87 éves férfi kapott tíz év börtönt emberölés miatt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tíz év börtönre ítélt a Budapest Környéki Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében egy 87 éves férfit, aki tavaly januárban azért ölte meg élettársa lányát, mert azt hitte, elvették a nyugdíját.

Az eljárás adatai szerint az idős férfi úgy vélte, hogy a sértett és a számláját vezető bank pénzt vett el tőle. A nő hiába kérte, hogy menjenek el a pénzintézethez és kérjék el a bizonyító erejű kamerafelvételeket. Nem sokkal a vádbeli cselekmény előtt a férfi életveszélyesen megfenyegette a sértettet, aki azonban ezt csak az idős férfi szellemi leépülésének tulajdonította.

Tavaly január 8-án a sértett meglátogatta Fóton élő édesanyját és annak 87 éves élettársát. Az idős férfi ismét szóvá tette, hogy a sértett elvette a nyugdíját, kést vett magához, újra kérte a pénzét, majd nyakon szúrta a nőt, aki kimenekült a lakásból, de az utcán összeesett. A vádlott utánament, még egyszer megszúrta, többször téglát vágott a fejéhez, majd elment. A sértett a helyszínen meghalt.

Az ügyészség 13 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. A Budapest Környéki Törvényszék kedden tartott előkészítő ülést az ügyben. A vádlott beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A törvényszék a beismerő nyilatkozatot elfogadta és a vádlottat emberölés miatt 10 év börtönre ítélte. Az ügyész jogorvoslat benyújtására 3 nap gondolkodási időt tartott fenn, ezért az elsőfokú ítélet egyelőre nem jogerős. A bíróság fenntartotta a vádlott letartóztatását – tudatta a törvényszék a honlapján.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 6.

A Társaság a Szabadságjogokért és a Political Capital bejelentése után a Nemzeti Választási Iroda megkezdte a választópolgárok számára vonatkozó adatszolgáltatást

Az önkormányzati választás során szó szerint egy-két szavazaton is múlhat egy polgármesteri szék sorsa, ezért, ha lehet, még az országgyűlési választásnál is fontosabb, hogy a választásig hátralévő időszakban időről időre lássuk, hányan jelentik át magukat egyik településről a másikra. Az esetleges voksturizmus így lehet leleplezhető. 

2023. december 6.

A digitális állampolgárság külföldi mintái és alkotmányos pillérei

Az új digitális személyazonosítást szolgáló alkalmazás az Európai Parlament és a Tanács 910/2014/EU rendeletének (eIDAS rendelet) megfelelően kerül kialakításra. A norma azt szabályozza, hogy a bizalmi szolgáltatók hogyan nyújthatnak ügyfélazonosítási és az aláírás vitathatatlanságát biztosító szolgáltatásokat, valamint hogyan kell a működésüket szabályozni, illetve elismerni az EU összes tagállamában.