miszerint:

„(1) A tagállamok korlátozhatják vagy kivételes és kellően indokolt esetekben megvonhatják a befogadás anyagi feltételeit, amennyiben a kérelmező:

a) a hatáskörrel rendelkező hatóság által meghatározott tartózkodási helyet annak értesítése vagy – ha engedélyköteles – annak engedélye nélkül elhagyja; vagy
b) jelentési kötelezettségeinek, illetve a tájékoztatásra vagy a menedékjogi eljárással kapcsolatos személyes meghallgatásra szóló felszólításoknak a nemzeti jogban előírt ésszerű határidőn belül nem tesz eleget; vagy
c) a 2013/32/EU irányelv 2. cikke q) pontjában meghatározottak szerint ismételt kérelmet nyújtott be.

Az a) és b) esetek tekintetében, amennyiben a kérelmezőt megtalálják, vagy önként jelentkezik a hatáskörrel rendelkező hatóságnál, az eltűnés okai alapján kellően indokolt határozatot kell hozni a befogadás korlátozott vagy megvont anyagi feltételei egy részének vagy összességének visszaállításáról.

(2) A tagállamok akkor is korlátozhatják a befogadás anyagi feltételeit, ha megállapítják, hogy a kérelmező az adott tagállamba való érkezését követően az ésszerűen lehetséges legrövidebb időn belül nem nyújtott be nemzetközi védelem iránti kérelmet, és ezt nem tudja kellően megindokolni.

(3) A tagállamok korlátozhatják vagy megvonhatják a befogadás anyagi feltételeit, amennyiben a kérelmező elhallgatta, hogy anyagi forrásokkal rendelkezik, és így jogtalanul vette igénybe a befogadás anyagi feltételeinek keretében nyújtott juttatásokat.

(4) A tagállamok a befogadó állomások szabályainak súlyos megsértése, valamint súlyosan erőszakos magatartás esetén szankciókat írhatnak elő.

(5) Az e cikk (1), (2), (3) és (4) bekezdésében említett, a befogadás anyagi feltételeinek korlátozására vagy megvonására, illetve a szankciókra vonatkozó döntéseket egyedileg, tárgyilagosan és elfogulatlanul hozzák meg, és azokat indokolással látják el. A határozatoknak az érintett személy sajátos helyzetén kell alapulniuk, különös tekintettel a 21. cikk hatálya alá tartozó személyekre, figyelembe véve az arányosság elvét. A tagállamok mindenkor biztosítják az orvosi ellátáshoz való hozzáférést a 19. cikkel összhangban, és valamennyi kérelmező számára méltó életszínvonalat biztosítanak.

(6) A tagállamok biztosítják, hogy a határozatoknak az (5) bekezdéssel összhangban történő meghozatala előtt nem vonják meg, illetve nem korlátozzák a befogadás anyagi feltételeit”.

Az EUB ítélkezési gyakorlatában az ügy előzményének számít a Cimade és GISTI[4], valamint a Saciri és társai-ügyben hozott ítélet[5].

Az EUB Nagytanácsa a 2019. november 12-én Zubair Haqbin és a Federaal Agentschap voor de opvang van asielzoekers-ügyben hozott ítéletében először határozott a 2013/33 irányelv 20. cikkének (4) bekezdésében a tagállamokra ruházott azon jog terjedelméről, arról, hogy a tagállamok meghatározzák az azon nemzetközi védelmet kérelmező személyre alkalmazandó szankciókat, aki az őt elszállásoló befogadó állomás szabályait súlyosan megsértette, vagy súlyosan erőszakos magatartást tanúsított. Megállapítása szerint ez a rendelkezés az Európai Unió Alapjogi Chartájának 1. cikke fényében nem engedi meg a tagállamoknak, hogy ilyen esetekben a befogadásnak a szállással, az étkezéssel vagy a ruházattal kapcsolatos anyagi feltételeinek a kérelmezőtől –akár ideiglenesen – való megvonásában megnyilvánuló szankciót szabjanak ki.

