46 szúrással végzett a férjével a balmazújvárosi nő
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
12 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék hétfői tárgyalásán azt a nőt, aki különös kegyetlenséggel megölte idős, korlátozottan cselekvőképes férjét.
A 64 éves nő az utóbbi időben rendszeresen alkoholizált, 70 éves férjével pedig naponta vitába keveredett. 2018. október 7-én alkalmi munkából tért haza ittasan a nő, amikor meglátta, hogy férje is ivott. Kérdőre vonta férjét, majd vitatkozni, dulakodni kezdtek az előszobában. A férfi elesett, az asszony felkapott egy piszkavasat, amivel ütötte és megszurkálta a férjét. A vádlott más szúró eszközzel is sérüléseket okozott. A nő, miután látta, hogy férje mozdulatlanul fekszik a padlón, a piszkavassal megpróbálta behúzni a szobába, ám a magatehetetlen férfit nem tudta megmozdítani, így az egész éjjel ott feküdt, és kihűlés miatt meghalt. A nő másnak reggel a szomszédoktól kért segítséget, akik a központi segélyhívót értesítették.
Dr. Virágh Pál bírói ítéletében kiemelte a közeli hozzátartozó sérelmére különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekményt, aminek következtében 46 szúrt sérülés keletkezett.
A döntés nem jogerős, az ügyész és a vádlott tudomásul vette azt, míg a vádlott védője három nap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére – derül ki a Debreceni Törvényszék közleményéből.
(MTI)