Milliárdos áfacsalás gyanúsítottjai ellen javasol vádemelést a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a NAV egy bűnbanda tizenhat tagja ellen, mert külföldről beszerzett műtrágyával „ügyeskedtek” 1,3 milliárd forintos kárt okozva.

A nemrégiben lezárult nyomozás kapcsán a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI-vel közölte: a gyanú szerint az elkövetői kör külföldről vásárolt lengyel, litván és holland eredetű műtrágyát. A beszerzett árut magyarországi székhelyű fiktív vásárlókon, erre a célra létrehozott „bukó cégeken” keresztül értékesítették a tényleges belföldi beszerzőknek, akik így a fizetendő áfájukat csökkenteni tudták.

Kuperczkó Adrienn kiemelte: a banda szervezettségét mutatja, hogy az irányítók saját könyvelőt, valamint több összekötőt is alkalmaztak. Ők a szervezeti szintek között tartották a kapcsolatot, és gondoskodtak a CMR-számok és az EKÁER-okmányok kicseréléséről, az árumozgás „átpapírozásáról”, ezzel igyekeztek követhetetlenné tenni a műtrágya tényleges útját.

Az eljárás során a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói országszerte több mint hatvan helyszínen egyszerre csaptak le. A kétnapos akció során jelentős mennyiségű készpénzt, ékszereket, tizenhárom ingatlant, öt gépjárművet, valamint üzletrészeket és több mint negyven bankszámlát – köztük külföldieket is – foglaltak le és vettek zár alá. A bűnözők vagyonának biztosításával a költségvetésnek okozott teljes, 1,3 milliárd forintos kár megtérült.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.