A GVH 4 milliárd jóvátételre kötelezte az eMAG-ot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 200 millió forintos bírságot szabott ki, és mintegy 4 milliárd forint összegű jóvátételre kötelezte az eMAG online áruház üzemeltetőit; az eMAG elfogadta a döntést.

Az eMAG megerősítette a GVH-val kötött megállapodás tényét. Közölte, hogy kifizetik a kirótt bírságot, minden vásárlójuknak 3 ezer forint értékű kupont biztosítanak, továbbá a hazai kis- és középvállalkozások online értékesítési tevékenységét több mint 4 milliárd forint értékű programmal segítik.

Tartósan tisztességtelen akciók

A GVH tájékoztatása szerint 2014 júliusáig visszamenőleg vizsgálták az eMAG webáruház több száz kampányát érintő akciótartási gyakorlatát. Megállapították, hogy akciótartási gyakorlata tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben.

Az eljárás feltárta, hogy a vállalkozáscsoport a kampányok során nem alakított ki olyan belső szabályokat, amelyek biztosították volna, hogy „eredeti” árként a termék tényleges, jellemző ára jelenjen meg, az áthúzott árak korábban csak alkalomszerűen, nagyon rövid időre érvényesültek.

A GVH közleménye szerint a cégcsoport az eljárás során együttműködött a versenyhivatallal, és vállalta a jogsértés jóvátételét célzó intézkedéscsomag megvalósítását.

Fogyasztóvédelmi Jog Online

Ismertetik, hogy ennek keretében az eMAG felhagy a megtévesztő akciókkal, átalakítja árképzési és árfeltüntetési gyakorlatát, az elmúlt 12 hónapban vásárló fogyasztókat egyenként 3000 forint értékű kuponkedvezményben részesíti, összesen legalább mintegy 1,08 milliárd forint értékben. A cégcsoport emellett nagyságrendileg 2,88 milliárd forint értékben vállalja, hogy elősegíti a magyar vállalkozások online kereskedelmi jelenlétét. Egyebek közt jutalék-csökkentéssel, oktatással, hirdetési felülettel és logisztikai szolgáltatásokkal támogatja majd partnereit.

Kupont kapnak a vevők

A GVH A vállalások teljesítésének előírása mellett 200 millió forint bírság megfizetésére is kötelezte a platform üzemeltetőit, a Dante International SA-t, illetve az Extreme Digital – eMAG Kft.-t, amelyek azt is vállalták, hogy nem támadják meg bíróságon a GVH döntését – közölte a hatóság.

Az eMAG az közölte, hogy kifizeti a 2018-as Black Friday kapcsán kirótt bírságot. Az eMAG álláspontja szerint a Black Friday akciók megszervezésénél mind az árazás, mind a készletezés vonatkozásában körültekintően járt el, nem tévesztette meg a fogyasztókat. Ugyanakkor az eljárás minden fél számára megnyugtató lezárása érdekében olyan megállapodást kötött a GVH-val, amely lehetővé teszi a vitás helyzet gyors lezárását, emellett pedig a magyarországi online kereskedelem fejlődését is elősegíti.

A webáruház kiemelte, vállalja, hogy leárazásai során egy adott termékre az adott árengedmény mértékének megállapítása során a viszonyítás alapjául mindig a megelőző 30 nap során alkalmazott legalacsonyabb árat veszi alapul, elejét véve a jövőbeni vitás helyzeteknek.

Az eMAG közölte, bruttó 3 ezer forint értékű kupont bocsát ki minden olyan ügyfele számára, aki az előző 12 hónapban az eMAG.hu-n bármilyen értékben vásárolt akár az eMAG-tól, akár egy Marketplace-partner kereskedőtől. A vásárlók fiókjaiban jóváírásra kerülő kupon 6 hónapig lesz érvényes, és legalább 10 ezer forintos kosárérték elérése esetén lehet majd beváltani.

Kedvezményt adnak a kkv-knak

Az eMAG Magyarország a következő három évben mintegy négymilliárd forint értékű befektetést valósít meg a magyarországi vállalkozások online értékesítési lehetőségeinek fejlesztése érdekében az eMAG Marketplace-en keresztül. Elindítják az Open Hungary programot, amelynek keretében a Marketplace-en korlátlan ideig 50 százalékos kedvezményt biztosítanak az eladások után minden olyan, Magyarországon működő vállalkozásnak, amelyek kis, közepes, vagy nagy gyártási sorozatban, vagy kézművesként nem élelmezésű termékeket állítanak elő, és éves nettó árbevételük 100 millió forintnál alacsonyabb. E vállalkozások számára az eMAG Marketplace 3 éven keresztül 25 százalék kedvezményt nyújt a logisztikai szolgáltatásokra, továbbá a programban részt vevő, értékesítést végző nonprofit szervezetek jutalékát teljes mértékben elengedi – közölte a webáruház.

A tájékoztatás szerint az eMAG Magyarország Marketplace-én jelen lévő kereskedők feltölthetik meglévő ajánlataikat az eMAG román és a bolgár platformjaira is. A vállalat három éven keresztül minden hazai partner számára egymillió termékig ingyenesen lefordítja az áru adatlapjait bolgár és román nyelvekre, illetve ugyanennyi ideig biztosít ingyenes, helyi nyelven működő ügyfélszolgálati szolgáltatást a magyar partnereknek a két piacon. Az eMAG Magyarország a teljes szállítási folyamat megszervezésével, továbbá a Romániába irányuló értékesítések esetén integrált logisztikai szolgáltatás biztosításával segíti a két régiós ország piacára nyitni kívánó kereskedőket.

A magyar kkv-kat támogató programban az eMAG 81 új munkahelyet hoz létre Magyarországon, és elindítja az eMAG Fulfilment in Hungary programot, amelynek keretében legalább 3 éven keresztül lehetővé teszi a hazai Marketplace partnerek számára saját magyarországi raktárainak használatát, tárolási szolgáltatással, termékleltározással, megrendelés felvétellel, átvétellel, csomagolással, szállítással, visszaszállítással és ügyfélszolgálattal együtt – közölte az eMAG.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 10.

A NIS2 hatályba lépésére figyelmeztet az EY

Pár nap és élesedik a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, amely több ezer cégre vonatkozik Magyarországon. A regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól. Az érintett vállalkozásoknak az év végéig le kell szerződniük a biztonsági vizsgálatra jogosult auditorral is, ugyanis, ha nem végzik el időben az IT rendszereik felülvizsgálatát akár több millió eurós büntetésre is számíthatnak.

2024. október 10.

Mi is az logisztikai park?

Alábbi cikkében a szerző a logisztikai parkok mibenlétét, típusait, létrejöttét és előnyeit ismerteti.