A tényállás[6]

Z. Haqbin afgán állampolgár, kísérő nélküli kiskorúként érkezett Belgiumba, és 2015. december 23-án nemzetközi védelem iránti kérelmet terjesztett elő. Gyámot rendeltek ki számára, és a sugny-i, majd a broechemi befogadó állomáson helyezték el. Ez utóbbin 2016. április 18-án egy különböző etnikai hátterű lakókat érintő erőszakos cselekményekben vett részt. Ennek befejezése érdekében a rendőrségnek kellett beavatkoznia, és letartóztatta Z. Haqbint, mivel őt tartották eme összetűzés egyik felbujtójának. Z. Haqbint másnap szabadlábra helyezték.

A broechemi befogadó állomás igazgatójának 2016. április 19-ei határozata, amelyet a Fedasil főigazgatójának 2016. április 21-ei határozata helybenhagyott, Z. Haqbint a befogadásról szóló törvény[7] 45. cikke második bekezdése 7. pontjának megfelelően tizenöt napos időtartamra kizárta a befogadó létesítményben történő anyagi támogatásra való jogosultságból.

A befogadásról szóló törvény a tényállásának megvalósulása idején alkalmazandó változatának rendelkezése szerint:

„Az a befogadott, aki a befogadó létesítményekben alkalmazandó előírásokat és házirendet súlyosan megsérti, a 19. cikk szerinti szankcióval sújtható. A szankció meghatározása során a sérelem jellegét és súlyát, valamint elkövetésének konkrét körülményeit kell figyelembe venni.

Kizárólag a következő szankciók szabhatók ki: […]

  1. a befogadó létesítményben történő anyagi támogatásra való jogosultság átmeneti, legfeljebb egy hónapra történő kizárása.

A saját és a gyámja nyilatkozatai alapján Z. Haqbin a 2016. április 19. és április 21. közötti, valamint az április 24. és május 1-je közötti éjszakákat egy brüsszeli parkban, a többi éjszakát pedig barátoknál és ismerősöknél töltötte.

Ezután, 2016. április 25-én Z. Haqbin gyámja az antwerpeni munkaügyi bíróság előtt a határozatokban kiszabott kizárási intézkedés felfüggesztése iránti kérelmet nyújtott be. E kérelmet a rendkívüli sürgősség hiánya miatt elutasították, mivel Z. Haqbin nem bizonyította, hogy hajléktalanná vált. Így 2016. május 4-étől Z. Haqbint egy másik befogadó állomáson helyezték el.

Z. Haqbin gyámja a 2016. április 19-ei és 21-ei határozat megsemmisítése, valamint az elszenvedett kár megtérítése iránti keresetet indított a brüsszeli holland nyelvű munkaügyi bíróság, a Nederlandstalige arbeidsrechtbank te Brussel előtt. E bíróság e keresetet 2017. február 21-én mint megalapozatlant elutasította. Ezután, 2017. március 27-én Z. Haqbin gyámja fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen a kérdést előterjesztő brüsszeli munkaügyi fellebbviteli bíróság az arbeidshof te Brussel-hez. 2017. december 11-én az időközben nagykorúvá vált Z. Haqbin saját nevében folytatta az eljárást.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az irányelv 20. cikke értelmezési problémát vet fel. Rámutatott, hogy annak (4) bekezdése a befogadás anyagi feltételeinek korlátozásával vagy megvonásával járó intézkedésektől eltérő típusú szankciókat állapít meg. Ezen értelmezés az említett irányelv 20. cikke (1)–(3) bekezdésében felsorolt, a befogadás anyagi feltételei korlátozását vagy megvonását indokoló okok kimerítő jellegéből következik. Mindazonáltal a belga államtanács a Raad van State az irányelv részleges átültetése céljából elfogadott egy, a befogadásról szóló törvénymódosításáról szóló törvényt[8]. E jogszabály előkészítő munkálatai keretében kiadott véleményében úgy vélte, hogy az irányelv 20. cikke (4)–(6) bekezdésében megfogalmazottaknak és azok egymással való kapcsolatára tekintettel nem ez e cikk egyetlen lehetséges értelmezése.

