A határozott idejű munkaszerződés mint jogos gazdasági érdek

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A határozott idejű munkaviszony meghosszabbítása vagy a határozott idejű munkaviszony megszűnését követő 6 hónapon belüli ismételt létesítése csak munkáltatói jogos érdek fennállása esetén lehetséges.

Az alapügy

Az alperes 2006-ben kötött szerződés alapján védett szervezetként megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációs foglalkoztatását végzi.

A felperessel az alperes először 2009. november 2-tól 2010. február 26-áig terjedő határozott időre létesített munkaviszonyt. 2010. február 26-át követően a felperes 2015. január 31-ig folyamatosan az alperes alkalmazásában állt, különböző határozott időre szóló munkaszerződésekkel. Utolsó munkaszerződésének lejáratát követően az alperes nem foglalkoztatta tovább.

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperesnél 2009. november 2-tól 2015. január 31-ig fennálló munkaviszonya folyamatos volt. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és kötelezte az alperest elmaradt jövedelemként kártérítés megfizetésére, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az alperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte. A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.

A Kúria döntése

A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott. A másodfokú bíróság arra helytállóan következtetett, hogy az alperesnél 2013-ig a folyósított támogatás nem volt garantált, így ez indokolttá tette a felperessel határozott idejű jogviszony létesítését. Az ezt követő időszakra nézve azonban téves álláspontra helyezkedett.

A per adataiból megállapíthatóan 2013. évre a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtott költségvetési támogatásról szóló keret-, és támogatási szerződést a felek 2013. január 31-én írták alá. A 2013. január 31-én kelt támogatási szerződés létrejöttét követően az alperes viszonylag hosszabb időre (4 és 6 hónapra) szerződött a felperessel, azonban nyilvánvalóan számolnia kellett azzal, hogy a támogatás folyósítása esetleg év közben megszűnhet.

A következő évben, vagyis 2014-ben a fentiekkel megegyező volt a helyzet, így a munkáltató jogos gazdasági érdeke a határozott idejű munkaszerződések megkötéséhez megállapítható, és az is, hogy a 2013. és 2014. évekre – amikor a szerződést már a korábbiakhoz képest kedvezőbb feltételekkel írták alá – a felperes foglalkoztatását is hosszabb idejű, fél éves határozott időre szóló munkaszerződés megkötésével biztosította a munkáltató.

Fentiekből következően az elsőfokú bíróság állapította meg helytállóan az alperes jogos gazdasági érdekének fennállását a határozott időre szóló munkaszerződések megkötését illetően. A felperes is tisztában volt azzal a ténnyel, hogy rehabilitációs foglalkoztatása történik, és nem hivatkozott arra, hogy a vele hasonló egészségi állapotú és az alperesnél foglalkoztatott személyek esetében a munkáltató más foglalkoztatási formát választott volna. Az ítélkezési gyakorlat pedig következetes abban, hogy a munkaszerződés nem rendeltetésellenes önmagában amiatt, hogy azt határozott időre kötötték (MD.I.64.).

A felperes keresete megalapozatlan volt, így jogszerűen anyagi igénye nem lehetett, ezért a Kúriának a felülvizsgálati kérelemben megjelölt Mt. 82. § és 172. § megsértésére vonatkozó  érveléssel nem lehetett foglalkozni. A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta a Pp. 275. § (4) bekezdése értelmében.

(kuria-birosag.hu)

---