15 millió forintot ígért unokája felügyeleti jogáért, vádat emeltek ellene


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki 15 millió forintot ígért fia feleségének, ha lemond gyerekei szülői felügyeletének és nevelésének jogáról – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Keresztes Imre ismertette: a szabolcsi nagyszülők 2019 elejéig egy háztartásban éltek fiukkal, menyükkel és két kiskorú unokájukkal. Az apa 2019 márciusától szabadságvesztését töltötte, az anya pedig novemberben két gyermekével elköltözött a közös otthonból, amit a nagyszülők sérelmeztek.

„A nagymama november végén a nagyszülői kapcsolattartás szabályozása iránt kérelmet terjesztett elő, amelyben minden héten 2 napra, minden második hétvégére, illetve az iskolai szünetek időtartamának felére kérte a kapcsolattartás jogának biztosítását” – írta a főügyész.

Hozzátette: ugyanazon a napon az apa képviseletében eljáró ügyvéd is kérelmet terjesztett elő, kérve a közös szülői felügyelet megállapítását azzal, hogy a gyerekek tartózkodási helyeként az apai nagyszülők lakóhelyét jelöljék meg. Másodlagosan azt kérte, hogy a gyámügyi hatóság a szülők felügyeleti jogát szüneteltesse és nevezze ki gyámul a nagymamát, harmadlagosan pedig azt, hogy a hatóság biztosítsa az apai nagyszülők részére a kapcsolattartást a nagymama által előterjesztett kérelemnek megfelelően.

A kérelmek alapján közigazgatási hatósági eljárás indult. 2019. december elején a nagymama a menyével találkozót beszélt meg, amelyen aztán a nagyapa 15 millió forintot ígért az anyának, ha a hatósági eljárásban úgy nyilatkozik, hogy lemond a gyerekek szülői felügyeletének és nevelésének jogáról a nagyszülők javára. Az anya az ajánlatot visszautasította – közölte Keresztes Imre.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hatósági eljárásban elkövetett vesztegetés miatt emelt vádat a 62 éves férfi ellen a Nyíregyházi Törvényszéken.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2015. június 26.

A jogtalan külföldre vitel hatása a gyermekelhelyezésre

Ha a szülő a kiskorú gyermeket a gyermekelhelyezési per folyamatban léte alatt a másik szülő hozzájárulása, illetve a gyámhatóság engedélye nélkül a megszokott környezetéből letelepedési szándékkal külföldre viszi, ez a gyermek másik szülőnél történő elhelyezése indokoltságát támasztja alá.