A kérdést előterjesztő bíróság az értelmezési kérdésre adandó választ az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntése szempontjából relevánsnak tartotta, mivel ha az irányelv 20. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a befogadás anyagi feltételeire való jogosultságból való kizárás csak az e cikk (1)–(3) bekezdésében említett esetekben lehetséges, de az az ugyanezen cikk (4) bekezdése alapján hozott szankciós intézkedés keretében nem lehetséges. E körülmény elegendő annak megállapításához, hogy a 2016. április 19-ei és 21-ei határozat jogellenes, és a Fedasil a törvénybe ütköző szankció kiszabásával jogellenesen járt el.

A kérdést előterjesztő bíróság továbbá úgy vélte, hogy az irányelv 20. cikkének (5) és (6) bekezdése értelmében a tagállamok számára előírt, a méltó életszínvonal biztosítására irányuló kötelezettség konkrét alkalmazása is kérdéseket vetett fel. E tekintetben különösen arra mutatott rá, hogy a befogadásról szóló törvény módosításáról szóló 2016. július 6-ai törvénynek, és különösen a törvénytervezet indokolásának előkészítő anyagaiból kitűnik, hogy az illetékes miniszterek szerint az irányelv célja a befogadás anyagi feltételeiből ideiglenesen vagy véglegesen kizárt kérelmezők ama lehetősége által valósulhat meg, hogy a hajléktalanok befogadására szolgáló magánintézményekhez fordulhatnak, amelyekről listát kapnak.

A kérdést előterjesztő bíróságban felmerült a kérdés, hogy a kérelmezők méltó életszínvonalának biztosítása érdekében a befogadásukért felelős hatóságnak meg kellett-e tennie a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a befogadás anyagi feltételeiből való kizárás szankciójával sújtott menedékkérő ennek ellenére méltó életszínvonallal rendelkezzék, vagy hagyatkozhat-e csupán a magán-segítségnyújtásra, melynél a beavatkozására csak akkor kerül sor, ha ez utóbbi nem képes az érintett személy számára ilyen életszínvonalat biztosítani.

Arra az esetre, ha úgy kellene tekinteni, hogy az irányelv 20. cikkének (4) bekezdésében szereplő szankciók a befogadás anyagi feltételeiből való kizárás formáját is ölthetik, a kérdést előterjesztő bíróság arra kereste a választ, hogy az ilyen szankciók a kiskorúra, különösen pedig a kísérő nélküli kiskorúra alkalmazhatók-e.

E körülményekre tekintettel a brüsszeli munkaügyi fellebbviteli bíróság, az arbeidshof te Brussel eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából három kérdést terjesztett az EUB elé.

európai unió jogrendszere

Az EUB értékelése és ítélete

Az előterjesztő bíróság kérdéseivel arra vár választ, hogy az irányelv 20. cikkének (4) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy valamely tagállam a befogadó állomások szabályainak súlyos megsértése, valamint súlyosan erőszakos magatartás esetén a kérelmezővel szemben kiszabható szankciók között előírhatja-e a befogadás anyagi feltételeinek megvonását vagy korlátozását[9], és ha igen, az ilyen szankció milyen feltételek mellett szabható ki, különösen akkor, ha az egy kiskorúra, és különösen kísérő nélküli kiskorúra vonatkozik[10].

Kérdésével az előterjesztő bíróság tulajdonképpen az irányelv 20. cikkének (4) bekezdése alapján a befogadó tagállam által alkalmazható „szankciók” jellegét és hatályát akarta megtudni[11].

Az EUB a feltett kérdéseket újrafogalmazta és együttesen vizsgálta.

