A fél család együtt árulta a drogot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kábítószer-kereskedés gyanúja miatt letartóztatták Salgótarjánban egy család három tagját, anyát, fiát és az apai nagybácsit – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője kedden.

Bóna Gyula elmondta: a nyomozók május 9-én tartottak házkutatásokat a dílerek lakó- és tartózkodási helyein, majd mindhármukat őrizetbe vették.

Az eddigi adatok szerint a gyanúsítottak tavaly november óta kereskedtek Salgótarjánban kábítószerekkel és új pszichoaktív anyagokkal, ebből fedezve a megélhetésüket. Egyebek mellett mefedront, ketamint, kannabiszt és methadont, valamint etil-hexedron nevű új pszichoaktív anyagot forgalmaztak.

A Salgótarjáni Járásbíróság egy hónapra rendelte el a három gyanúsított letartóztatását – közölte a főügyész. Hozzátette: a bíró a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye mellett a gyanúsítottakkal szemben folyó más büntetőeljárásra figyelemmel is döntött így.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek