15 éves lánytól követelt pornóképeket a húszéves vádlott


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kiskorú sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés és pornográf felvétel megszerzésével elkövetett gyermekpornográfia miatt vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy húszéves férfi ellen.

A vádlott egy internetes társkereső oldalon ismerkedett meg 2019 novemberében egy akkor 15 éves lánnyal, akit rávett arra, hogy kompromittáló tartalmú, őt minimális ruházatban mutató fényképeket küldjön neki.

Ezután a férfi a képek nyilvánosságra hozatalával, ismerősei közötti terjesztésével, valamint azzal fenyegette meg a lányt, hogy a fotókkal és az elérhetőségével „szexpartneroldalt” hoz létre, ha nem küld neki újabb, kifejezetten pornográf jellegű fotókat, videókat.

A bíróság elrendelte a vádlott bűnügyi felügyeletét és döntött a távoltartásáról is.

Az ügyészség a férfira végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, valamint a kiskorúakkal kapcsolatos foglalkozásoktól való végleges eltiltását indítványozta – derül ki a Központi Nyomozó Főügyészség közleményéből.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

Magyar jelentéstevő: romlik a jogállamiság Magyarországon

Romlik a jogállamiság helyzete Magyarországon Tineke Strik, az Európai Parlament új állandó magyar jelentéstevője szerint, aki kedden Strasbourgban a többi között a bírói függetlenség hiányát és a korrupció elharapózását vetette a magyar kormány szemére.

2024. október 8.

Az EUB új ítélete az árcsökkentés kommunikációjáról

Korábban tisztázatlan kérdésben adott iránymutatást az Európai Bíróság a fogyasztói árcsökkentés mértékének megjelölésére használható marketing megoldásokra vonatkozóan. A C-330/23 sz., Aldi Süd ügyben 2024. szeptember 26-án hozott kimondta: az árcsökkentés mértékének feltüntetésekor az előző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb ár a viszonyítási pont, egyéb, annál magasabb árak nem jeleníthetőek meg az árcsökkentés mértékének hivatkozási alapjaként, derül ki Csépai Balázs, a DLA Piper Posztl, Nemescsói, Györfi-Tóth és Társai Ügyvédi Irodával együttműködésben álló önálló ügyvéd által készített összefoglalóból.