Megállapításai szerint – amint az irányelv 2. cikkének f) és g) pontjában szereplő meghatározásokból kitűnik – a „befogadás anyagi feltételei” kifejezés az irányelvnek megfelelően a tagállamok által a kérelmezők javára hozott, és a természetben, illetve pénzügyi támogatás vagy utalványok formájában nyújtott szállást, étkezést és ruházatot magában foglaló összes intézkedést vagy e három juttatás kombinációját, illetve a napi szükségleteket fedező juttatást fedi le. Az irányelv értelmében a tagállamok kötelesek biztosítani, hogy a kérelmezők a nemzetközi védelem iránti kérelmük benyújtása során hozzáférjenek a befogadás anyagi feltételeihez, és az e célból elfogadott intézkedések megfelelő életszínvonalat biztosítanak a kérelmezők számára, amely garantálja alapszükségleteiket, óvja testi és szellemi egészségüket[12]. Az irányelv 21. cikke értelmében vett „kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek” esetében – amelyek közé az olyan kísérő nélküli kiskorúak tartoznak, mint amilyen Z. Haqbin volt a tényállás szerinti szankció kiszabásának idején – a 17. cikk (2) bekezdésének második albekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagállamok az ilyen életszínvonalat „biztosítják”.

A tagállamok azon kötelezettsége, hogy a kérelmezőknek a befogadás anyagi feltételeihez való hozzáférését biztosítsák, mindazonáltal nem abszolút jellegű. Az uniós jogalkotó az irányelv III. fejezetében található 20. cikkben előírta azokat a körülményeket, amelyek között az ilyen feltételek alkalmazása korlátozható vagy megvonható. E cikk első három bekezdése kifejezetten a „befogadás anyagi feltételeire” hivatkozik.

A befogadás anyagi feltételeinek megvonása az uniós jogalkotó által az irányelv 20. cikkében szigorúan szabályozott határozat, amennyiben ez a határozat azt eredményezi, hogy a teljes mértékben az állami támogatástól függő kérelmezőt megfosztja az őt megillető szállástól, étkezéstől, ruházattól és a napi szükségleteket fedező juttatástól.

Az uniós jogalkotó két esetben jogosítja fel a befogadó tagállamot, hogy ilyen határozatot fogadjon el.

Az első esetet az irányelv 20. cikkének (1) bekezdése szabályozza, és a joggal való visszaélést megvalósító helyzetre vonatkozik. A megvonás csak olyan kivételes és kellően indokolt esetekben képzelhető el, amikor a kérelmező kibújt a nemzetközi védelem iránti kérelem vizsgálatához előírt kötelezettségei alól, mivel elhagyta kijelölt tartózkodási helyét, vagy nem jelenik meg a hatóságok előtt, vagy amikor a kérelmező utóbb kizárólag abból a célból nyújt be kérelmet, hogy a befogadás feltételeiben részesüljön.

A második esetet az irányelv 20. cikk (3) bekezdése szabályozza, és arra a helyzetre vonatkozik, amikor a kérelmező elhallgatta, hogy anyagi forrásokkal rendelkezik, és valójában fedezni tudja saját szükségleteit. Ezt a rendelkezést az irányelv 17. cikkének (3) bekezdésével együtt kell értelmezni, amely pontosítja, hogy a befogadó tagállam a befogadás valamennyi vagy egyes anyagi feltételeit és az egészségügyi ellátást ahhoz a feltételhez kötheti, hogy a kérelmező ne rendelkezzen kellő fedezettel az egészségi állapotának megfelelő és az alapszükségleteit biztosító életszínvonal megteremtéséhez[13].

Az irányelv 20. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagállamok korlátozhatják vagy – kivételes és kellően indokolt esetekben – megvonhatják a befogadás anyagi feltételeit abban az esetben, ha a kérelmező az érintett tagállam hatáskörrel rendelkező hatósága által számára kijelölt lakóhelyet engedély vagy értesítés nélkül elhagyja, nem tesz eleget jelentési kötelezettségeinek, illetve a tájékoztatásra vagy a menedékjogi eljárással kapcsolatos személyes meghallgatásra szóló felszólításoknak, vagy az irányelv 2. cikkének q) pontja alapján „ismételt kérelmet” terjeszt elő.

E cikk (2) bekezdése szerint, ha megállapítják, hogy a kérelmező az adott tagállamba való érkezését követően az ésszerűen lehetséges legrövidebb időn belül nem nyújtott be nemzetközi védelem iránti kérelmet, és ezt nem tudja kellően megindokolni, a befogadás anyagi feltételei korlátozhatók. A (3) bekezdés szerint a tagállamok korlátozhatják vagy megvonhatják a befogadás anyagi feltételeit, amennyiben a kérelmező elhallgatta, hogy anyagi forrásokkal rendelkezik, és így jogtalanul vette igénybe e juttatásokat, továbbá a (4) bekezdés rendelkezése szerint, a tagállamok a befogadó állomások szabályainak súlyos megsértése, valamint súlyosan erőszakos magatartás esetén alkalmazandó „szankciókat” írhatnak elő. Ez a megfogalmazás, valamint a befogadó tagállam számára biztosított mérlegelési mozgástér az uniós jogalkotó által figyelembe vett okok jellegére tekintettel igazolható[14].

Mivel az irányelv nem határozza meg a „szankció” fogalmát, és nem tartalmaz pontosítást az e rendelkezés alapján a kérelmezővel szemben kiszabható szankciók jellegére vonatkozóan, erre tekintettel a tagállamok a szankciók meghatározása során mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek.

Az EUB szerint önmagában az irányelv 20. cikkének (4) bekezdése alapján nem lehet választ adni a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésekre e rendelkezés értelmezése érdekében figyelembe kell venni ezen irányelv hátterét, általános rendszerét és célját[15]

Az EUB annak kapcsán, hogy az irányelv 20. cikkének (4) bekezdése értelmében vett „szankció” vonatkozhat-e a „befogadás anyagi feltételeire”, megjegyezte:

– egyrészt, hogy a befogadó állomás szabályainak megsértése, valamint súlyosan erőszakos magatartás miatt a befogadás anyagi feltételeit a kérelmező tekintetében korlátozó vagy megvonó intézkedés céljára és a kérelmező számára hátrányos következményekre tekintettel általános értelemben vett „szankciónak” minősül,

– másrészt, hogy e rendelkezés az irányelv III. fejezetében szerepel, amely az ilyen feltételek korlátozásáról és megvonásáról szól.

Ebből következően az e rendelkezésben szereplő szankciók főszabály szerint vonatkozhatnak a befogadás anyagi feltételeire. E cikk (4) bekezdése ugyanis nem zárja ki kifejezetten, hogy a szankció a befogadás anyagi feltételeire vonatkozzék. Ezen kívül, ha a tagállamoknak lehetőségük van intézkedéseket tenni annak érdekében, hogy megvédjék magukat a befogadási rendszerrel való visszaélés kockázatától, akkor rendelkezniük kell ezzel a lehetőséggel a befogadó állomások szabályainak súlyos megsértése, valamint súlyosan erőszakos magatartás esetén. Az ilyen cselekmények ugyanis alkalmasak arra, hogy megzavarják a közrendet, valamint a személyek és a vagyon biztonságát[16].

Az EUB a továbbiakban rámutatott arra, hogy az irányelv rendelkezései szerinti minden szankciónak objektívnek, pártatlannak, indokolással ellátottnak és a kérelmező egyedi helyzetével arányosnak kell lennie, és minden körülmények között biztosítania kell az orvosi ellátásokhoz való hozzáférést, valamint a méltó életszínvonalat.

Az irányelv (35) preambulumbekezdéséből a méltó életszínvonal megőrzésére vonatkozó követelményt illetően kitűnik, hogy az irányelv célja az emberi méltóság teljes mértékű tiszteletben tartásának biztosítása, és különösen az Alapjogi Charta 1. cikke alkalmazásának elősegítése, és azt ennek megfelelően kell végrehajtani[17]. E tekintetben az emberi méltóság e cikk értelmében vett tiszteletben tartása megköveteli, hogy az érintett személy ne szembesüljön olyan súlyos anyagi nélkülözéssel, amelyben képtelen legalapvetőbb szükségleteit kielégíteni, mint például a lakhatást, az étkezést, valamint a tisztálkodást, ami ezáltal fizikai vagy lelki egészségének sérelmét vagy állapotának az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen romlását eredményezi[18].

