19 és 18 év a társtettes gyilkosoknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és lopás bűntette miatt nem jogerősen 19 és 18 évi fegyházbüntetésre ítélte a Kaposvári Törvényszék azt a két férfit, aki nőismerősét ölte meg – közölte Horváth Szilárd Somogy megyei főügyész.

A főügyész felidézte: a két férfi 2015 márciusában azért kereste fel az egyedül élő, italozó életmódot folytató nőt, hogy ellopja a mobilját. Kártyázás és italozás közben az elsőrendű vádlott ellopta a telefont, majd ütni kezdte a nőt. Ezután a két férfi közösen többször fejen vágta a nőt, majd mellkasát, vállát taposták, végül a másodrendű vádlott egy késsel vállon szúrta. A sorsára hagyott nőt két nap múlva találták meg holtan a rendőrök.

A vádlottak tagadják az emberölést és felmentésüket kérték, míg az ügyészség súlyosbítás, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása miatt jelentett be fellebbezést – áll a közleményben. A törvényszék megismételt eljárásban marasztalta el újra a vádlottakat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.