17 ítélet tiltott határátlépésért két nap alatt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szerdán és csütörtökön hozták az ítéleteket, amelyek rögtön jogerőre is emelkedtek.


Tizenhét ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság szerdán és csütörtökön – tájékoztatott a Szegedi Törvényszék szóvivője .

Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság tizenkét vádlottat egy évre, ötöt két évre kiutasított Magyarország területéről.

A vádlottak többsége szír állampolgárságúnak vallotta magát, de volt köztük olyan is, aki koszovói vagy iraki személyi adatokat közölt.

HMJ – Hatályos Magyar Jogszabályok három nyelven

Több mint 350 jogszabály, több mint 120 Legfelsőbb Bírósági határozat rendelkező része, a kettős adóztatásról szóló egyezmények jelentős része, több mint 100 Legfelsőbb Bírósági állásfoglalást, több mint 120 Versenytanácsi határozat három nyelven. Az új Jogtáron online módon is elérhető.

Bővebb információ és konstrukciók >>

A vádlottak a mások által korábban megrongált határzáron keresztül vagy a kerítés alatt és felett átmászva léptek illegálisan magyar területre.

A bíróság ítéleteit a vádlottak és védőik tudomásul vették, így azok jogerőre emelkedtek. A terheltek úgy nyilatkoztak, hogy nem kérik a tolmács által lefordított ítélet írásbeli kézbesítését anyanyelvükön.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.