Márpedig egy olyan szankció kiszabása, amely kizárólag a befogadásnak a szállással, az étkezéssel vagy a ruházattal kapcsolatos valamennyi anyagi feltételének – akár ideiglenesen való – megvonásában nyilvánul meg, összeegyeztethetetlen az irányelv 20. cikke (5) bekezdésének harmadik mondatából eredő azon kötelezettséggel, hogy méltó életszínvonalat biztosítson a kérelmező számára, mivel ez megfosztja a kérelmezőt az előző pontban meghatározott legalapvetőbb szükségletek kielégítésének lehetőségétől[19].

Az ilyen szankció az irányelvbe foglalt arányossági követelmény megsértését is jelentené, mivel még az ezen irányelvben szereplő szabályszegések vagy magatartások büntetőjogi megtorlására irányuló legszigorúbb szankciók sem foszthatják meg a kérelmezőt a legalapvetőbb szükségletei kielégítésének lehetőségétől[20].

Ezt a megfontolást nem vonja kétségbe azon körülmény sem, hogy a kérelmezőnek, akit egy belgiumi befogadó állomásról való kizárás szankciójával sújtottak, e szankció kiszabásának pillanatában át kell adni a hajléktalanok befogadására szolgáló olyan magánintézmények listáját, amelyek őt be tudják fogadni. Valamely tagállam illetékes hatóságai ugyanis nem szorítkozhatnak arra, hogy az olyan kérelmező részére, akit a vele szemben kiszabott szankció értelmében valamely befogadó állomásról kizártak, olyan befogadó létesítmények listáját adják át, amelyekhez a tőle megvontakkal egyenértékű anyagi feltételekben való részesülés céljából fordulhat[21].

Az EUB szerint éppen ellenkezőleg, egyrészt az irányelv 20. cikkének (5) bekezdésében előírt, méltó életszínvonal biztosítására irányuló kötelezettség – a „biztosít” ige használatával – arra kötelezi a tagállamokat, hogy folyamatosan és megszakítás nélkül ilyen életszínvonalat biztosítsanak. Másrészt a befogadásra vonatkozó, az ilyen életszínvonal garantálására alkalmas anyagi feltételekhez való hozzáférést a tagállamok hatóságainak keretek között és saját felelősségükre kell biztosítaniuk, ideértve azt az esetet is, amikor adott esetben az ilyen kötelezettségnek a felügyeletük alatt történő teljesítése érdekében természetes vagy jogi személyek közreműködését veszik igénybe. A befogadás anyagi feltételeinek korlátozásában – ideértve a napi szükségleteket fedező juttatás megvonását vagy korlátozását is – megnyilvánuló szankciót illetően az illetékes hatóságoknak minden körülmények között biztosítaniuk kell, hogy az ilyen szankció a kérelmező egyedi helyzetére és az ügy összes körülményeire figyelemmel megfeleljen az arányosság elvének és ne sértse e kérelmező emberi méltóságát.

Az EUB további megjegyzése szerint a tagállamok az irányelv 20. cikkének (4) bekezdésében meghatározott esetekben az adott ügy körülményeire tekintettel és 20. cikkének (5) bekezdésében előírt követelmények tiszteletben tartása mellett kiszabhatnak olyan szankciókat, amelyek nem eredményezik a kérelmezőnek a befogadás anyagi feltételeitől való megfosztását, mint például azt, hogy a kérelmezőt a befogadó állomás elkülönített részében tartsák, és megtiltsák számára, hogy kapcsolatba lépjen a befogadó állomás bizonyos lakóival, vagy másik befogadó állomásra, illetve más szálláshelyre költöztessék[22]. Hasonlóképpen, az irányelv 20. cikk (4) és (5) bekezdése nem akadályozza meg, hogy a kérelmezőt az előírt feltételek teljesülése esetén őrizetbe vegyék.

