Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Szegedi Törvényszék elé került vádlottak az ügyészség szerint hamis önerő-igazolással jutottak magyar és uniós költségvetési forrásból 822 millió forint támogatáshoz.
A nőt és a két férfit – egyikük ügyvéd – különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják tettesként, illetve bűnsegédként.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2012 nyarán a társadalombiztosítás által nem finanszírozott egészségügyi szolgáltatások fejlesztését is lehetővé tevő pályázati felhívást tett közzé. A vádirat szerint az egymással élettársi kapcsolatban álló férfi és nő 2012 szeptemberében nyújtottak be pályázatot az általuk vezetett és irányított cég nevében egy Kisteleken megvalósítandó hotel és gyógyközpont felépítésére. A pályázatuk célja egy olyan, 76 ágyas gyógyászati centrum kialakítása volt, ahol egy helyen 15 különböző testi és lelki gyógymódot kínáló szolgáltatás érhető el.
A pályázati dokumentáció szerint a beruházás összköltség mintegy 1,2 milliárd forint volt, ennek 70 százalékát, 849 millió forintot vissza nem térítendő támogatás fedezett volna, a vádlottak 350 millió forintot meghaladó saját forrása mellett. Az önerő meglétét a vádlottak valótlan tartalmú nyilatkozatokkal igazolták, többek között vádlott-társuk, egy szegedi ügyvéd által készített valótlan – az élettársak között létrejött – kölcsönszerződéssel, valamint egy letéti igazolással, amely szerint elhelyezték nála ügyvédi letétként az önerő teljes összegét. Ténylegesen azonban a vádlottak nem rendelkeztek a szükséges összeggel.
A projekthez az Európai Regionális Fejlesztési Alap 698 millió, a magyar állam 124 millió forint támogatást nyújtott. A vádlottak a kivitelezés megkezdése után röviddel a támogatást elnyerő céget eladták. Az új tulajdonos a támogatás összegét a beruházásra fordította, de az önerő hiánya miatt a kivitelezéssel 2016 végén leállt. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2017 áprilisában elállt a szerződéstől, és visszakövetelte a kifizetett teljes támogatási összeget.
A vádlottak 822 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek. A nyomozás során a magyar hatóságok felhasználták az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) ajánlásában tett megállapításokat is.
Az ügyész a vádlottakra – beismerő vallomásuk esetén – hat-hat év börtön és 5-5 millió forint pénzbüntetés kiszabását kérte, és indítványozta, hogy öt évre tiltsák el őket a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője, illetve az ügyvédi foglalkozástól.
A vádlottak az előkészítő ülésen tagadták bűnösségüket, ezért ügyükben a törvényszék tárgyaláson dönt majd. A másodrendű vádlott ügyvédje tanúk meghallgatását indítványozta annak bizonyítására, védence a bűncselekmény idején az önerőként felhasználandó 350 millió forintnál nagyobb forrással rendelkezett.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!