A büntetőeljárás folytatását indítványozta az ügyészség Czeglédy Csaba ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ügyészség indítványozta a Szegedi Törvényszéken, hogy rendelje el az eljárás folytatását Czeglédy Csaba ellen – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.

Szanka Ferenc közölte, a politikust bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják.

Czeglédy Csaba, a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, ezért – a választási eredmény jogerőssé válásáig – mentelmi jog illette meg. A politikus mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta, ezért a bíróság május 9-én megszüntette a büntetőeljárást ellene. A választási eredmény jogerőssé válásával azonban a politikus mentelmi joga megszűnt.

A vádirat szerint a Czeglédy Csaba által irányított bűnszervezet vállalkozásoknak, köztük több Magyarországon működő multinacionális cégnek közvetített diákmunkaerőt 2011-től 2017-ig. Az ügyészség szerint Czeglédy Csaba iránymutatásai alapján olyan számlázási láncolatot hoztak létre, amelynek az alsó szintjén iskolaszövetkezetek, középső szintjén ténylegesen gazdasági tevékenységet nem, csak átszámlázást végző gazdasági társaságok voltak, a legfelső szintjén pedig a Humán Operátor Zrt. állt. Döntően diákmunka-közvetítéshez kapcsolódóan az általános forgalmi adót az iskolaszövetkezetek egyes esetekben bevallották az adó megfizetésének szándéka nélkül, más esetekben az ezzel kapcsolatos bevallási kötelezettségüknek sem tettek eleget. Ugyanígy jártak el az iskolaszövetkezetek a diákok foglalkoztatása után járó más közterhek, főként a személyi jövedelemadóval kapcsolatos adóbevallási és adófizetési kötelezettség teljesítése során is.
Czeglédy Csaba a bűnszervezet egy részét közvetlenül míg más részét közvetítőkön keresztül irányította, az iskolaszövetkezetek elnöki tisztségét betöltő strómanoktól át egészen a Humán Operátor Zrt. alkalmazásában álló vagy a részvénytársaságban más vezetői tisztséget betöltő vádlottakig.

A bűnszervezet működtetésében a vádirat szerint huszonegyen vett részt nyolc iskolaszövetkezet, két korlátolt felelősségű társaság és egy részvénytársaság keretében. A bűnszervezet a vádirat szerint 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A gyanúsítottak ellen februárban emelt vádat az ügyészség. A Szegedi Törvényszéken előkészítő ülésekkel június 24-én kezdődik el az ügy tárgyalása. Az ügyészség kilenc vádlottal egyezséget kötött a bűnösség beismeréséről és a büntetésükről.

A Szegedi Törvényszék május 16-án – egy eljárásjogi okok miatt elkülönítve tárgyalt ügyben – már jogerős ítéletet hozott egy közvetve a Humán Operátor Zrt. alvállalkozójaként működő makói iskolaszövetkezet vezetője ellen. A bíróság bűnsegédként, különösen nagy vagyoni hátrány okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt a férfit két év két hónap börtönre ítélte.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

Magyar jelentéstevő: romlik a jogállamiság Magyarországon

Romlik a jogállamiság helyzete Magyarországon Tineke Strik, az Európai Parlament új állandó magyar jelentéstevője szerint, aki kedden Strasbourgban a többi között a bírói függetlenség hiányát és a korrupció elharapózását vetette a magyar kormány szemére.

2024. október 8.

Az EUB új ítélete az árcsökkentés kommunikációjáról

Korábban tisztázatlan kérdésben adott iránymutatást az Európai Bíróság a fogyasztói árcsökkentés mértékének megjelölésére használható marketing megoldásokra vonatkozóan. A C-330/23 sz., Aldi Süd ügyben 2024. szeptember 26-án hozott kimondta: az árcsökkentés mértékének feltüntetésekor az előző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb ár a viszonyítási pont, egyéb, annál magasabb árak nem jeleníthetőek meg az árcsökkentés mértékének hivatkozási alapjaként, derül ki Csépai Balázs, a DLA Piper Posztl, Nemescsói, Györfi-Tóth és Társai Ügyvédi Irodával együttműködésben álló önálló ügyvéd által készített összefoglalóból.