Az EUB szerint meg kell állapítani, hogy amikor a kérelmező kísérő nélküli kiskorú, vagyis az irányelv 21. cikkének értelmében vett „kiszolgáltatott helyzetben lévő személy”, a tagállamok hatóságainak – amint az az említett irányelv 20. cikke (5) bekezdésének második mondatából kitűnik – az ezen irányelv 20. cikkének (4) bekezdése szerinti szankciók elfogadása során fokozott módon figyelembe kell venniük a kiskorú sajátos helyzetét, valamint az arányosság elvét[23].

Az irányelv 23. cikkének (1) bekezdéséből kitűnően, az irányelv kiskorúakat érintő rendelkezéseinek végrehajtása során a tagállamok számára a gyermek mindenekfelett álló érdeke elsődleges szempont. Ezért a tagállamoknak e mindenekfelett álló érdek vizsgálata során megfelelően figyelembe kell venniük különösen az olyan tényezőket, mint a kiskorú jóléte és szociális fejlődése, különös figyelmet szentelve a kiskorú személyes helyzetének, továbbá mint a biztonsági megfontolások. Az irányelv (35) preambulumbekezdése azt is hangsúlyozza, hogy ez az irányelv különösen elő kívánja mozdítani az Alapjogi Charta 24. cikkének alkalmazását, és az irányelvet ennek megfelelően kell végrehajtani.

Amennyiben a kísérő nélküli kiskorú magatartása azt mutatja, hogy oktatásának és fejlődésének feltételei sérültek, a befogadó tagállamnak a gyermekek védelmére vonatkozó közös normákban biztosított eszközökhöz kell fordulnia annak érdekében, hogy megszervezze a szükségleteinek megfelelő gondozást. Ez az eszköztár elengedhetetlen egy kísérő nélküli kiskorú esetén, aki az olykor hosszú és traumatikus vándorlási út, valamint a családi támogatás és a saját források hiányának betudható bizonytalan helyzete miatt különösen kiszolgáltatott személynek minősül[24].

Ebben az összefüggésben, az irányelv 20. cikkének (5) bekezdésével összefüggésben értelmezett (4) bekezdése alapján minden körülmények között különös figyelmet kell szentelni a kiskorú helyzetének. E két rendelkezés egyébként nem képezi akadályát annak, hogy valamely tagállam hatóságai úgy döntsenek, hogy az érintett kiskorú személyt a fiatalkorúak védelmével megbízott szervezetekre vagy igazságügyi hatóságokra bízzák.

E megfontolásokra tekintettel az EUB szerint a 2013/33 irányelv – az Alapjogi Charta 1. cikke fényében értelmezett – 20. cikkének (4) és (5) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy valamely tagállam nem írhat elő a befogadó állomások szabályainak súlyos megsértése, valamint súlyosan erőszakos magatartás esetén a kérelmezővel szemben kiszabható szankcióként a befogadásnak az ezen irányelv 2. cikkének f) és g) pontja szerinti, szállással, étkezéssel vagy ruházattal kapcsolatos anyagi feltételei – akár ideiglenes – megvonásában megnyilvánuló szankciót, mivel az azzal a hatással járna, hogy e kérelmezőt megfosztanák legalapvetőbb szükségletei kielégítésének lehetőségétől.

Az 20. cikk (4) bekezdése szerinti egyéb szankciók kiszabásának minden körülmények között tiszteletben kell tartania az e cikk (5) bekezdésében foglalt, az arányosság elvét és az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó feltételeket. A kísérő nélküli kiskorúval kapcsolatban e szankciókat többek között az Alapjogi Charta 24. cikkére tekintettel, különösen a gyermek mindenekfelett álló érdekének figyelembevételével kell kiszabni[25].

