300 ezer forint bírságot szabtak ki az élelmiszerárak miatt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Február első felében több mint félezer üzletben vizsgálta az élelmiszerárstop betartását a fogyasztóvédelem.

A tapasztalatok szerint a kereskedők elenyésző számú kivételtől eltekintve csökkentették áraikat, az előírt készletet tartják raktáron – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A gyermekes családokat és az időseket akarják védeni

A kormányhivatali szakemberek mindössze 42 esetben találtak hiányosságot, a hatóság mostanáig összesen 300 ezer forint bírság kiszabásáról döntött. A kormány célja tehát érvényesült, rendben csökkent az árstopban érintett élelmiszerek ára – hangsúlyozta a tárca a közleményében.

A járvány és az elszabadult energiaárak miatt egész Európában jelentősen növekvő élelmiszerárak Magyarországra is begyűrűztek. A kormány a rezsicsökkentés, a napokban meghosszabbított benzinárstop és a kamatstop mellett újabb beavatkozásról hozott döntést.

Fogyasztóvédelmi Jog Online

Február elsejétől a tavaly október közepi szinten rögzítette a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, csirkefarhát és a 2,8 százalékos UHT tehéntej legmagasabb árát. A limitált áraknak köszönhető megtakarítás különösen a gyermekes családok és az idősek védelmét szolgálja.

Az étolajnál hibáztak a legtöbben

A február első két hetében lezajlott 512 ellenőrzésből csupán 42 esetében akadtak kifogásolnivalóra a szakemberek. Huszonöt üzlet alkalmazott az előírtnál magasabb árat, tizennégy nem biztosította a megfelelő mennyiséget az érintett élelmiszerekből. Hét helyszínen a kötelező tájékoztatás hiányzott egészen vagy nem felelt meg mindenben a rendelkezéseknek. Némelyik kereskedelmi egység több szempontból is mulasztott. A leggyakrabban az étolaj kapcsán vétettek hibát az üzletek, tizennégyszer annak ára, ötször a mennyisége nem stimmelt.

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár a közleményben kifejtette: minden jel arra mutat, hogy olajozottan ment az átállás, a boltok túlnyomó többsége minden fennakadás nélkül alkalmazkodott az élelmiszerárstophoz. Az ellenőrzéssorozat második hetében már sokkal ritkábban szembesültek problémákkal a kollégák. Az összesített kifogásolási arány az egyébként is alacsony induló szintről kevesebb mint a felére csökkent. Megszülettek az első bírsághatározatok, öt szabálysértés az elmarasztalt kereskedők 300 ezer forintjába került. Egy vidéki üzlet azzal érdemelte ki az eddigi legnagyobb, 100 ezer forintos szankciót, hogy a hatósági ár több mint másfélszeresét kérte az étolajért.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.