Lábjegyzetek:

[1] A 2019. november 12-ei C‑233/18. sz. Zubair Haqbin kontra Federaal agentschap voor de opvang van asielzoekers-ügy, ítélet, ECLI:EU:C:2019:956 (Ítélet)

[2] A 2013/33 irányelv 2. cikke szerint »kísérő nélküli kiskorú«: az olyan kiskorú, aki jogszabály vagy az érintett tagállam gyakorlata alapján érte felelős nagykorú személy kísérete nélkül lépett a tagállamok területére, mindaddig, amíg ilyen személy tényleges felügyelete alá nem kerül; ide tartozik azon kiskorú is, aki a tagállamok területére történt belépést követően maradt felügyelet nélkül

[3] A nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26-ai európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 96. o.). Az Európai Bizottság a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatában [COM (2016) 465 final] ezen irányelv átdolgozását javasolta

[4] A 2012. szeptember 27-ei Cimade és GISTI-ítélet, C‑179/11, EU:C:2012:594.

[5] A 2014. február 27-ei Saciri és társai-ítélet C‑79/13, EU:C:2014:103.

[6] Ítélet 18-30. pont

[7] A 2007. január 12-ei loi sur l’accueil des demandeurs d’asile et de certaines autres catégories d’étrangers (a menedékkérők és a külföldiek egyes egyéb csoportjainak befogadásáról szóló törvény)

[8] A 2016. július 6-ai loi modifiant la loi sur l’accueil, azaz a befogadásról szóló törvény módosításáról szóló törvény

[9] A 2013/33/EU irányelv 2. cikkének f) és g) pontja szerint

[10] Az irányelv 2. cikkének d) és e) pontja értelmében vett

[11] Manuel Campos Sanchez-Bordona főtanácsnok indítványa a C‑233/18. sz. ügy Zubair Haqbin kontra Federaal agentschap voor de opvang van asielzoekers-ügyben (Indítvány) 38. pont

[12] Az irányelv 17. cikkének (1) és (2) bekezdése

[13] Indítvány, 60-63. pont

[14] Indítvány 41. pont

[15] A 2015. július 16-ai CHEZ Razpredelenie Bulgaria-ítélet, C‑83/14, EU:C:2015:480, 55. pont

[16] Ítélet 41. pont

[17] Ítélet 46.pont

[18] A 2019. március 19-ei Jawo-ítélet, C‑163/17, EU:C:2019:218, 92. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat

[19] Ítélet 47. pont

[20] Irányelv 20. cikk (4) bekezdés

[21] Ítélet 49.pont

[22] Irányelv 18. cikk (1) bekezdés c) pont

[23] Ítélet 53. pont

[24] Indítvány 51. pont

[25] Ítélet 56. pont

Kapcsolódó cikkek:


Jogellenesen blokkolta a Facebook titkosszolgálati alkalmazottak fiókjait?
2020. február 20.

Jogellenesen blokkolta a Facebook titkosszolgálati alkalmazottak fiókjait?

A tel-avivi bíróság elrendelte, hogy a Facebook, oldja fel az NSO Group izraeli titkosszolgálati cég munkavállalójának felhasználói fiókjára vonatkozó korlátozást, és hasonló döntések várhatók más alkalmazottak ügyében is a következő napokban – mondta az NSO szóvivője kedden.

Lemondását tervezi az USA igazságügy minisztere?
2020. február 20.

Lemondását tervezi az USA igazságügy minisztere?

Az Egyesült Államok igazságügyi minisztere, William Barr fontolóra veszi a lemondást Donald Trump elnöknek az Igazságügyi Minisztérium nyomozásairól szóló tweetjei miatt – mondta egy helyzetet ismerő forrás a Reutersnek, amelyre a minisztérium úgy reagált, hogy “a miniszter nem tervezi lemondását.”

Jogrendszerek a Digitális Társadalomban – III.
2020. február 20.

Jogrendszerek a Digitális Társadalomban – III.

A polgári jogi felelősségi rendszer innovációja jogalkotási művelet eredménye, melyhez az ürügyet a 2015/2302 számú európai uniós irányelv szolgáltatta, amely a szervezett utazások joganyagának megújítását és modernizációját tűzte ki céljául, nem utolsó sorban meg akarta feleltetni a jogi rendelkezéseket az internet korszakának.